Dtum
Login with Facebookk
1941 | Október

Rövidek

A ,,Vörös Csillag” a veszélyről
New York, október 12.
(Német Távirati Iroda. ) A New Yorki lapok főcimeikben megállapitják, hogy komoly a Szovjet helyzete és idézik a Vörös csillag c. szovjet katonaujság kijelentését: ,, A veszély nagy!” A lapok ezenkivül feltűnő helyen közlik a német különjelentéseket a keleti arcvonal középső szakaszán bekeritett hadseregekrők, valamint az Azovi-tengertől északra megsemmisitett szovjet hadseregekről. Mint az Associated Press Londonból jelenti, brit hivatalos körök véleménye szerint félő, hogy sok szovjet hadosztály keritették körül.

Helsinki, október 12.

(Német Távirati Iroda.) A szovjet-rádió közölte a Pravda vezércikkét, amely valamennyi szovjetnépet felhivja, hogy utolsó csepp véréig küzdjön. A veszély nagy – irja a moszkvai pártlap és kijelenti, hogy a szovjet hadsereg ujabb megpróbáltatások előtt ál.

Taylor New Yorkban érkezett

New York, október 5.
(NST) Roosevelt elnök vatikáni külön megbizottja, Myron Taylor New Yorkba érkezett. Sajtótudósitóknak kijelentette, hogy Rooseveelt elnöknek teendő jelentéstétel végett érkezett haza.

Husz amerikai hajót már felfegyvereztek

New York, október 5.
(Német Távirati Iroda.) A szövetségi hajózási hivatal egyik tisztviselője az INS hirszolgálati iroda jelentése szerint közölte, hogy az Egyesült Államok mintegy husz hajóját, amelyek angol szolgálatban panamai lobogó alatt hajóznak, már fel is fegyverezték. A 15 amerikai tulajdont képező és panamai lobogó alatt hajózó hajót ugyancsak fel fogják fegyverezni és a tengeri utakon szolgálatba állitani.

Heves angol sajtótámadások japán ellen
Madrid, október 19.
(Német Távirati Iroda.) Mint a Spanyol Távirati Iroda londoni tudósitója jelenti, az angol sajtó heves támadásokat intéz japán ellen. A Times többek között azt irja, hogy Anglia semmit se kivánna jobban, mint a nyilt összetüzést az Egyesült Államok és Japán között.

Nagy szovjet ellentámadásokat vertek vissza Kalininnál
Berlin, október 19.
Mint a Német Távirati Iroda jelenti, a keleti arcvonal középső szakaszán, Kalinin térségében sikeresen verték vissza heves bolsevista ellentámadásokat és sulyos, véres veszteségeket okoztak az ellenségnek. Eközben 18 szovjet páncélost és három repülőgépet lőttek le..

Berlin, október 19.
(Német Távirati Iroda.) katonai helyről közlik: A keleti arcvonal északi szakaszán október 16-án egy gyalogezred heves harcokban 400 páncélszerűen kiépitett tábori állást vett be. A németek igen sok foglyot ejtettek

Moszkva helyett előnyomulás a Kaukázus felé?
Ankara, október 26.
(NST) A Charkov bevételéről szóló német hadijelentés Törökországban rendkivül mély hatást keltett. Ankarában ugy vélik, hogy a német csapatok nem tartják rendkivül sürgősnek Moszkva bevételét, hanem inkább további előnyomulást akarnak végrehajtani a Kaukázus felé. A török rádió beszélője hangsulyozta, hogy Charkov elfoglalása Németországot további fontos mezőgazdasági területeket juttatta, másrészt a város elvesztése a szovjet hadiiparát jelentős mértékben megbénitja, Charkovban ugyanis repülőgépeket, traktorokat és harckocsikat állitottak elő.

A hónap katonai és politikai eseményei távirati stílusban
1. hét
Megkezdődött az amerikai hajók felfegyverzése. - Taylor visszaérkezett Amerikába. - A német légierő fokozza összpontositott támadásait a keleti arcvonalon és lehetetlenné teszi a Szovjet szállitásait. - Ujabb 12.000 fogoly Dél-Ukrajnában. - A németek több szovjet szigetet szálltak meg. - Lemondott az iraki miniszterelnök. - Ujabb ausztráliai csapatok Szingaporeban. A cseh nemzeti közösség vezetője fegyelemre inti a védnökség lakosságát.

2. hét
Ezerkétszáz kilométer széles fronton folyik a német és szövetséges csapatok offenzivája. - Kétségbeesett ellenállás és kitörési kiséretek árán sem kerülhetik el sorsukat a körülzárt szovjet csapatok. - Eddig már 200.000 foglyot ejtettek a németek a középső és 106.000-et az azovi frontszakaszon. - Légitámadások szovjet vasutvonalak és Leningrád ellen. - Brit csapatok váltják fel Iránban a szovjethadosztányokat. - Londonban cáfolják a kormányátalakitást.

3. hét
Vasárnap esti jelentések a távolkeleti helyzetről. - Togo külügyminiszter szerint még korai Japán és az USA kapcsolatairól beszélni. - London Ausztráliát mesterséges háborus központtá akarja tenni - mondják Berlinben. - Nagyfontosságu német-francia tárgyalások kezdődnek. - Heves szovjet ellentámadásokat vertek vissza Kalininnál, a németek elfoglalták Taganrogot.

4. hét
Bombatalálat érte Kremlt. - A Donec-medence megszállása tovább halad előre, a hadmüveletek már a Don-folyó vidéke ellen irányulnak. - A moszkvai rádió Rosztov veszélyeztetett helyzetéről. - A japán képviselőház foglalkozik a japán-amerikai viszonnyal.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Myron Taylor Egy charkovi (harkovi) templom A Kaukázus
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98