Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

Képzőművészeti szemle

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat őszi tárlatának keretében a Felvidék elhunyt festőinek túlnyomó részben magántulajdonban lévő műveiből kiállítást rendezett.

A hálás megemlékezésen túl felvetődik az a kérdés, volt-e a magyar festészetben a Felvidéknek valami különálló, festői stílust teremtő jelentősége, mert hiszen csupán a téma még nem jelent stiláris különbséget is.

Nem volt, még ha Nagybányát is hozzákapcsoljuk a Felvidékhez, aminthogy földrajzilag hozzá is tartozik. Éppen így nem lehet különbséget tenni az alföldi, vagy dunántúli festészet tekintetében sem. Művészeti életünk mindig annyira Budapestre központosult, hogy minden stílusváltozás a fővároson át játszódott le s ha a magyar festészet különböző csoportokra tagozódott is, ennek oka sohasem provinciális elkülönülésben, hanem ettől független stílusfejlődésekben rejlett.

Kétségtelen, hogy nagy átlagban vannak eltérések a felvidéki, a dunántúli, vagy az alföldi magyar ember között. Hogy ezek az eltérések, amelyeket inkább érezni, mint szavakkal körülírni lehet, mennyiben érvényesültek egy-egy művészegyéniség munkásságában, szintén nem könnyen megoldható kérdés. Munkácsy Mihály például felvidéki születésű volt. De művészetében inkább az alföldi magyarság lobbanékony temperamentuma jut szóhoz, mint a felvidékieknek nyugodtabb, hűvösebb vérmérséklete.

 

Ha ebben az irányban kutatgatunk, a felvidéki ember lelkiségének hajlandóságait még leginkább báró Mednyánszky László művében lehetne felfedezni, ha ugyan elfogadjuk azt az állítást, hogy a felvidéki magyar inkább hajlik a misztikus életszemlélet felé, mint az alföldi.

Viszont azonban Mednyánszky festményeinek láttára ismét éreznünk kellett, hogy műveiből végre egy összefoglaló kiállítást kellene rendezni, hiszen alighanem különálló és nem jelentéktelen hely illeti meg. A romantikus festészet hangulatos ábrándozásainak utolsó, talán legmélyebben érző megszólaltatója volt, aki alázatos rajongással ünnepelte a világ titokzatosságát. Jól meglátta ugyan a közvetlenül eléje tolongó jelenségeket, sok élesen jellemző tanulmánya tanúskodik erről, de mögöttük mindig valami többet, nagyobbat érzett és vágyódott, hogy ezt ki is fejezze. Legjava alkotásainak stílusát ez a sejtelmekkel teli vágyakozás adta.

 

Emlékezzünk vissza párásan elboruló, gomolygóan lágy vonalakkal és színekkel festett hegyi tájképeire, ahol mély sötétségekből parányi fénypontok csillannak elő, vagy holdfényes tájainak meseszerű világára, ahol megdöbbent álmodozássá oldódik fel minden. Valami furcsa borongás üli meg Mednyánszky művészetét, a csodálkozó ember mély alázatossága a világ nagysága előtt, mely megfejthetetlen titkokkal van tele.

Mednyánszkynak e szentimentalizmusa nem a megszokott hétköznapi érzelgősség. Átfogó panteizmus van benne, mely a természetet rejtelmessége felől akarja megközelíteni. Hegyek, fák, völgyek és vizek szemérmes borongással takaródznak el lágy és mindent elnyelő ködökbe és csak néha egy-egy pillanatra fedik fel magukat.

 

Nagyok és megközelíthetetlenek, imádatra hívnak, de sohasem félelmesek. Vágy nélküli lemondás van bennük, mely megadással hajtja le fejét a sors hatalma előtt, a tárgyi elemek meglehetősen háttérbe szorulnak, az ábrázolás vonalban és színben gyakran elmosódottá válik és csak a tónus ad egységet.

 

Abban az időben, midőn kortársai a ragyogó napfényt ünnepelték, Mednyánszkynak végtelenséget kereső lelke borongós vízióknak élt. Látományainak alig voltak felharsogó hangsúlyaik. Elmosódott lágyságuk néha teljesen bizonytalan gomolygássá vált, mintha a világ immateriális párává oszolna szét a tér mélységébe. Feltámadást érdemelnének a nagyvárosi alvilág szerencsétlen alakjairól festett tanulmányai is.

A felvidéki gyűjteményt különben hevenyészve állították össze, jóval kevesebbet adott az ismeretesnél, sőt nemcsak kevesebbet, hanem rosszabbat is. Nem kellett volna elsietni a dolgot, nem kellett volna megelégedni, amint a katalógus előszava mondja, egy akkord megütésével, különösen ha ez az akkord hamis.


