Dtum
Login with Facebookk
1941 | Július

Mindkét Pannonia-nyolcas győzött Komáromban

A Magyar Evezős Szövetség úgy tervezte, hogy az országos vidéki bajnokságokat vasárnap rendezi meg Komáromban. A szövetség azonban hiába várta a vidéki egyesületek nevezését, így kénytelen volt a bajnokságot elhalasztani és helyette országos versenyt tartani.

Nagyszámú közönség nézte végig az érdekes versenyszámokat, köztük Reviczky István alispán és Alapy Gáspár polgármester. Az eredmények közül elsősorban a Pannonia ifjúsági és szeniornyolcasának győzelme emelkedik ki. Az újonc nyolcas győzelme annál meglepőbb, mert a Hungária fiatal gárdája az utóbbi időben nagyszerű formáról tett tanúságot.

A szeniorok is sikerült revánsot vettek a bajnokságban elszenvedett vereségért a Győryt és Mammusichot nélkülöző Hungárián. Ellenfelüknek jobban sikerült ugyan az indulás, de a pannonisták rövidesen az élre törtek és előnyüket a célban másfél hossznyira növelték.

Krempels dr.-nak ezúttal sem sikerült legyőznie a szenior egyesben a bajnok Bánhidyt. A nagysikerű verseny, amelyet számos kajakszám tett változatossá Hautzinger Sándor irányítása mellett igazi propagandája volt az evezésnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Pannonia győztes junior nyolcasa - Koltai, Musti, Kiss, Rédi, Kókai, György, Szekeres, László (vezérevezős), Jakab (kormányos) A Pannonia Szabó, Élő, Marosi, Zágon (vezérevezős), Zimonyi (kormányos) összetételű szenior négyese is győzött Komáromban
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98