Dtum
Login with Facebookk
1941 | Október

A GyOSz javaslatára meghosszabbították a multévi tejszállítási szerződéseket

Október 1-én jelent meg a 7050/1941. M. E. sz. rendelet a tejszállítási szerződések hatályának kiterjesztéséről az 1942. évre. A rendeletre vonatkozóan információt kértünk a GyOSz tejipari szakosztályától. Végh Jenő titkár a következő tájékoztatót adta munkatársunknak:

– A tejipari szakosztály az 1942. évi tejszállítás kérdésével kapcsolatban
azt kívánta, hogy az ezévi tejszállítási szerződések hatályát terjesszék ki a jövő évre is. Megszokottá teszi ezt elsősorban az, hogy a főváros tejellátásának biztosítása elsőrendű fontosságú érdek, másodsorban pedig az, hogy ez a mód volna alkalmas a tejjel és a tejtermékekkel való zugkereskedelem nagyobbarányú kifejlődésének megakadályozására és az árdrágító törekvések hathatós megfékezésére. A GyOSz Tejipari Szakosztályának tárgyalásai nyomán adta ki a minisztérium a rendeletet.

– Az 1942-re szóló tej- és tejszínszállítási szerződés
felbontására, módosítására a közellátási minisztertől kell engedélyt kérni, aki a Tejtermelők Országos Szövetsége meghallgatása után dönt. Arra a termelőre, tejszövetkezetre, tejiparosra, aki 1941-ben tejet vagy tejszínt szállított, 1942 szeptember 30-ig fenntartja a rendelet a szállítási kötelezettséget, még pedig változatlan feltételek mellett.

– A végrehajtás céljára szükséges adatokat most gyüjti össze a GyOSz tejipari szakosztálya.
A szigorú végrehajtástól remélni lehet azt, amit Győrffy-Bengyel Sándor közellátási miniszter erélyes fellépése is jelzett: a főváros tej- és vajellátása a tél folyamán zavartalan lesz és az egyre jobban felburjánzó s a nagy tejvállalatokon kívül álló elemek részéről gyakorolt árdrágító üzelmeket le lehet majd törni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A tej vizsgálata: megállapítják a tej fajsúlyát. A "titrálógép", amely a tej zsírtartalmát állapítja meg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98