Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

A horvát külügyminszter csetnik-lázongásról

Zágráb, szeptember 8.
(NST) Lorkovic külügyminiszter a Neue Ordnung cimű folyóiratnak nyilatkozatot adott a csetznik-problémáról s nyilatkozatában kijelentette, hogy : ,,A csetnikek lázongásainál nem szabad a szabadságharcok dicsőségéről beszélni, melyben a szerb nép feltámadásáért küzd. A csetnikek alakulata katonai alakulat s a megsemmisült szerb hadsereg maradványa. Távolról sem indokolt az a föltevés, hogy ezek az elvetemült emberek hazafias felbuzdulásban követik el rémtetteiket. A csetnikek az egykori jugoszláv állam különböző területeiről származnak s az itt-ott végzett rombolásaik a vörös zászló jegyében állanak.


Átmenetileg sikerült ezeknek a bandáknaj a rosszul informált pravoszlávokat megtéveszteni és terrorizálni, sőt közremüködésre is egnyerni. Ezek az időkmár elmultal. A Poglavik nagylelküen megbocsájtott mindazoknak, akik visszatértek a rend szeretetéhez s a jóérzelmű lakosság többé nem ül fel a csetnikek izgatásának.

 

Akik ma a csetnik-mozgalmakban résztvesznek, mind alsóbbrendű emberek, mindeféle társadalmi meggyőződés nélkül s ilyenformán a csetnik-probléma tisztán rendőri üggyé vált.”


Zágráb, szeptember 8.

(NST) Az usztasa-mozgalom tagjainak száma a ,,Neue Ordnung” cimű lapban közölt adatok szerint 250.000. Tekintettel arra, hogy az usztasa-mozgalomban kivétel nélkül kiválasztott hazafias szempontból megbizható emberekről van szó, ez a szám igen tekintélyes.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lorkovic Usztasa zászló
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98