Dtum
Login with Facebookk
1942 | Június

Képtávíró-hivatal a - bőröndben

Legtöbbünknek még ma is szokatlan gondolat: képeket táviratozni. (Pedig a találmány jó néhány esztendeje szolgálja a mindennapi életet az egész világon.) És most még tetejébe: a bőröndben hordozható képtávíró-hivatal. - Ez meg miféle újítás és mire való? - kérdezhetné valaki. De csak lassan, menjünk szép sorjába.

A képtávíró ügyes szerkezet, de azért nem boszorkányság. A feladó elviszi a fényképet, rajzot, melyet el akar küldeni, a legközelebbi, képtávíróberendezéssel felszerelt postahivatalba. Ott lefizeti a díjszabás szerinti tételeket, erre átveszik tőle a képet és egy villanymotorral forgatott kis hengerre feszítik. A henger lassú forgásnak indul s eközben egy hajszálfinom fénysugár csavarvonalban végigsiklik rajta, mint valami tündérkéz-mozgatta ecset és sorban végigsurran a kép felületének minden egyes pontocskáján. A pontokról visszaverődő fény egy érzékeny „villamos szem”-be kerül: a fotocellába.

Sötétebb pontról kevesebb fény verődik vissza, világosabbról több. A cella ilyen módon a henger forgása közben gyors egymásutánban változó megvilágítást kap és a hol erősbödő, hol gyengülő fény hatására erősebb-gyengébb villamos áramlüktetéseket gerjeszt. Vagyis a kép különböző árnyalatú pontocskái, a fotocellában villamos áramrezgéssé változnak. Ezeket rádiócsövekkel felerősítik s aztán telefón- vagy távíródróton (de akár rádióhullámon is) a címzett lakóhelyén lévő felvevő-postahivatalnak továbbítják. Ott egy ugyanilyen henger forog, ugyanolyan ütemben, mint az előbbi, de vegyszerrel itatott fehér papiroslap van fölötte. Rajta ugyancsak csavarvonalban, tű szánt végig. A befutó rezgéseket megint felerősítik és ebbe a tűbe vezetik.

Az áram hatására a vegyszer kémiai változást szenved és a papiros elszíneződik ott, ahol a tű érinti. Erősebb áramtól persze élénkebb az elszíneződés, mint gyengébbtől; amikor pedig egyáltalán nem érkezik áramlökés, a tű nem okoz semmiféle elszíneződést és a papiros fehér marad. Vagyis ilyen módon sorban visszaadódnak, felrajzolódnak a papirosra a megtáviratozott kép pontjai, szép rendben; világos után sötét, sötétre halvány, pontosan abban a sorrendben, ahogy a fénysugár az eredeti képen „letapogatta” őket. A felvevőgép tűje úgy rakja össze a kis pontokból a képtáviratot, mint holmi mozaikot az apró kövecskékből és néhány perc mulva a felvevőhenger papirosán ott látható a megtáviratozott rajz vagy fénykép hajszálpontos másolata.

Másszóval: meglehetősen körülményes, bonyolult művelet az egész, nem megy olyan egyszerűen, mint a Morse-jeles távírónál, ahol csak billentyűvel kell kopogtatni és már repülnek is a távirat betűi rendeltetési helyükre. Ehhez képest ezután kissé drágább is a képtáviratozás a közönségesnél. Az utóbbi időkben mégis egyre többen veszik igénybe, annyira, hogy Németországban például már több nagyvárosban szerelték fel vele a postahivatalokat. Kivált az újságok körében van nagy keletje az újításnak. Nem csoda, hiszen az újság egyik fő kelléke a kép, a fotoriport, amelyet valamilyen időszerű eseményről készített röptében a hirlapfényképész. (És manapság ugyancsak bővelkedünk időszerű eseményekben!...)

És hányszor kell kimennie a fényképésznek valami kis faluba, eldugott helységbe, ahol bizony még csak nem is álmodnak képtáviróhivatalról! Ott azután nem marad más hátra, mint vasúton vagy gépkocsin, azaz közönséges postán küldeni el a felvételeket az újságnak. S akárhányszor megesik, hogy azok csak órák, sőt napok mulva érkeznek meg, amikorra időszerűségüket, érdekességüket rég elvesztették.

Nos: ilyen eshetőségekre dolgozták ki német és amerikai technikusok a bőröndben hordozható képtávírót. Nagy dolog ez, ha meggondoljuk, milyen kényes és bonyolult szerkezetről van szó, amely még a postahivatal tágas, férős helyiségeiben is ugyan csak sok helyet foglal el; és vigyázni kell rá, hogy rázkódások, lökések ne érjék, különben felmondja a szolgálatot.

A lehetetlent nem ismerő feltalálók mégis úgy szerkesztették meg ezt a hordozható képtávírót, hogy közönséges utazótáskában is elfér mindenestől és nem árt meg neki a cipelgetés. Telefón- vagy távírócsatlakozása már a legtöbb kis helységnek is van. A hordozható képtávíró bármilyen közönséges távíró- vagy telefonvezetékre rákapcsolható s ha a címzett vezetékén működik a felvevő, a képeket azonnyomban meg lehet táviratozni bárhonnan, ahol nincs ls képtávíróhivatal.

A németek hordozható-képtávirója egy 20 és egy 30 kg súlyú bőröndből áll. Az egyik a képtávíró-adókészüléket tartalmazza a hengerrel, a fénysugarat lövellő lámpácskával és a villanyszemmel. A másikban helyezik el az erősítőcsöveket, meg a szükséges villanytelepeket. Az amerikaiak egyetlen utazóbőrönd-szerű táskába sűrítik össze az egész berendezést.

A hírlaptudósító, ha elkészült s felvételekkel, kézbekapja a bőröndöt és elmegy vele a legközelebbi távíró- vagy telefonállomásra. Bekapcsolja a készüléket, ráfeszíti a képet a hengerre és megindítja. A távoli nagyváros újságszerkesztőségében pedig abban a pillanatban már másolódik is a felvétel kópiája. Néhán óra mulva pedig rikkancsok kiabálják a legfrissebb kiadás címét, amelynek homlokán ott díszeleg a kép, alatta a jelzéssel: „Képtávírón érkezett!”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98