Dtum
Login with Facebookk
1942 | Március

Szabadságolta a gyár a munkás szülőnőket – pénzbírságra ítélték

A Platter János Konzervipari és Kereskedelmi rt.-t munkása jólétével törődő, áldozatkész vállalatként ismerik.
Ezért keltett feltűnést a per, amely legutóbb az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Platter-gyár között folyt le és amelynek során kisebb összegű pénzbírságot fizettettek a Platter-gyárral. Foglalkozni kell ezzel az üggyel a nyilvánosság előtt, annál is inkább, mert ebben az esetben a gyár tulajdonképpeni messzemenő szociális készsége „fizetett rá”.

A Platter rt. több munkásnőjének, akik anyai örömök előtt álltak,
elengedte, hogy bejárjanak dolgozni: szabadságolta az asszonyokat a szülés idejére azzal, hogy akkor jöjjenek be újból, amikor már felgyógyultak. Nem jelentette ki a munkásnőket, mert továbbra is foglalkoztatni kívánta őket; bár az orvosi megállapítás munkaképesnek találta őket, nem tudtak tovább dolgozni, mert álló munkát kellett volna végezniök. Ezek alapján nemcsak kikerültek volna kereset nélkül az utcára, hanem elveszítették volna szülési segélyre és táppénzre való jogosultságukat is.

Tekintettel arra, hogy a jogosultság megszerzéséhez még egy-két hét hiányzott,
a vállalat vezetősége munkásnői kérelmére a hiányzó időre szociális okokból továbbra is bejelentette őket az OTI-ba és ennek révén elnyerték táppénzjogosultságukat. A vállalat igazgatósága tehát méltányosan járt el velük szemben a szülési szabadság kérdésében. Hiszen a munkavállalók többsége felgyógyulása után visszament a gyárba dolgozni.

Amikor a munkásnők az OTI-hoz fordultak a szülési segélyért,
az OTI kifizette a segélyt, utóbb azonban kifogásolta azt, hogy a munkásnőket szabadságolták. A per során az OTI arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyárnak betegbiztosítási kijelentést kellett volna beterjeszteni azon a napon, amikor a munkásnőket szabadságolta. A gyár bebizonyította, hogy az OTI-t semmiféle anyagi hátrány nem érte, mert ha a munkaviszony megszüntetése után önbiztosítást kötöttek volna a munkásnők, a szülési segélyt éppen úgy ki kellett volna fizetni számukra. A gyár hiába hivatkozott arra, hogy emberbaráti érzésből, szociális meggondolás alapján tekintett el attól, hogy a szülés előtt álló asszonyokat dolgoztassa: elmarasztalták.

Az OTI álláspontja az volt, hogy itt szivességi bejelentések történtek pár esetben,
ami az OTI szabályzatával ellenkezik. A Platter rt. elismerte, hogy formai hiba történt, de hangoztatta, hogy a munkások sorsával való állandó törődés vezette.

Mivel az OTI nem járhat el máskép, mint a törvényes előírás szerint,
mivel továbbá a gyárat kétségkívül az önzetlen segíteni akarás vezette, megokoltnak látszik, hogy a szülő munkásnők ügyének a szabályozásával és esetleges reformjával foglalkozzanak az illetékesek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Piet Dickentman (1879. jan. 4 - 1950 okt. 17) Piet Dickentman (1879. jan. 4 - 1950 okt. 17)
Holland származású kerékpározó. 1900-ban megnyeri a kerékpáros Európa...
Az olimpiai tornászati próbaverseny. Az olimpiai tornászati próbaverseny.
Vasárnap, az atletikai próbaversenyek közben, folyt le a Londonban...
Kezdődik a korongüzem Kezdődik a korongüzem
Vasárnap kora reggel a műjég felől harcias indián csataordításuk...
Ujpest sportszenzációja. Az UTE és az URAK fuziója
A két ujpesti egyesület éveken át tartó egymás közötti...
Játékos jubileum Játékos jubileum
A Magyar Testgyakorlók Köre két kiváló játékosa Csüdör Ferenc és...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Szénrendelet Szénrendelet
Vázsonyi Jenő dr., udvari tanácsos, máv. igazgató, magyar királyi...
Divatjamult divatcikkek Divatjamult divatcikkek
Például a kemény manzsetta. A hölgyolvasóink közül valószínűleg már...
A Műcsarnok őszi tárlata A Műcsarnok őszi tárlata
Az első teremben a közelmultban elhunyt Vágó Pál képei, óriási...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98