Dtum
Login with Facebookk
1942 | Január

Színházi bemutató

A téli évad kezdete a német dráma két nagy alkotásának előadásával vált nevezetessé szinpadainkon: Grillparzer Medeája és Schiller Wallensteinje szólaltak meg szép magyar versekben, olyan alkalmat adva színeszeinknek, amilyen nem mindennap adódik számukra.
A Medeát Peéry Piri játssza. Ezt az érdekes és tehetséges színésznőt ritkán látjuk színpadon. Színes, nyugtafan jelenség, sokféle oldalával mutatta meg magát, komédiában is, drámában is és mindig volt szinészi mondanivalója, nemcsak lehetett, de érdemes is volt vele vitatkozni. Erre most, a Medeával bő alkalmat ad.

 


Medea tragédiája: az idegen sorsa idegenek közt. Messze, zord, barbár földről jött görögök közé, a lényében barbár maga is, vad szenvedélyek tombolnak benne, férfias nevelkedése, varázsló ereje gyanússá, majd gyülöltté teszi a finomabb anyagú és alkatú görögök előtt. Hasztalan igyekszik ezt az ellentétet kiegyenlíteni, hiába ássa el varázsló eszközeit mindjárt az elején, hiába próbálja a görögség szelídebb módjait megtanulni, nem tud helyet találni magának az új hazában, új, egészen más emberek közt.

 

Jázon, akiért feláldozta hazáját, halálba kergette apját és fivérét, úgysem szerette igazán s most, hogy fokozottan érzi idegenségét, elfordul tőle, sőt meggyülöli. Egyedül áll egy ellenséges világgal szemben, bűnnel terhelten, a bűn - ez Grillparzer gondolata – csak új, nagyobb bűnöket szül, amelyek feltornyosulnak és maguk alá temetik a bűnöst.


A Medea nem sors-tragédia, aminek első pillanatra látszik. Ami benne történik, az nem az eleve elrendelt végzetből következik; hanem a jellemek következménye. Medea vad szenvedélye. Jázon árulása, a görögök gyűlölsége mozgat mindent, mély lélektani motorokból feszül a cselekvény.' A görög tragédiára csak a mítoszból került szörnyű események emlékeztetnek. A cselekvény szorosra van fűzve, kérlelhetetlen logikával, jelenetek, helyzetek úgy folynak egymásból, kényszerűen, mint a szillogizmus tagjai s ami történik elkerülhetetlen.


Máskép is kell Medeát játszani a szinpadon, mint a görög tragédiák hőseit, mert Grillparzet ábrázolása nem olyan plasztikai, mint Szofokleszé, az újkori költő fantáziájában több és fontosabb a festői elem. Medea színes, sokrétű jelenség, a skálája nagyon széles, érzelmi élete tele van árnyalatokkal. Peéry Piri is teljesen modern színészi jelenség, nem az egyszerű, nagy vonalak művésze, hanem a részletezésé, a nyugtalan vonalvezetésé. Játékában kevés van Medea páthoszából, idegesebb, és főképpen egyenetlenebb, több benne az impresszió, inkább jeleneteket játszik, mint egész alakot.

 

Van néhány nagyon jó jelenete, de Medeája szétesik részleteire s ezek a részletek sem mindig teljesen elfogadhatók. A darabnak azt a jelenetét például, amely mindig a leghatásosabb szokott lenni. (Tanultam egy dalt. Jázon) egészen elejti. Fizikai adottságai sem támogatják eléggé, különösen a hangja kevéssé alkalmas a tragikai előadásra. Játéka mindezekért érdekes kisérlet, nem befejezett színészi mű.


Elkedvetlenedve jöttünk ki a színházból az egésznek színvonal-alattisága miatt. Az egy Halassy Mariskának, aki Gorát, Medea dajkáját játssza, vannak jó hangjai, a többi – kongó üresség. Ez elsősorban Jázon személyesítőjére. Perényi Lászlóra áll. Az Uj Magyar Színház  látta el olyan feladattal amellyel nem birtak megbirkózni. Hogy ez hatással van a főszereplő sikerére is, ez magától értetődik.


