Dtum
Login with Facebookk
1942 | Október

Érdekes kapáló, szántó és kaszáló gépeket készít Svájc

Most zajlott le Pozsonyban az őszi Duna Vásár.
Szlovákia nagy figyelmet fordít kiállítás-ügyére, új nagyszabású kiállítási terület építését tervezik. Magyarország is részt vett a kiállításon, a magyar bemutatónak számottevő sikere volt. Vitéz Fláth Ádám, a Budapesti Nemzetközi Vásár előadója a Duna Vásáron szerzett benyomásairól ezeket mondta munkatársunk kérdésére:

– A pozsonyi Duna Vásár egyik érdekessége volt a kisgazdák és középbirtokosok számára
készített kapáló és szántógép, amelyet Svájc pavillonjában tettek közszemlére. Az a kis kétkerekű motorkordé négyféle nagyságban készül. A legkisebb kivitelben csak kert megművelésére való: 25 cm mélységben kapál olyan alapossággal, mint a legjobb munkás, de jóval kevesebb idő alatt. Emberi munkaerőre csak annyiban van szükség, hogy fogni kell a kis gép két hátsó fogantyúját, a motor viszi előre a gépet, amely méretei révén alkalmas arra, hogy az egészen szűk növénysorok közé is bemenjen. Készül ilyen kapálógép nagyobb kivitelben is. A gép harmadik vállfaja nemcsak a kapálást végzi el, hanem a szántást is: a kapáló szerkezetet fel lehet váltani szántógéppel és el lehet helyezni rajta kaszálószerkezetet is. Egy ember olyan mélyszántást végezhet az új svájci géppel, mint egy nagy traktorral. 32 cm. Mélységre is lehatol a gép ekéje, még gőzekével sem kell ennél mélyebben szántani.

A gép a legnagyobb kivitelben kb. 2000 pengőbe kerül.
Tekintve, hogy ezért a pénzért kapál, szánt és kaszál is, igen kifizetődőnek látszik, mert egy pár jó ló, szekér, eke lényegesen többe kerül. A gép legnagyobb kivitelű formája óránként többet végez, mint amennyit egy pár lóval vagy három ökörrel meg lehet kapálni, vagy szántani. A svájciak szerint egy nap alatt 3- 3.5 holdat lehet vele mélyszántással megművelni. Mezőgazdasági művelés céljára különösen dombos vidéken látszik előnyösnek az alkalmazása. A gép hajtóanyaga benzin, kerekei készülnek gumival is, de nagy fogaskerekekkel is ellátják a masinákat. A szakértők megítélése szerint a gép legkisebb formája 2-3 holdas kerti gazdaságban használható, a nagyobb kivitelű típusok kb. 20 holdas gazdaságig jelentős munkát, vesződséget takarítanak meg.

Ott, ahol a mezőgazdaság gépesítéséhez termelési, munkaerő-megtakarítási szempontból
nagy érdek fűződik, – mint pl. Magyarországon, – figyelmet érdemel a svájci kezdeményezés, elsősorban abban a vonatkozásban, hogy a magyar agrárművelésben mennyiben válna be és hogy kedvező tapasztalatok esetén nem lenne-e érdemes foglalkozni a belföldi gyártás gondolatával.

A pozsonyi vásárnak 180.000 látogatója volt
és több mint 90 millió ks-et forgalmazott. 1941. évben 140.000 volt a látogatók száma, a bevétel 6 millió ks-t tett ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98