Dtum
Login with Facebookk
1941 | Június

Magyarország belépett a háboruba

Az uj kassai vértanuk
Fekete lobogókat lenget a szél a Nagyságos Fejedelem ősi városában. Két nap óta temetik Kassán a nem hadiállapotban elkövetett bombatámadás áldozatait. Most folyik a romok eltakaritása és a legujabb jelentés 27 áldozatról számol be. Huszonhét uj kassaivértanuról, akiket az egész ország megrendült lélekkel gyászol s akiknek családjaival sulyos gyászukban minden magyar együttérez.

 

Megtörténtek a lépések a támadás megtorlása céljából. Nemcsak az egész parlament, hanem az egész ország népe lelkesedéssel vette tudomásul a miniszterelnöknek azt a bejelentést, hogy az eléggé el nem itélhető orvtámadás következtében a hadiállapot Oroszországgal autmaticie beállott és hogy a nemzet büszkesége, a magyar hadserege megtorolja az elszenvedett sérelmet, valamint azt a jelentést, amely a megtorlás megtörténtéről számol be.


A nyár virágai hullanak a kassai sirokra, arra az áldott magyar földre, amelyet már anynyiszor öntözött magyar vér s amely a magyar vér hullása nyomán lett termékeny és amely a hősök sirján is kenyeret terem az utókornak.

A Neue Züricher Nachrichten levelezője szerint a magyar-szovjet közös határ nagyon hamar a multé lesz
Genf, junius 29.
(Magyar Távirati Iroda.) Valamennyi svájci lap foglalkozik azzal a jelentéssel, hogy Magyarország és a Szovjetunió között bekövetkezett a hadiállapot. A Journal de Geneve, a La Suisse és a Corriere de Geneve párhuzamot vonva egyrészt Magyarország, másrészt Finnország és Románia között megállapitja, hogy a két utóbbo államnak területi követelései vannak a Szovjettel szemben, Magyarországnál azonban nem ez a helyzet.


Magyarország először csak megszakitotta a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával és lépését érthetővé teszi az a gyűlőlet, amellyel a bolsevizmussal szemben viseltetik. A visszaemlékezés Kun Béla korszakára bőségesen megindokolja ezt az érzelmet.


A magyar városok ellen intézett szovjet légitámadások – irják a lapok – valamint Budapest veszélyeztetése ugy látszik, egyenesen szándékos kihivó cselekmények a Szovjetunió részéről, hogy Magyarország is belépjen a háboruba. Megtorló intézkedésképpen ez meg is történt.


A Neue Züricher Zeitung úgy véli, Magyarország tevékeny közbelépése a kárpáti arcvonalon arra enged következtetni, hogy a csata a délkeleti hadszintéren talán eléri első csúcspontját. A magyar-szovjet közös határ nagyon hamar a multé lesz. Már ma bizonyosnak látszik, hogy a szovjet semmiképpen sem marad a kárpáti határon.

,,Horty Miklós a bolseviszta ellenes érzület fáradhatalan zászlóvivője”

Berlin, junius 29.
(Magyar Távirati Iroda.) A Berliner Börsenzeitung ,,Magyarország légi hadereje visszaüt"  cimű, első oldalon közölt cikkében hirt ad a magyar megtorló intézkedésekről a a következőket irja:
Magyarország teljesen az Oroszországgal beállott hadiállapot jegyében áll. A magyar lapok a hadiállapotot annak a bizonyoságának mondják, hogy Magyarország szolidáris Európának a bolsevizmus elleni harcával. A magyar lapok emlékeztetnek arra, hogy Magyarországon 1919 óta szakadatlanul folyt a bolsevizmus elleni küzdelem. Miután a Kárpátok ormain létrejött a magyar-szovjet közös határ, Magyarországnak éber figyelemmel kellett követnie a komintern tevékenységét.


Nagybányai vitéz Horty Miklós Magyarország kormányzója 22 évvel ezelőtt a magyarországi komműn leverésének zászlóvivője volt.  Ő ezóta az Európáért  felelősséget érző bolsevista- ellenes érzület fáradhatatalan zászlóvivője is. Most ismét kiadta Magyarország népeinek a parancsot bolsevizmus elleni harcra, az ellen a bolsevizmus ellen, amely, mint támadó, Magyarországgal a hadiállapotba került. A magyar közvélemény – fejezi be cikkét a lap – mély megelégedéssel látja, hogy most Magyarország katonái is Nagynémetország mellett állnak a bolsevizmus elleni küzdelemben és igy bizonyoságot adják az uj Európa egységnek.

Vichy Magyarország hadbalépéséről

Vichy, junius 29.
(Magyartávirati Iroda.) A magyar-szovjet hadiállapot kihirdetését Vicyben annak természetes következményeképpen fogják fel, hogy Szovjetoroszország ismételten
megsértette a nemzetközi jogot, amikor bombázott magyar városokat.


Úgy gondolják Vichyben, hogy magukat Szovjetoroszországgal hadbanlévőnek tekintő államok számának gyors növekedése a keleti háborunak egyre nagyobb mértékben az európai védelem jellegét adja a kelet és a nyugat értékeit pusztitó bolsevizmus terjeszkedése ellen.


A sajtó beszámol a magyar képviselőház üléséről és Bárdossy László kijelentéseiről is, nevezetese arról a mondatáról, amelyben bejelenti, hogy a magyar fegyveres erő megfelelő megtorló lépéseket tettek. Ezt a kijelentést Vichyben ugy értelmezik, mint annak bejelentését, hogy Magyarország résztvesz a hadmüveletekben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kassai bombázás után A kassai  áldozatok temetése A vereckei határsorompó a magyar-szovjet határon Határvadászaink menetelnek Páncéltörő ágyú tüzelő állásban
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98