Az egyházművészeti tanács rendezte, első Egyházművészeti kiállítás a Nemzeti Szalonban igen örvendetes változásról tanuskodott. A katolikus egyház belékapcsolódását jelenti a mai magyar művészetbe. Valamikor az egyház a művészetnek egyik legfontosabb támogatója volt. Tudjuk, hogy ez a helyzet mennyire megváltozott, a művészet helyébe a gyáripar lépett és lélektelen utánzásokkal tömte meg a templomokat.

A templomépítészet a történelmiséghez menekült, egymásután keletkeztek az álromán, álgótikus, álrenaissance, álbarok templomok, csak éppen az új építészeti elgondolások nem érvényesülhettek. A ma lelkéből sarjadzott szoborművek, vagy festmények nem nyertek bebocsátást templomainkba, de legyünk őszinték, művészetünk sem igen keresett egyházi téren érvényesülést. Más eszmények szolgálatában állott, bár fényes eredménnyel.

Az optikai gyönyörködtetésben szinte csökönyösen került minden egyéb vonatkozást, irtózott minden egyéb lelki tartalomtól. Ma egészen más a helyzet, művészetünk elérkezett arra a pontra, hogy találkozni tud a vallásos élményekkel is. A táj- és tárgyfestés majdnem teljes kizárólagossága megszünt, az emberi alakábrázolás a festészetben ismét érvényesült, ami nélkül egyházi festészet el sem volna képzelhető. Szobrászatunk is örvendetes átalakuláson esett át. A mi időnk lelkéből akar monumentalitáshoz jutni, anélkül, hogy elmúlt világok formanyelvével kendőzné magát.

Az időpont tehát ma az egyház művészi szükségleteinek kielégítésére jóval kedvezőbb, mint az utolsó évtizedekben volt. Amit még leginkább nélkülözünk az egyház felé orientálódó művészeink munkásságában, az maga a vallásos élmény s így meggyőződésünk szerint ez is egy, szinte elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy az új magyar egyházi művészet akkora átütő erővel rendelkezzék, mint például a tájképfestés, melyet a természetben való gyönyörködés tölt meg lélekkel.

De éppen, mert egy nagy jövőjű és szükséges fejlődés első megnyilvánulásáról van szó, nem szabad erre a kiállításra a legvégső mértékeket alkalmazni. A kezdet kezdetén vagyunk, amikor a szándékot is meg kell becsülnünk. Különösen akkor, ha e jószándék mellett minden viszonylagosságtól függetlenül sikerült eredményekről is beszámolhatunk. Ezek közé tartoznak a deáki oltár, melyet Goszleth Lajos, Madarassy Walter és Komáromy Viktor együttes iparkodása hozott létre, Hollósné-Mattioni Eszter hímes kőből tervezett szószéke Árkay Bertalan templominterieurje, Árkayné-Stehlo Lili ragyogó üvegablakai.

Figyelemreméltóak Boldogfai-Farkas Sándor, Madarassy Walter, Ohmann Béla szoborművei is. Az iparművészeti tárgyak között szintén akad olyan szép munka, mely jóval rokonszenvesebb a gyári utánzásoknál. A legkevésbé kielégítő a kiállítás festészeti része. De kisebb elképzelésekben itt is volt jó munka, míg a nagy méretekhez valamiképpen még hiányzik a kifejező erő, melyet egyoldalú archaizálással aligha lehet pótolni.