Dtum
Login with Facebookk
1943 | Február

Hősi halált halt Csukás repülőalezredes

Budapest, február 7.
A január 14-i donmenti nehéz és veszteségteljes harcokban, amikor magyar honvédségünk napokig állta a szovjetorosz tulerő éjjel-nappal egymást követő emberpazarló rohamait, hősi halált halt nemes Csukás Kálmán vezérkari repülőalezredes, a magyar repülőfegyvernem egyik legvitézebb és legképzettebb főtisztje.

 

Csukás Kálmán a szovjetorosz háboru kitörése előtt a szolnoki vadászrepülők parancsnoka volt és mint ismeretes, hozzá osztották be Szolnokra néhai vitéz Horthy István kormányzóhelyettest is, mint egyik repülőraj főhadnagyát. Csukás Kálmán repülőalezredes Horthy István főhadnaggyal együtt ment ki a frontra, együtt vettek részt hónapokig a nehéz felderitőszolgálatban és a légviadalokban is és Csukás hősi halála ugyanazon a repülőtéren történt, ahol Magyarország kormányzóhelyettesét érte el a tragikus hősi repülőhalál.


Csukás Kálmánt kora ifjusága óta érdekelték a repülés, az utóbbi években természetesen a hadirepülés problémái, széleskörű ismeretekre tett szert e téren és külföldi kiküldetések is gyarapitották elméleti és gyakorlati tudását.

 

A sugárzóan férfias megjelenésű fiatal vezérkari alezredes karácsonyi táján töltötte be 41. életévét. Atyja református főesperes.


Csukás alezredes tulajdonosa volt a magyar lovagkeresztnek a kardokkal és a hadiékitményekkel, az I. és II. osztályu német vaskeresztnek és sok más belföldi és külföldi kitüntetésnek.

 

A hős repülőt a harcterén helyezték ideiglenes nyugvóhelyére, hamvainak hazahozatalára csak később történhetik initézkedés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Csukás Kálmán A donmenti nehéz és veszteségteljes harcok térképe Áldozatok a havon. A 200.000 fős 2. magyar hadsereg halálos áldozatainak száma ismeretlen, 93.500-tól 147.900-ig becsülik Élők és holtak Hadifoglyok menete A parancsnok, Jány Gusztáv a vereség után úgy fogalmazott, hogy a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98