Schiller Wallensteinjánek, ahogy elénkbe lép a színpadon, azon fordul meg a tragikuma, hogy túlságosan nagy úr lett, nagyobb, semhogy jó alattvaló maradhasson. Föltétlen rendelkezésre áll a Habsburg-ház egyetlen nagy hadserege, katonái, tábornokok és közkatonák egyaránt, rajongva ragaszkodnak hozzá, hadvezéri függetlenségét a császárral kötött szerződés biztosítja kezébe van letéve a Habsburg birodalom sorsa, fejedelmi vagyont harácsolt össze, ő a kor legnagyobb embere. Mint a császár alattvalója nagyobbra már nem viheti, a nagy eredmények pedig további nagy eredményeket követelnek, a nagy becsvágy, a helyzete logikájánál fogva egyre magasabbra akar törni, a szédületes karrier már nem tür megállást. Másfelől roppant hatalma fenyegetés a császárság számára.

 

Mi lenne, ha ez a hadsereg, a kor legnagyobb hadserege, egyszer el talál indulni, vezérével az élén Bécs ellen? A gyanu ellene a helyzetből folyólag kézzelfogható, annyival inkább az, mert csakugyan nem Bécs poligikáját üzi, hanem a magáét, más célok állnak előtte, mint a dinasztia családi céljai. Ha semmit sem tenne, akkor is igyekeznének megbuktatni, mert hogy türhetne a császár olyan hadvezért, aki hatalmasabbnak látszik, mint ő? Wallenstein pedig okot ad a gyanúra, titkos tárgyalásokat folytat a svédekkel és más ellenséges hatalmakkal saját céljai érdekébe. Becsvágya elvesztette a mértéket, a cseh királyi korona álma lebeg előtte.

 

Túlságosan bízik hadseregének hűségében. Érzi, tudja Bécs ellene irányított intrikáját s tudja, hogy bukására törnek. Cselekednie kell. Ezzel szembekerül egy transcendentális hatalommal, egy eszmével; az ausztriai császársággal. S ez az eszme hatalmasabbnak bizonyul, mint az ő fegyverei. A császárság évszázados hagyományt jelent, világrendet, amelynek fennmaradását az emberek történelmi szükségnek érzik. A hagyomány belegyökerezett idegrendszerükbe, mint az állami élet egyetlen lehetséges formája. A császár nem egy ember a tudatukban, hanem fogalom, melyet misztikus érzések holdudvara vesz körül.

 

A katonák elsősorban  vele vannak  eltelve, az uralkodóhoz való hűség a katona-ember gondolkodásának a gyökere. Amint Wallenstein cselekedetre szánja el magát a császár ellen s nyílt összeütközésbe kerül ezzel a misztikus hatalommal, a katonáknak, elsősorban a hozzá legközelebb álló tábornokoknak választani kell közte és a császár közt, minden hűségük, személyi ragaszkodásuk ellenére feléled bennük a szentnek tartott hagyomány s a császár pártjára állanak. Wallensteinnek buknia kell, mert olyat akar, amit nem szabad akarni. Az eszme legyőzi az anyagot, a császárság gondolata Wallenstein fegyverekre alapított hatalmát. Ebben az elgondolásban jut érvényre Kant erkölcs-filozófiájának hatása Schillerre.


Nincs írói mű a világirodalomban, amelyből olyan erős hangokon orgonálna a történelem páthosza, mint a Wallensteinben. Egy történelmi kor dialektikus ellentéte folyik le szemünk előtt s a katasztrófa logikusan folyik a történelmi helyzetből. Wallensteint a történelem szelleme buktatja meg, a történelemben munkáló rejtelmes erők, amelyek megóvják a meglevő intézményeket, amíg szükség van rájuk.