Maga az őszi tárlat a Műcsarnok megszokott színvonalát mutatta. Ezúttal is hiányoztak róla mindazok, akik mai művészetünk élén haladnak. De meg kell emlékeznünk arról, hogy egy helyiségét Hikisch Rezső emlékezetének szentelte. Hikisch e század elején tűnt fel abban az időben, midőn a magyar építészet még nyakig elmerült a történelmi stílusok szolgai utánozgatásában és meglehetősen híjával volt jelentős építészegyéniségeknek.

 

Hikisch külföldön tanult, ahol akkoriban már erősen megnyilvánult az a törekvés, hogy a régi merő utánzása helyett új építészeti stílus alakuljon. Ezek a vágyak akkor még nem hoztak olyan radikális szakítást a múlttal, mint napjaink teljesen leegyszerűsített építőművészete. Az élettelenné vált hagyományok mégis tünedezni kezdtek, egyszerűbb eszközök érvényesültek, mint az addigi álbarok mozgalmasság, vagy álgótika aprólékosság.

 

Hikisch ekkor azokhoz az áramlatokhoz csatlakozott, amelyekben némi klasszicizálás jutott szóhoz. Érvényesülése azonban sok akadályba ütközött. Azok a körök, amelyek valamikor Lechner Ödön munkásságát elgáncsolták, vele szemben sem bizonyultak megértőnek. Tehetségének nagyobb arányú kifejtéséhez nem juthatott, évek hosszú során át inkább csak tervezgethetett. Mégis sikerült neki már a háború előtt néhány szép épületet emelni, például az Astoria Szálló finoman arányos palotáját.

 

Legnagyobb erkölcsi sikerét az Erzsébet-szobor architekturájának pályadíjnyertes tervével aratta, de végül a nagyarányú kompozicióból csak az a kis, templomszerű épület valósult meg, melyet az Erzsébet-híd melletti gödörbe bújtattak. A háborús évek pangása, az utánuk következő szűk esztendők és versenytársai ügyessége állandó tétlenségre kárhoztatta Hikischt. Néhány házat, villát, szoborarchitektúrát épített csak, csekélyke töredékét terveinek. Kissé kedveszegetten, de mégsem csüggedve várt. Közben az európai és a magyar építészet új irányai messzire túljutottak törekvésein.

 

De Hikisch sohasem volt az új lebecsülője, meleg szeretettel és elismeréssel fogadta a fiatalság alkotásait. Négy évvel ezelőtt váratlanul ragadta el a halál körünkből. Nem maradt utána nagy kiterjedésű és korszakos változást jelentő munkásság. De néhány derűsen mosolygó, könnyen áttekinthető, finoman tagolt építménye megőrzi azok között emlékét, akik a század elején az epigonkodásban és lélektelen történelmiesedésben elmerülő magyar építészetet új és igazibb utakra akarták vezetni.

A Magyar Országos Iparművészeti Társulat végre hosszú évtizedek után önálló, saját helyiséghez jutott, a Mária Valéria utcai egykori Lloyd-palota első emeletén helyezkedett el. Itt rendezte az első országos iparművészeti tárlatot. A rendelkezésre álló húsz helyiségben mindenesetre jobban érvényesítheti törekvéseit, mint egykor vendégszállásain.

 

Kiállítása az egyházművészetre, építőipar-művészetre, díszítő szobrászatra, kisplasztikára, díszítő festészetre, grafikára, könyvművészetre, ötvösségre, fémművességre, textíliákra, divatművészetre, keramikákra, üvegnémüekre, sőt még a fényképezésre is kiterjed. Tehát olyan mezőkre, ahol az ízlés fejlesztése és irányítása nálunk nagyon is szükséges.

A társulat törekvéseit elsősorban az irányítja, hogy a felsorolt szükségleteket művészi formák keretében elégítse ki, vagyis a régi nagy stílusok szolgai utánzása helyett olyan kifejezést találjon, amelyek a ma lelkéből fakadnak. A célszerűséget összeegyeztesse a ma kívánt egyszerűséggel, de egyúttal olyan tagolással is, amelynek arányossága széppé teszi a szerkesztést.

De ezenkívül van egy különleges magyar szempontja is, vagyis, hogy iparművészetünket nemcsak szép, hanem magyaros eredményekhez is vezesse. Ennek a vágynak nem csekély nehézségek állanak útjában. A magyarság sajátos szerkesztő formákhoz nem igen jutott el, népművészete túlnyomóan ékítményes motívumokra történelmivé vált korok nyomták rá bélyegüket és éppen ezért nem könnyen olvaszthatók be a mai sima és egyszerű ipari tárgyak felületeibe.

