Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

Az FTC úszóversenye

Az őszi hosszas pihenő után az első komoly megmozdulást jelentő úszóversenyt az FTC rendezte meg. A versenyben az élgárdából csak kevesen indultak el. Úgy látszik, erejüket tartogatták a következő napon lebonyolításra kerülő Homonnay vándordíjas versenyre.

Nélkülöztük Kőrössit és Tátost, akiknek távollétében Eleméri könnyű zsákmánya lett a 100 m-es gyorsúszás. Talán ennek tulajdonítható, hogy a múlt heti bankversenyen elért 59.8-as eredményét nem közelítette meg a MAC népszerű úszója.

Hátúszásban Kovács tartotta biztosan az első helyet. A BEAC üdvöskéje úgy stílusban, mint beosztásban szépen fejlődik. Vértessy keze máris meglátszik a fiatal, tehetséges versenyzőn. Novák Ilonka a 100-as háton – volt jobb.

A rendező egyesületnek kellene arra ügyelni, hogy olyan számok, melyekben részt vesz, kissé távolabb kerüljenek egymástól. Általános sportérdek, hogy a mai időkben, mikor úgyis kevés egy-egy számban az induló, lehetővé tegyék egy versenyzőnek minél több számban való elindulását.

Novák ideje - saját bevallása szerint - azért volt gyengébb, mert közvetlenül előtte indult el a 100-as gyorsúszásban. (A második napi versenyen már megváltoztatták érdekében a sorrendet.) A 200 m-es mellúszásban a nagyok távollétében gyenge eredmény született.

Az úszószámok után játszották le az idei Magyar Kupa küzdelem egyik fontos mérkőzését, amelyet a MAC csapata nyert meg 2:1 arányban. A játék végig izgalmas volt s helyenként kemény csatává fejlődött.

Az FTC szép támadásait nem kísérte szerencse, a kapufák sokat szenvedtek a bombáktól. Ha Németh, aki ilyen jól játszott, pontosabb passzokat kap, egyedül eldönthette volna a mérkőzés sorsát. A MAC csapatából dr. Mezey, dr. Somóczy és Eleméri tetszett. Az FTC-ből Molnár és Tátos mellett Németh játszott kiválóan.

A MAC ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a kupa megnyerése felé. Ha győz a BSE ellen, akkor a kupa idei győztese lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Novák Ilonka, a női hátúszás győztese Hámory,aki meglepetésre megelőzte Kőrössit Eleméri, a gyorsúszók élharcosa
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98