 

Ha egy ember szembekerül a világ adott rendjével, buknia kell, bármi erős és hatalmas.
Színpadon előadni a háromtagú tragédiát egyike a legnagyobb feladatoknak, melyeket, színház vállalhat. Maga a mű terjedelme is roppant nehézséget jelent. Két estére kell bontani, holott egyfolytában való előadásra van írva s három rész terjedelme nagyon különböző. A Nemzeti Színház vendégrendezője, a kitűnő frankfurti Hans Meisser szétszabdalja és újra összerakja a tragédiát. Be kell ismerni, máskép alig lehet előadni Wallensteint, más megoldást, amely teljesen hű maradna Schillerhez, nem igen lehet elképzelni, Meissner úr kitünő rendező, ezt már tapasztaltuk a Wilhelm Tell margitszigeti előadásakor.

 

Nagy munkát végzett a próbák sorozatán, a színészeket alaposan próbára tette. Szoros fegyelmet tart, kivesz a színészekből mindent, ami kivehető, az előadásban, ha vannak egyenetlenségek, azok a színész-anyag minőségéből adódnak. A tömegek mozgatása kifogástalan, a darab hangjából érvényesül annyi, amennyi érvényesülhet idegen nyelvű, nem német színészek játékában. Az eredmény azt mutatja, hogy a színháznak érdemes volt vállalni a nagy erőfeszítést.


Az első este a Wallenstein tábora és két Piccolomini négy felvonása kerül lejátszásra. Az előbbi csupa környezetrajz, az események atmoszféráját rögzíti le, a katonák ragaszkodását vezérükhöz, gyanakodásukat Bécs sejtett szándékai ellen, ellenkezésüket a császári terv ellen, amely Wallensteint és serege egy nagy részét el akarja távolítani Németalföldre, azt a zsibongást, amely a csapatok közt él.

 

Apró jelenetkék, egy színésznek sincs alkalma erős relieffel kiemelkedni a tömegből. Itt a rendező a főszereplő, neki kell összefogni a tömeget és csoportokat, a tábor hullámzását, érzékeltetni s gondoskodni róla, hogy a sok kis jelenet ne szakadozzon szét zavaros törmelékekre, legyen egységes vonalú. Ezt Meissner hibátlanul elvégezte, a tábori kép genre-jeleneteiből egységes kép alakul ki. A színészek közül Abonyi Géza őrmestere és Eöry Kató markotányosnője emelkedik ki.

 


A két Píccolominiről elnevezett második részben lép ki a színpadra Kiss Ferenc, mint Wallenstein. Jól átgondolta az alakot. Wallenstein nem természete szerinti lázadó vagy áruló, nem vág bele elszántan a dolgokba, inkább csak játszik az árulás gondolatával, a cseh korona inkább ábránd neki, mint elszánt cél, gátlásai vannak, tépelődik, habozik, titokban s nem is egészen komolyan szövi terveit a svédekkel, késlekedik a végső elhatározással s csak akkor szánja el magát a cselekvésre, mikor nem tehet mást.

 

Ezt a jellemrajzot kell a színésznek megvalósítania, de úgy, hogy azért Wallenstein rendkívüli ember maradjon, akiben méltóság van. Kiss Ferenc általában megoldja ezt a nagy feladatot, vannak hatalmas erejű pillanatai, egyenetlenségeket inkább csak a dikcióban érzünk. A természetes beszédből néha átcsap a szavaló modorba, mintha a többiek szavalása ragadná magával. Ami azonban ad, szép, erőteljes alkotás, a művész legjobb teljesítményei közül való. Az öreg Piccolomini szerepét Lehotay Árpád játssza férfias komolysággal.

 

Octavio nem intrikus, ő képviseli a darabban a császárság gondolatát, amelyért feláldozza barátságát Wallenstein iránt. Lehotay érdeme, hogy jelleme felől nem támad félreértés. Tőkés Anna adja a legszebb játékot Tersky grófnő szerepében. A becsvágyó asszonyt, aki bátyját, Wallensteint tüzeli a cselekvésre, éles vonásokkal, szuggesztív erővel ábrázolja s külön ki kell emelnem szép beszédét, amely nagyon kitünik a színészének többé-kevésbé üres szavalása közben.