 

Könnyebb a helyzet a textíliáknál és a keramikáknál, de már jóval nehezebb a bútorszerkesztés terén. Valahogyan úgy áll a helyzet, hogy a tiszta népi és tiszta városi ipar önmagában még mindig harmonikusabb megoldásokhoz jut el, mint kettejük célzatos összevegyítése. Mégis igazságtalanok volnánk, ha ezen a téren is nem állapítanánk meg némi haladást.

A kiállítás különben arról tanúskodik, hogy iparművészeink jól állják meg helyüket az európai versenyben. Bútoraik, szöveteik, edényeik, ötvösműveik ízlésesek, ami hiányzik belőlük, nem az ő bűnük, hanem a koré, amely eddig még nem tudott olyan spontán és végletekig következetes formakincst kialakítani, mint a régmúlt nagy stílusok.

A Képzőművészek Új Társaságá-nak kiállítása a Nemzeti Szalónban örvendetes színvonalról tanúskodott. Festői és szobrászai egyaránt kitettek magukért. Azok állítottak ki, akik a Műcsarnokból elmaradtak: az élő, magyar művészet legkitűnőbb képviselői. Nem volna sok értelme annak, hogy nevek felsorolását adjam, legfeljebb új tehetségek jelentkezéséről kellene beszámolnom, vagy egy-egy különösen nagy meglepetést nyújtó alkotásról beszélnem.

 

De akármilyen jó színvonalú volt is ez a kiállítás, sem erre, sem arra nem szolgáltatott alkalmat. Különösen tehetséges festőifjúság itt és egyebütt sem jelentkezik, az Egry, Szőnyi, Bernáth, Berény-csoport, vagy a Medgyessy és Beck Ö. Fülöp képviselte szobrászi irány sem csapott túl eddigi partjain.

A Tamás-galériában két fiatalember állt be művészpályára. Andrássy-Kurta János meglehetősen kialakult, nemcsak ügyes és finom, hanem néha erőteljes szobrászi készséggel. A másik kiállító Bálint Endre, a festő, tehetségesen, de kissé még tapogatózva keresi magát. Grafikájában kifejezőbb és erősebb, festészetében bizonytalanabb. De itt is vannak ötletes meglátásai, vannak már bensőséges hangjai, amelyek ki-kicsendülnek ama festményeiből is, amelyekben ma még több az emlék, mint az önálló formateremtés.

A magyar aquarell- és pasztellfestők nemzetiszalonbeli kiállítása néhai Nádler Róbert műveiből mutatott be gyűjteményt. Nádler hallatlanul szorgalmas ünneplője volt a természeti szépségnek. Megszámlálhatatlan mennyiségű vízfestményében biztos technikai készséggel, hűséges naturalizmussal ismételte a látottakat. Kezdetben aprólékosabban és szétszórt fényű világítással, később kissé foltszerűbben és a pleinair festés megfigyeléseinek ügyes felhasználásával derűs és csillogó képet jegyzett fel a világról és véle a közönség széles rétegeit tudta gyönyörködtetni.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagybánya Nagybánya
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Budapest spórol Budapest spórol
Hajdanában még azt mondták: szegények vagyunk, de jól élünk. S ez...
Ma tárgyalja a statáriális bíróság a Márfi-féle gyilkos...
A Kis Ujság számolt be elsőnek annak a rablógyilkos bandának...
Az angol parlament a hármas-szövetségről Az angol parlament a hármas-szövetségről
Még a franczia külügyminiszter beszéde előtt, julius 2-ikán az angol...
Oroszország a balkáni helyzetről Oroszország a balkáni helyzetről
Az angol kormány 25-én este kapja meg az orosz kormány válaszát a pár...
Rövidek Rövidek
Az Egyesült Államok magatartását változatlan figyelemmel kisérik...
A magyar külkereskedelem délkeleteurópai expanziója A magyar külkereskedelem délkeleteurópai expanziója
Hubay Sándor miniszteri tanácsos, a m. kir. Kereskedelmi Hivatal...
A miniszterelnök a zsirhiányról A miniszterelnök a zsirhiányról
A B. H. ban Tisza István gróf miniszterelnök nyilatkozik az...
Rádió az automobilon Rádió az automobilon
A rádió mindinkább szerves alkotórészévé válik a mindennapi életnek....
Majorosi nyerte Budapest kerület 25 km-es futóbajnokságát Majorosi nyerte Budapest kerület 25 km-es futóbajnokságát
Vasárnap délelőtt 20 induló startolt Budapest-kerület 25 kilométeres...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98