Dtum
Login with Facebookk
1941 | Október

Munkáspárti képviselő támadása az angol kormány ellen

Stockholm október 26.
(NST.) Shinwell, angol munkáspárti képviselő, aki az utóbbi napokban több izben hevesen támadta a kormányt a szovjet fogyatékos támogatása miatt, szombaton beszédet tartott s ebben kijelentette, hogy az angol kormány összetétele nem megfelelő. Megállapitotta, hogy a kormány baloldali pártállásu tagjai között kevesen alkalmasak feladatuk végrehajtására.

 

Alexander, az admiralitás első lordja szombaton nyilatkozott az angol kormány összetételét biráló véleményekről. Lord Alexander kijelentett, hogy előreláthatólag nagyon hamarosan elérkezik az idő, midőn mindenki önmagával szemben lesz köteles felvetni a kérdést, hogy mindent megtett-e Anglia háborus célkitüzéseinek megvalósitására.

 

Stockholm, október 26.
(Német Távirati Iroda.) A Times szerint a munkáspárti Wedgwood alezredes a legutóbbi alsóházi vita folyamán megállapiotta, Oroszország veresége esetén kételkedik abban, hogy Anglia meg tudja nyerni a háborut, mivel egész Európa Németország rendelkezésére áll. Akkor már nem lesz több remény Anglia számára. Nagybritanniának most van az utolsó esélye Németország megsemisitésére. Wedgwood ezzel kapcsolatban azt követelte, hogy foglakoztassák az angol seregeket. Összpontositott támadásokat kell intézni az európai szárazföld ellen. Maga Nagybritannia sem védekezhetik örökké ,,a mozdulatlanság taktikájával”.

 

Wedgwood ezredessel szemben Sir G. Geffrys konzervativ képviselő igy kiáltott fel: ,,Istenszerelméért, nem csináljanak egy második Dünkirchent vagy olyan ujabb kiüritésket, mint amilyenek Norvégiában, Görögországban és Krétán történtek”.


Bevan munkáspárti képviselő sajnálattal emlékezett meg azokról a számadásokról, amelyeket az állitólagos német veszteségről angol részről közöltek az elmult hét végén. "Ezek a számok távol vannak a valóságtól s a végtelen felé közelednek”, jelentette ki Bevan, majd a Ház tetszése közben kijelentette, hogy a nép nem bizik már a kormányban. A brit nép zsarolónak tartja kormányát.


A vita további folyamán Lloyd George őrnagy, Lloyd George volt angol miniszterelnök fia annak az érdekében szállt sikra, hogy az angol légierő támadásai a német polgári lakosság ellen irányuljanak. E követelését azzal indokolta, hogy az angol légierő nem okozhat már neki emlitésre méltó károkat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Manny Shinwell  Alexander tábornok Wedgwood Bevan
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98