Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

Súlyos az árvizhelyzet Kecskeméttől Szegedig

Napok óta fenyegető hirek érkeznek a Nagy Magyar Alföldről.
A Duna, Tisza, Zagyva és Körösök vidékéről árvizveszedelmet jelentenek a táviródrótok: a jégpáncél alatt fulladozó folyamok rövidesen átlépik a partokat és ujabb, a tavalyinál talán még sulyosabb katasztrófával fenyegetik az alföldi medence aggódó népét…

Az árviz elleni küzdelem frontja mögött újabb veszély leselkedik:
hihetetlen tömegekben tör föl a talajból az alattomos ellenség – a vadviz és sokmillió köbméter vizével fojtogatja az alföldi városok és falvak határait. Szakértők szerint az évtizedek óta végre nem hajtott csatornázási program okozza ezt a komoly veszedelmet, amellyel szemben e pillanatban jóformán tehetetlenül állunk.

Mi is tulajdonképpen a helyzet?

Kecskeméttől kezdve Szegedig viz alatt van a föld nagyrésze. A Kiskunhalas, Kecskemét, Csongrád, Szeged városok által bezárt négyszögben legerősebb a vadvizveszedelem. Több mint kétezer négyszögkilométer ez a homokfensik, amely rendes években mintegy egymilliárd tonna vizet nyel magába szomjasan. Ennek a területnek nincs lefolyása és ha az előbb jelzett mennyiségnél nagyobb tömegü vizet kap, akkor tultelitett lesz a talaj, emelkedik a kutakban a viz szine és az egykori tavak és lecsapolt mocsarak helyén feltör a felszinre a vadviz.

1936 óta – mint ezt megállapitották – a normálisnál jóval nagyobb csapadék hullott le az alföldi tájra.
1939-ben 530 liter helyett 750 hullott négyzetméterenként, ami másfélmilliárd tonna viztöbbletet jelent. Az elmult tavasszal jelentkezett a katasztrófa. A száraz homokfensik tulajdonságai merőben megváltoztak és nemhogy magába szivta volna a vizet, hanem ráadásul még az első rétegekben jelentkező viznyomás következtében fel is lökte a felszinre. Sajnos, az idei csapadékos nyár következtében a Fehér-tó halasmedencéjében tárolt sokmillió köbméter viz tulkésőn vezetődött le.

Az idei telet az Alföldön ujból óriási csapadék jellemezte.

Ezuttal még a tavalyinál is több, mintegy 900 liternyi viz zuhogott le minden négyzetméterre, amely az egész területre átszámitva kétmilliárd köbmétert jelent. A fagy ellenére a jégpáncél alól tör fel a talajviz és egyes helyeken a kutak peremén felül szünet nélkül ömlik kifelé a szennyes vadviz áradata.

Szakértők szerint majdnem elkerülhetetlen a katasztrófa.

A jelenlegi levezető árkokon körülbelül tiz tonna viz zuhog alá a Szeged-környéki lapályra, amely az olvadás beálltával 25-30 tonnára fog emelkedni. Ha a Tisza szine nem emelkedik 3 méter fölé, akkor mintegy 20 tonna elvezethető a Tiszába, de ha a vizszin nem marad meg ennél a pontnál, akkor napi másfélmillió tonna viz zudulhat le a hatalmas terület legmélyebb pontjára – Szegedre.

Ez a tulajdonképpeni helyzet…

Szakkörök mindent megtesznek, hogy az ország szabadon álló erőit mozgósitsák a veszedelem leküzdésére. Értesülésünk szerint már készül az alattomos viz ellen a hadjárat. Körülbelül 9 millió pengőre van szükség, hogy elháritsák a legnagyobb katasztrófát, amely az Alföldet valaha érte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ercsiben a Duna már a faluba is betört. Adony határában a Duna már túlhaladta a zsilipeket, s veszedelmesen fenyegeti az ideiglenes fahidat is.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98