 

Az egyedüli enyhe folt a zord cselekményben Thekla alakja. A heves szerelemben lobogó ártatlan leány lírai szopránján Szörényi Éva szólaltatja meg. A szerelmes Max Piccolomini megszemélyesítője, Ungváry László azok közé tartozik, akik szavalással akarják pótolni az igazi érzést. A többi színészek alig adnak különben a középszerűségnél. A harmadik rész, a Wallenstein halála szereplői nagyjában ugyanazok, mint a másodikéi s nincs róluk érdemleges új mondani való. Áprily Lajos fordításának minden során érezni a költőt.

Babay József, a somogyi falusi novellák, kis idillek ezúttal hangot és témát váltott, szabályszerű bünügyi darabot írt a Madách Színház számára. Pesti kispolgárok közé vezet, egy bérházba, fehérneműkereskedő, ügynök, házmester-pár társaságában. Lakik a házban egy ügyvéd, akinek különös szerelmi varázsa van a nőkre, a kereskedő fiatal sógornője gyereket vár tőle, az ügynök szépasszony felesége vele csalja az urát, szobalánya szintén tud róla egyetsmást mesélni. Az ügyvéd ajtaján egyszercsak benyúlik egy ismeretlen kéz, elsüti a revolvert s ezzel felmerül a már nem szokatlan kérdés: ki a gyilkos.

 

A rendőrkapitány és a detektív sorra vallatják, a ház lakóit s természetesen csak arra nem gondolnak, aki a revolvert elsütötte. Közben egy szép szerelemmel is találkozunk: a szerelmes festőművész, hogy a várandós Edith kisasszonyt felmentse a gyanú alól, magéra vállalja a gyilkosságot. Szerencsére váratlanul jelentkezik az a bizonyos szereplő, akire senki se gondolt, a szerelmes kereskedősegéd és véget vet a bonyodalomnak.

 

Szóval minden megvan, ami az ilyesmihez kell, csak a szerkezet hiányzik, a laza szövésű cselekmény rövid jelenetkékre van szétdarabolva, a szín minduntalan változik. A kritikának nem sok szava lehet a darabtól; aki szereti az ilyesmi formát, annak jó. Bulla Elma a vallatási jelenetben első nagy sikerére, a Vallomásra emlékeztet, játéka teljesen őszinte. Várkonyi Zoltán mintha áthozott volna új szerepébe valamit a IV. Henrikből, Greguss Zoltán a szépfiú-ügyvéd alakját olyan ellenszenvessé teszi, ahogy kell, Tapolczai Gyula a humort adja az előadásba  házmester alakjával.
Schöpilin Aladár

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A miniszterelnök beszéde a felszabadult Szabadkán A miniszterelnök beszéde a felszabadult Szabadkán
Bárdossy László minszterelnök a kormányzó elé lépett és a...
Intim részletek a nagy Clémanceau családi életének kis pörpatvaraiból Intim részletek a nagy Clémanceau családi életének kis pörpatvaraiból...
Clémanceau könyvet ír… támad… védekezik…...
Rövidek Rövidek
Benes külügyminiszter a „Ceske Slovo” vasárnapi számában...
Rövidek Rövidek
A Newyork Journal American folyóirat azt irja, hogy ezek a feltételek...
Megalakul a Magyar Automobil Club Megalakul a Magyar Automobil Club
November 30-án kezdte meg tevékenységét a Magyar Autóklub elődje, a...
Legyen-e királyi udvartartás Budapesten? Legyen-e királyi udvartartás Budapesten?
Az udvartartás terheinek növekedését előidéző okok fejtegetésében két...
Népgyülés Zágrábban Népgyülés Zágrábban
Márczius 11-én népgyülés volt Zágrábban, mely egy részt...
Magánjellegü telefónok az állami hálózatban Magánjellegü telefónok az állami hálózatban
Több alkalommal általam már felvettetett azon eszme, hogy a...
Ahol a pénz megszületik Ahol a pénz megszületik
Tulajdonképpen minden felnőtt embernek pénzcsinálás a foglalkozása....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98