Dtum
Login with Facebookk
1941 | November

70 kg-os bécsi győzelem a súlyemelésben

Az ifjúsági ökölvívó bajnokság után rendezték meg a Bécs-Budapest városok közötti súlyemelő küzdelmet. Ez a második találkozás újabb bécsi győzelmet hozott. Hiába nyújtott a magyar csapat kiváló teljesítményt, hiába javítottak meg magyar rekordokat, nyomasztó volt a bécsiek fölénye.

A magyar csapatból Tégla és Ambrózy megverte ellenfelét, de a nehezebb súlycsoportokban – főleg a nehézsúlyban – nagy fölénnyel a vendégek kerültek ki győztesen. A bécsi csapat Európában szinte egyedülálló klasszist képvisel. Tagjai mind német birodalmi bajnokok, úgy, hogy 70 kg-os vereségünket nem kell szégyellnünk.

A verseny során összetett pontozásban Tégla (292.5 kg), tehát 7.5 kg-al, Hunyadi pedig (317.5 kg, tehát) 2.5 kg-al megjavította a magyar rekordot. Bécs: 1657.5 kg; Budapest: 1587.5 kg az összeredmény.

A verseny után v. Kossuth Ferenc a Képes Sport munkatársának a következőket mondotta:
- Szép küzdelem. A németek sokkal jobbak voltak. A magyar csapat szépen fejlődik. Nemsokára méltó ellenfelei leszünk a nagy német csapatnak.

Szentgály Gusztáv dr. szakosztályi elnök így beszél:
- Vereségünk érthető, hiszen alig 3 éve foglalkozunk Magyarországon versenyszerűen ezzel a sportággal, míg az osztrákoknál ez nemzeti sport. A bécsi csapat tagjai valamennyien német birodalmi bajnokok. A magyar csapatból Ambrózyt, Téglát és Hunyadit kell kiemelni. Soós gyengébb formája nagy hivatali elfoglaltságának tudható be. A német csapat különleges klasszist képvisel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tégla megjavítja a magyar rekordot Ambrózy és Tégla, a magyar győztesek A győztes német csapat - Veigl, Szabados, Hipzing, Rettenbacher, Schönbinger és Proksch csapatvezető A magyar csapat - Szentgály dr. szakosztályi elnök, Soós, Hunyadi, Buroyi, Ambrózy, Tégla és Papp dr. csapatkapitány
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Büdös magyar, agyon kell lőni! Büdös magyar, agyon kell lőni!
Nincsen nap, hogy ne futnának be a magyar külügyminisztériumba a...
Az ügyvezető miniszterium Az ügyvezető miniszterium
A pünkösd előtti napokban ismét határozottan beszéltek báró Fejérváry...
Akikkel mindennap találkozunk Akikkel mindennap találkozunk
Mikor mindenki forradalmár volt, akkor Robespierrének öltözött,...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
KAOE országos atlétika versenye KAOE országos atlétika versenye
Bár a bécsi atléták nem jöttek el a KAOE versenyére, mégis az évad...
Szerelmi levelező Szerelmi levelező
Sötét és nyirkos kapualjban, a melynek nyomora felett egy meztelen...
Nagyszerü eredménnyel folyik a téliruha-gyüjtés Nagyszerü eredménnyel folyik a téliruha-gyüjtés
A Főméltóságu Asszony kezdeményezésére harcoló honvédeink részére...
Duzzasztóművekkel és zsilipkamrákkal modernizálják a Vaskaput Duzzasztóművekkel és zsilipkamrákkal modernizálják a Vaskaput
Dr. Komarniczki Gyula, a MEFTER vezérigazgatója nemrégiben...
Divatszenzációk a hétről Divatszenzációk a hétről
A héten még csend honol a divatberkekben. Egyetlen érdekes időszerű...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98