Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

Az élő Kosztolányi

"Mindenről írtam már - panaszkodott kedvesen Kosztolányi a feleségének. - Nem tudsz olyan dolgot említeni, amelyről ne írtam volna." Jókai jut eszünkbe, az ő megható kérkedése, hogy ha műveit egyetlen sorban írná le az országútra, gyöngybetűi elvezetnének szülővárosától munkahelyéig: Komáromtól Pestig. De Jókai nem panaszkodott. Olyan magátólértődő símasággal eregette tollából a tintát, mint a selyembogár a gubó szálát, úgy dolgozott, mint ahogyan a Jókai-regények angyali török urai, kiknek földi mását sehol meg nem találhatjuk, szívták a vízipipát: gyötrődés és unalom egyaránt távol volt tőlük.

 

Kosztolányi pedig azért panaszolta boldogságát, - hisz boldognak vallotta magát, hogy ír és írhat - mert tudta, hogy az írás teher, ha még olyan édes teher is: felelősség. Nem földi fórumok, még csak nem is a legmagasabb morál törvényszéke előtt, hanem felelősség önmagával szemben. Mint riportert küldte ki magát a személyekhez, történésekhez, sőt a fogalmakhoz is - és elvárta, hogy híven számoljon be arról, amit tapasztalt. Mert ez a beszámolás elszámolás is. Elszámolás a talentumról. "Szemedben éles fény legyen a részvét" - utasította magát önmagával szembeni könyörtelenségre még az érzelmességben is.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy mondatait rövid gyeplőre kell fognia: nemcsak elmaradniok nem szabad mondanivalója mögött, de előreszáguldaniok sem. - Kivéve, ha száguldásuk új mondanivalókra ihleti a gazdát. Mert Jókai elmondhatta volna Ady szavait: "Én voltam úr, a vers (mű) csak cifra szolga" - Kosztolányinak, mint többször kifejtette, munkatársai voltak a szavak. Műveit ketten írták, ő és a magyar nyelv. Folytonos küzdelemben, szüntelen játékban, állandóan megajándékozva egymást.

 

Egy-egy szókép, sőt egy szó, egy különös rím sokszor elcsábította. Mindig érdemes volt elcsábulnia, mert mindig egész lélekkel vett részt a bujócskában. Ez legjobban a rímeknél figyelhető meg. Tóth Árpád sem tudott ellenállni az újszerű (akkor újszerű, ma már épp a Tóth Árpád kialakította mechanizmus miatt előre eltalálható) rímeknek, de nála az ilyen rímpárral ékeskedő sorok gyakran azt a hatást keltik, hogy többi szavuk csak sorkitöltő, csak a végén ragyogóan felbukkanó rím talapzatául készült - utólag.

 

Meggyőződésem, hogy Kosztolányinak számos sora készült utólag s a rím kedvéért. De ő jobban tiszteli ezt a játékot. Mert mennél csillogóbb az ihletadó ékítmény, annál fontosabb mondanivaló végére illeszti, annál jobban alárendeli az értelemnek, hogy végül is a szikrázó rímek a sorok végén magátólértődő természetességgel jelennek meg s az az érzésünk, hogy prózában sem tudnók ezeket más szavakkal behelyettesíteni.

Az anyag szerelmese volt. Ezért ajándékozta meg őt az anyag olyan gazdagon s ezért írta róla boldog ifjúságának nagyszerű társa, Karinthy Frigyes, hogy kéjjel dolgozik, mint a festő, aki a festék szagát is szereti, nemcsak a színét. Mondatait, a magyar próza legkönnyedebb mondatait, még kefelevonatban, sőt megjelenés után is állandóan változtatta, kéziratait agyonjavította. Munkája boldog gyötrődés volt. Semmit sem sajnált tőle.

 

Minden percet sajnált, amit nem fordíthatott rá. Mint felesége kítűnő könyvéből tudjuk, ha hazaérkezett, már az előszobaajtó előtt vetkőzni kezdett, hogy bent rögtön fölvehesse pongyoláját és papírra vethesse a magyar irodalom legkevésbé pongyola szavait. Ezeknek a szavaknak bűvös erejük volt és van. "Kosztolányi után nem lehet ügy magyar prózát írni, mint előtte" - emlékezett halála egyéves évfordulóján Márai.

Ma már elmúlt négy éve, hogy meghalt. Mégis ő a legelevenebb írónk. Hátrahagyott írásaiban gyönyörködtet, lelkesít, korhol, mindenhez hozzászól, mindenről van mondanivalója. És nemcsak lényegét adja az elevenségnek, hanem látszatát is. Azáltal, hogy párhavi időközönként jelennek meg könyvei, hogy művét így adagolja, az az érzésünk hogy közben dolgozik, hogy egy termékeny nagy író munkáit kapjuk kézhez, melyek még magukon őrzik az alkotás melegét. Nem nehéz ebbe az ábrándba ringatnunk magunkat, mert minden írása időszerű.

 

A legrégebbiek is. Egybegyüjtött és rég ismert cikkei így egymás mellett új műnek hatnak és most ömlenek az élő irodalom vérkeringésébe. Félévvel ezelőtt nyelvészkedéseivel gyönyörködtetett bennünket (Erős várunk, a nyelv) s lelkendezve számolt be azokról az élményekről és érzésekről, melyekben elődeivel, a lepergett századok magyar íróival való megismerkedése alkalmával volt része.

