Dtum
Login with Facebookk
1941 | Március

Harc a tuberkulózis ellen, Calmette széruma - a B. C. G.-ojtóanyag

A szervezet ellenálló készsége

A gyógyításban nagyon fontos szerepe van a szervezet ellenálló készségének, tehát a szervezet erejét kell minden eszközzel fokozni. Első helyen áll itt a beteg táplálkozása, a jó levegő, a testi és lelki nyugalom. Ahol nincs arra mód, hogy a beteget bőségesen táplálják, ott kitűnő kiegészítője lesz a napi táplálkozásnak a tartalmas kecsketej. A betegszoba ajtaját állandóan nyitva kell tartanunk, - ha csak nincs valami ítéletidő, - de még jobb, ha a beteg reggeltől napnyugtáig, jól betakaródzva, a szabadban fekszik, persze por- és füstmentes helyen.

Az első világháború előtt még évente körülbelül 70.000 ember halt meg Nagy-Magyarország területén tuberkulózisban. Azóta, hála a nagyarányú védőintézkedéseknek, ez a szám erősen csökkent. A halálozások csökkenéséhez hozzájárultak az azóta felfedezett újabb gyógyszerek és gyógymódok is. Koch „tuberkulin”-ját még ma is használják, de emellett számos újabb szer is került használatba, több-kevesebb eredménnyel.

A baj megelőzése

A tuberkulózis elleni védekezés legfontosabb része a megelőzés, a profilakszis. Ennek szolgálatában vezették be az úgynevezett Calmette-féle ojtást is, igen jó eredménnyel. Calmette francia orvos, lille-i egyetemi tanár, a párizsi Pasteur-intézet vezetője, fiatal éveiben tengerész-, majd gyarmati orvos lett. A gyarmatokon fedezte fel a kobra-kígyó mérge elleni szérumot, 1907-ben pedig bemutatta tuberkulózis elleni szérumát. Ezt a szérumot tíznapos csecsemőknek adták be és ez - a legtöbb esetben - (a francia statisztika szerint 93 százalékban) - megvédte őket a környezetükben levő tuberkulotikus fertőzéstől.

1932-ben nagy tragédia támadt a Calmette-féle ojtások nyomán: a lübecki gyermekmenhelyen, ahol ezt az ojtást alkalmazták, tömegesen pusztultak el a csecsemők. A kétségbeesett anyák meg akarták Calmette-et kövezni és az egész világ felháborodva szidta a tudóst, aki annyi ártatlan életet pusztított el. Mert a laikusok így fogták fel a szerencsétlenséget. Pert is indítottak Calmette ellen és a „lübecki per” az egész világsajtót foglalkoztatta akkoriban. Végül kiderült, hogy Calmette semmiről sem tehet, az ő ojtóanyaga hibátlan, hanem a menhelyen elcserélték az ojtóanyagot és ennek a vétkes mulasztásnak a következménye volt a csecsemők pusztulása. Calmette szérumát - a B. C. G.-ojtóanyagot - rehabilitálta a tudomány és azóta is eredményesen használják.

Az izületi tuberkulózis gyógyítása

Alig mulik el olyan esztendő, hogy fel ne merülne egy-egy újabb gyógymód vagy gyógyszer a tuberkulózis ellen. Ezek közé tartozik például a Hermannsdörffer-Sauerbruch-féle módszer, amely diétás alapon kíséreli meg az izületi tuberkulózis gyógyítását. A két német tudós a táplálkozás szigorú szabályozását tartja a beteg kezelésénél a legfontosabbnak. Diétájuk szigorúan eltiltja a konyhasót, korlátozza a húsfogyasztást és sok növényi táplálékot ád. Normális testsúly mellett naponta 9 deka fehérjét. 16 deka zsírt és 22 deka szénhidrátot engedélyez.

