Dtum
Login with Facebookk
1942 | Szeptember

A kormány egyelőre 240.000 hektoliter bor exportját biztosította

Magyarország bortermelése agrikultúránk egyik legfontosabb termelési részletét képviseli, közel egymillió embert érdekel a rövidesen megkezdődő szüret, de az egész ország gazdasági életének fontos mozzanata a bor forgalmának és árának alakulása. Munkatársunknak Kullmann László, a magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezetének ügyvezető igazgatója a következőket mondta erről:

– Magyarország idei bortermése mennyiségileg lényegesen nagyobbnak ígérkezik,
mint az évi átlagtermésmennyiség, – úgy látszik, a termés az egész országban kevés kivétellel jó lesz. Az utolsó hetek rendkívül meleg időjárása okozott ugyan a szőlőkben némi kárt, de ha az idő így kitart és a szüret alatt nagyobb esőzés nem áll be, úgy előreláthatólag a minőségek is jók lesznek. Mind a kettőre nagy szükség van, mert a két utolsó szőlőtermelő év a gazdákat nagyon megviselte és a szőlőknek az idei megmunkálása a magas napszámbérek mellett a gazdák teherbíró képességét erősen igénybe vette.

– Az átállított borkereskedelem felvevőképessége ismeretlen tényező.
A borkereskedelemből a pozitív fix pont a régi megmaradt exportkereskedelem. Az elmult évben a magyar borexportot majdnem lehetetlenné tették a katasztrofális rossz bortermés következtében kialakult magas árak. Idén a nagy termés következtében előreláthatólag alacsonyabb árak lesznek, ami már egymagában is biztosítja a borexport lehetőségét. De a kormány is idejében közbelépett és a mult hónapban Németországban folytatott kontingenstárgyalások alkalmával egyelőre 240.000 hl. bor exportját biztosította Németország felé. Az alacsonyabb árak ezenkívül a svájci exportot is valószínűvé teszik, bár itt meg kell jegyeznünk, hogy földrajzilag, tehát szállítástechnikailag a Svájchoz közelebb eső, Olasz-, Francia- és Spanyolországban is nagy termés várható és valószínűleg azok az árak is jövőre olcsók lesznek. Az exportot az is elő fogja segíteni, hogy már eddig is gondoskodás történt megfelelő tartánykocsiról, mert a multban nagyobb export kifejlődését a tartánykocsihiány is veszélyeztette.

– A csemegeszőlők már piacon vannak és ez tulajdonképpen a szüret kezdetét jelenti.
Sajnos, a jelenlegi vasúti szállítási nehézségek a csemegeszőlőexport kifejlődésének útjában vannak. Így a csemegeszőlőfogyasztás tulajdonképpen a belföldi piacra szűkül, amelyen a szőlőnek rendkívül erős konkurrenciát jelent az idei nagy szilvatermés és a dinnye. Sajnos, a szőlőkereskedelem is szervezetlen, mert végeredményben az a helyzet, hogy az utolsó napokban 50-60 fillérnél jobban vidéken a csemegeszőlőt értékesíteni alig lehetett. Ezzel szemben a budapesti piacokon ugyanez a csemegeszőlő 1.30-1.60 pengőbe kerül. Nincs tehát arányban az ár, amit a szőlőért a termelő kap, azzal az árral, amit annak a fogyasztónak, aki a piacon veszi, az áruért fizetni kell. Ha egy katasztrális hold szőlő termelési költsége ezer pengő, ha 20 q-ás csemegeszőlő termése van valakinek, úgy 1 kg szőlő önköltségi áron negyven fillér körül mozog. A tulajdonképpeni szüret előreláthatólag 2-6 hét mulva kezdődik. A legfontosabb, hogy addig az új, keresztény borkereskedelem ne csak az engedélyek birtokában legyen, hanem lehetőleg át is tudja venni a berendezéseket és felszereléseket, amelyeket részére kijelöltek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ford vállalkozása Ford vállalkozása
Annyi bizonyos, hogy az amerikai milliárdos, nagy fába vágta a...
Imre herczeg Imre herczeg
Indulat és szenvedelem tüzén gyullad meg a Bródy Sándor nagy lánggal...
Budapest asztalitenisz bajnoksága Budapest asztalitenisz bajnoksága
Szombaton és vasárnap rendezte a Semperit az asztaliteniszezők...
Hévizi tükör Hévizi tükör
Nagyon beteg emberek nem igen vannak itt, de az üde, ragyogó ifjúság...
Lombikokból születik meg az új birodalom! 1. rész Lombikokból születik meg az új birodalom! 1. rész
A csodálatos német céltudatosságnak és körültekintő szervezésnek...
Izgalmas küzdelem után véget ért a futballbajnokság Izgalmas küzdelem után véget ért a futballbajnokság
Rég volt ilyen izgalmas és az utolsó percig kiszámíthatatlan a...
Az időjelek önműködő felírása Az időjelek önműködő felírása
Tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt fontos, hogy a pontosan...
A III. ker. TVE. úszóversenye A III. ker. TVE. úszóversenye
Kivételes érdeklődés nyilvánult a III.ker. TVE vasárnapi versenye...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98