Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

Itt lehetne Európa vitamintelepe

A mezőgazdaság iparosításának és a háziipar fejlesztésének a lehetőségeiről beszélt György Vilmos gépészmérnök, a Hódmezővásárhelyi Villamossági Rt. üzemigazgatója a Mérnökegylet előadássorozatában. Magyarország földrajzi fekvése igen kedvező a mezőgazdasági kultúra szempontjából. Sajnos, a mostohább viszonyok között élő nyugati államok sok esetben túlszárnyalják a mi eredményeinket. Ennek titka szerinte az, hogy ott azonnal kihasználják a tudományos kutatás eredményeit.

A magyar mezőgazda nem mer eltérni az ősi termelési módtól.

Pedig jószándékú, haladni vágyó, jobb életszínvonalat kíván. Viszont a mezőgazdaság racionalizálása nélkül a hozam, a minőség még inkább le fog romlani és az ország 60%-át kitevő mezőgazdasági népesség előbb vagy utóbb csődbe kerül.

Mezőgazdaságunk mennyiségi és minőségi termelése – mondta a többi között – szervezetlen és gyönge.

Az elérhető át viszonylag alacsony, az elhelyezési lehetőségek rosszak. Ezért kell racionalizálni a termelést és kifejleszteni a termelvényeket feldolgozó ipart.

A talaj gondos, finom megmunkálását biztosítják a talajmarók.
Magyarországon ezek igen kis mértékben állnak üzemben. Kevés kivétellel mindenütt szabad területre hányják ki a trágyát, amelyből az eső kiveszi a legértékesebb tápanyagot. Gépi erejű műtrágyaszórással megtakarítást lehetne elérni. A géperejű vetést 10% többleteredménnyel értékeli.

Adatokkal igazolja, hogy a kukorica átlagos termése holdanként 15-20 q,
öntözéssel 32-45 q. A burgonya öntözés nélkül 60-80, öntözéssel 110-118 q-át hoz. A takarmányrépánál 200 q-val szemben 400 q az eredmény. 80-120 q-át terem a káposzta, öntözéssel 200-250 q-át. A gyepszéna 20 q helyett 30-40 q-át, a paradicsom 60-80 q helyett 100-150 q termést hoz. Célszerűnek találná a cséplés hivatalos ellenőrzésének megszervezését, mert vannak cséplőgépek, amelyek a szakszerűtlen karbantartás következtében 6-10% szemveszteséggel dolgoznak.

A takarmányszárítás nálunk óriási veszteséggel történik.

A szárítás közben történő esőnél a takarmány tápértékének 10-20%-a mehet tönkre. Műszárítókon a táp- és vitaminérték 100%-át meg lehet őrizni.

A szeszipar ma az állam kezében van.

A technikusok és közgazdászok érdeklődéssel várják, milyen eredményeket fog produkálni e téren az illetékes állami szerv.

A kendergyárak igen jól prosperáló vállalkozások,
félkészgyártmányaikat a legnagyobb dekonjunktúra idején is el lehetett helyezni.

A konzerviparra óriási feladat vár.

Magyarországnak a bőséges napfény és öntözés kihasználásával Európa vitamintelepévé kell átalakulnia. A vitamin azonban olyan növényekben lelhető fel, amelyeknek a szállítása drága és a romlás veszélyével jár. Ezért a kertgazdasági termelvényeket, a gyümölcsöt a helyszínen kell konzervvé feldolgozni. Javasolja az egész országra kiterjedő konzervgyári termelési szerződések, irányárak kidolgozását. Szabványosítást és hivatalos márkázást kíván a konzerviparban.

A gyapjú háziipari feldolgozása körül nincs nagy jövője a gépesítésnek,
a kender és len feldolgozásánál viszont napi 10 pengőt is megkereshet egy munkás. Egy vidéki kisüzem primitív, de szellemes gépet szerkesztett, amely napi 150 kg szálas rostot termel és nem kerül többe 400 pengőnél.

A gyékényből, szalmából, kukoricaszárból, hársháncsból
olyan tárgyakat, díszeket, használati cikkeket állítanak elő, amelyeknek Európaszerte kitünő piacuk van és lesz. Mindezeknek az alapanyaga itt pusztul el évről-évre a szemünk előtt, ugyanakkor, amikor nagy kereslet van az előállítható cikkekből. Legősibb háziiparunk alapanyagai ezek, amelyeknek a feldolgozása télen napi 3-4 pengő keresetet is biztosíthatna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98