Sok friss gyümölcsöt, gyengén párolt zöldfőzeléket, sőt nyers főzelékek kipréselt levét ajánlja. Só helyett tormával, majorannával, hagymával, kaporral, babérlevéllel, zöldpetrezselyemmel, köménymaggal, citrommal, zellerrel, vaniliával, fahéjjal, ánizzsal kívánja a beteg ételeit ízesíteni. Véleményük szerint naponta hétszer kell a betegnek enni adni, és ételeit csak a feltétlen szükséges ideig szabad párolni. Cukor helyett mézet vagy kandiszcukrot javasolnak. Ez a diéta természetesen önmagában nem gyógyítja meg a beteget még a feltalálók szerint sem, hanem csak hathatós alátámasztója az orvos által előírt gyógyszerek és gyógymódok hatásának.

Öt tudós - öt gyógyszer

Nagy port vert fel 1932-ben Spahlinger svájci tanár új ojtóanyaga, amelynek lényege az, hogy – egyéb ojtóanyagokkal szemben – nem tartalmaz semmiféle bacillustenyészetet, hanem olyan anyagokat, amelyek a szervezetet megerősítik a bacillusok elleni harcában. Spahlinger előbb saját költségén folytatta kísérleteit, majd amikor már egész vagyonát rááldozta: egész sor angol arisztokrata adta össze a folytatáshoz szükséges összeget. A befektetett milliók eredménye a Spahlinger-féle szérum, amelyet a tudós ingyen bocsátott az emberiség rendelkezésére és ennek következtében az igen olcsón kerülhetett forgalomba. Bruce-Porter, a hires angol tudós, „az utolsó évtizedek legnagyobb orvosi felfedezésének” minősítette ezt az ojtóanyagot.

Érdekes és egészen új irányú kísérleteket folytat évek óta a török származású Kfouri doktor, akinek kutatásait Lotfallah herceg finanszírozza, Kfouri doktor nem a szokásos tengeri malacokon, házinyulakon vagy csimpánzokon folytatja kísérleteit, hanem kizárólag lovakon. A herceg jóvoltából erre a célra egész istálló áll az orvos rendelkezesére és különleges „vérplazmájá”-val beojtott nemes paripákon figyeli az eredményt.

Egészen más irányúak dr Rislernek, a fiatal francia orvosnak a kísérletei. Ez a tudós arra a gondolatra jutott, hogy ha olyan anyagokkal telíti a tbc bacillusait, amelyek fényérzékennyé teszik a fotografáló lemezt, akkor ezek a bacillusok fénysugár segítségével elpusztíthatók lesznek. Metalnikoff doktor viszont abból indult ki, hogy a Koch-féle bacillust viaszréteg védi, tehát addig nem lehet eredményes és gyors a bacillus pusztítása, amíg ettől a védőrétegtől meg nem fosztották. A bécsi Molisch és az orosz Jarotsky professzorok idevágó kísérletei révén sikerült végre azokat az élősdieket megtalálni, amelyek a viaszt megemésztik és így a Koch-bacillus védőrétegének elpusztításához is felhasználhatók.

Kitűnő eredménnyel használják már évek óta a sebészeti tuberkolózis gyógyszeres kezelésénél egy magyar tudósnak: Sailer Károlynak „rubrophen” nevű gyógyszerét, amely számos esetben feleslegessé teszi a sebészi beavatkozást, az amputálást. Pompás eredményeket értek el ezenkívül a „rubrophen” segítségével a bőr-, az ízületi- és a mirigytuberkulózis gyógyításánál is. Fáradhatatlanul dolgoznak a tudósok, hogy ezt a végzetes népbetegséget legyőzzék és bizonyosra vehetjük, hogy néhány évtized múlva, a nagy erővel megindult profilakszis és a gyógymódok fejlődésének segítségével, éppen olyan gyéren előforduló betegség lesz a tuberkulózis, mint ma a pestis, amely valaha százezreket vitt a sírba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98