A Nemzeti Színház szilveszteri mulatságot csapott a Bolero, a francia Michel Duran bohóságának bemutatójával. Azt adta vele, amit Szilveszterkor vár a közönség: két órai könnyű mulattatást, rövid feledését minden komoly vagy dolognak, állandó mosolyt és néha egy kis kitörő kacagást. Két párt játszik benne, versenyezve, hogy melyik tudja a másikat jobban ugratni.

Van a padló alól felhangzó dühödt rádió-zene, folyton a Ravel Boleróját játsszák a fölöttük lakó fiatal építész bosszúságára, ami néha már a közönséget is idegessé teszi, van aztán színleges öngyilkosság egy revolver-dörrenéssel, az építész alapos berúgása és hirtelen negyvenfokos láza, asszonyi csábítás, féltékenységet komédiázó férj - végeredményben a darab vidáman persziflálja a francia vígjáték szokásos motívumait és fordulatait, nemkülömben kicsit önmagát is.

Az ilyen darabban az a fő, hogy a színészek hogyan tudják játszani és van abban némi pikantéria, hogy a Nemzeti Színház színészei, akiket máskor mindig súlyosabb szerepekben látunk és így szoktunk meg, ez egyszer bolondozva tombolják ki komédiázó kedvüket s kicsit kifigurázzák önmagukat is. Jókedvükben nincs is hiány, láthatólag szívese csinálják, maguk is mulatnak magukon. Jávor Pál adja a fiatal építészt burleszk humorral; most megmutatja, hogy ehhez is ért, különösen a berúgási jelenetben mulattatja a közönséget, teljesen benne van szerepében, láthatólag kedvére van a mulatság. Neki van a legnagyobb sikere, az a színpadi karrikatúra, melyet csinál, magával ragadja a nézőteret.

Hasonlóan a groteszkig menő karrikatúra Makay Margit játéka - jelmezével, bizonyos fizikai adottságainak kidomborításával, beszédének öngúnyával többet ad, mint amennyi a szerepben elő van írva, többrétű, mint amennyinek a szerző gondolta az alakot. Tőkés Anna is a maga súlyosabb egyéniségével beilleszkedik a darab könnyű levegőjébe, szépen beszél és elegánsan mozog: Lehotay Árpád, Kürthy György is a helyükön vannak, mulatunk Rápolthy Anna játékán is, bár úgy érezzük, kissé túlmegy a mértéken, holott az ilyen bohózatos szerepben a főfeladat a pontos mérték.

De a szerep is csábít a túlzásra; affektálást kell affektálnia és ez bizony nem könnyű dolog. Kevésbé hálás szerepekben Pataky Jenő és Nagy Adorján egészítik ki a szereplők sorát. Az utóbbi az előadás rendezője is Jó tempót adott, a beszéd gyorsan pereg a színészek ajkáról s jól is bírják, de olyan érzésünk van. hogy a színészek kissé súlyosak a túlkönnyű szerepekben, a mozgásnak nem eléggé súlytalan s ebből néha az az optikai csalódás támad a nézőben, hogy a játék nem megy elég gyorsan. Nincs azonban a játékban mozdulatlan, üres pillanat, a kómikai lehetőségek mind ki vannak használva.