 

(Lenni vagy nem lenni.) Mindenről élvezettel beszél. Nem ismer jelentékenyt és jelentéktelent, mert mindenütt ott van az ő állandóan jelentékeny, éber és érdeklődést ébresztő, szeretetteljes érdeklődése. "Minden jellemzés túlzás" - idézi Osvátot. "Túlzás, hamisítás, általánosítás" - folytatja ő maga. És ő az arányok nagymestere és bűvésze, ezt annyira igyekszik elkerülni, amennyire csak lehet.

 

Akár személyről, akár helyzetről, véleményről, tapasztalásról, vagy álomképről ír, minden szava egy gondolatának nyit utat s ahhoz szigorúan hozzásimul, világosan, félreismerhetetlenül azt nyujtja át. Mégis van egy csokorravaló állandóan visszatérő kedves szava, mely ép ezért nem pillanatnyi mondanivalóját, hanem mindig őt magát jellemzi. Ilyen ez a szava is: vallom. Aki vall, hitét, meggyőződését adja át a többieknek. Kosztolányi meggyőződéseihez mindig logikai úton jutott el. Vall - tehát következtetései eredményével ajándékozza meg olvasóit. Hitével, érzelmeivel. Most megjelent könyvében, a Kortársak-ban is vall.

 

A kortársak legtöbbje barátja, vagy ellenfele volt. Ő is sokaknak volt barátja, keveseknek ellenfele, ellensége egyiküknek sem. A vele szembefordulónak is bókol, ha úgy érzi, hogy az a bókot megérdemli: "Azt, hogy most friss és acélos nyelven vitázhatunk vele, nem kis részben neki köszönhetjük" - írja Rákosi Jenőről. Egy sorát sem irányította gyűlölség. Sem hűtlenség. Híres Ady-cikkét sem, mely első megjelenésekor olyan nagy port vert föl. Legtöbb elmélkedése és emlékezése barátairól szól, akiket szeretett is, tisztelt is. És mindegyik sajátmagáról, természetesen, mert hisz életük egybe volt szőve: egyetlen róluk írt szó nyomán ezer közös emlék futott a tolla alá. Ezért izgalmas a könyve.

 

Egymásután jelennek meg előttünk a szomorú névsor tagjai (legtöbbjük a közelmultban halt meg időelőtt) szinte testi valóságukban, azok is, akikre mi is fájdalmasan emlékezünk és azok is, akiket csak az ő tolla elevenített meg számunkra. És ha megpróbálnám, hogy ahogyan ő tette ezekkel a számára és számunkra jelentős emberekkel, őróla magáról emlékezzem meg, nem tudnám abbahagyni, nem is hagyom abba, hiszen folyton az ő vidékén járok s az ő szavai között; az Attila-utcán végigfutó autóbuszban, anélkül, hogy tudnám, sokszor ülök az ő helyén, állandóan idézem és megidézem, nincs nap, hogy ne jutna eszembe.

 

Már várom, mikor jelenik meg újra a Mikó-utca sarkán, felhajtott gallérjával, jóindulatúan felvont szemöldökével, jobbra-balra figyelő, kedvesen csodálkozó, örökké meglepetést áhítozó tekintetével. Ez a tekintet tanuskodott mindig egyetlen és bonyolultan egységes vágyáról: összegyüjteni, felszívni, vizsgálni, érezni a nagyszerű, felemelő és leverő, de mindig izgató érthetetlen világot, minden csodálatosat és csodálatot, keserűséget, örömöt, elragadtatást és hálát - és mindezt közölni is. "Mielőtt elmegyek, beszélni akarok" - írta egyik legszebb versében.

Miután elment is beszél. Mindig egyformán. Egyformán változatosan. Egy mondata már írásmű. Három sora már lenyügöz és elbűvöl. Jegyzetem fölé ezt a címet írtam: Az élő Kosztolányi. Quid dignum tanto feret hic promissor hiatu? Semmit. Egyszerűen csak be akartam jelenteni, hogy él. Az undok látszat ellenére és sokkal erősebben, mint számos test szerint élő. Hiszem és - hogy az ő kedves szavával éljek - vallom, hogy élni is fog, mindaddig, amíg irodalom, tehát élet lesz a földön.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Móricz Zsigmond - Adyról Móricz Zsigmond - Adyról
Egy fiatal, nagytehetségű költővel beszéltem a napokban. Bánatosan...
40-ezer korona olimpiai célokra.
Az olympiád rendkívüli jelentőségének átértését és helyes...
A francia sajtó elhallgatta Curtius genfi beszédét A francia sajtó elhallgatta Curtius genfi beszédét
Curtius és Briand szombati genfi csatározásáról a francia sajtó bő...
Lawn-tennis pályák Budapesten Lawn-tennis pályák Budapesten
A Budapesti Lawn-Tennis Club margitszigeti pályáin már márczius...
Schöpflin Aladár: Baksay Sándor Schöpflin Aladár: Baksay Sándor
Nekem Baksay Sándor szívbeli ügyem: első irodalmi élményem fűződik...
A londoni áruház-király meggyilkolása A londoni áruház-király meggyilkolása
Nagy feltűnést keltő gyilkosság történt a minap Londonban. Egy...
Magyarország – Svájc 6:1 (3:0) Magyarország – Svájc 6:1 (3:0)
A számszerű reváns sikerült. Túlszárnyaltuk a svájciak tavaszi...
Élet egy hadihajó fedélzetén-képekben Élet egy hadihajó fedélzetén-képekben
1. Asztronómiai megfigyelések Az egyik tiszt sextánssal a nap...
A háboru alatt is egészségesebb és szebb lett a nő A háboru alatt is egészségesebb és szebb lett a nő
Ötven évvel ezelőtt a molett, gödröcskés arcu nő volt a szépségideál....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98