Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Lemondott a honvédelmi miniszter

Budapest, junius 15.

- Közel kilenc hónapig vezettem itt és a poltikai életben is a magyar honvédelem ügyét. Nehéz időkben nem volt könnyá megtalálni azt a helyes utat, amelyen ma a magyar honvédelemnek haladnia kell. Nehéz ezt megtalálni akkor, amidőn, a háboru, amelyben a nemzet jövőhe érdekében résztveszünk, akkor állitott bennünket csatasorba, amikor még nem állottunk teljes felkészültségben és olyan készen, amint azt a korszerű katonai felfogás megkövetelte volna.

Fordulóponton
- A 2. magyar hadsereg nehéz harcainak minden izgalmát végigéltem és éreztem azt, hogy most érkeztünk el sorsunk fordulópontjához. Fegyvereinket nem mindig kisérte szerencse, sokat veszitettünk emberben és anyagban egyaránt, de ennek ellenére nem szabad elveszitenünk a magyar jövőbe vetett hitet. Nekünk minde erőnkkel és tehetségünkkel arra kel törekednünk és azt kell elérnünk, hogy veszteségeinket minél előbb pótoljuk és a harctéri tapasztalatok alapján átszervezett és átképzett honvédségünket készen tartsunk magyar jövőnk feladatra.


- Nehéz idők előtt állunk valamennyien. Ha most távozom is a tevékeny munka területéről és a honvédség irányitását másnak adom át, ne feledkezzetek meg arról, hogy a magyar jövő a mi egyetértésünkön, összetartásunkon és bátor áldozatvállalásunkon fog eldőlni.


- Köszönöm mindnyájatoknak hű támogatásotokat és arra kérlek, hogy álljatok ezutén is utódom mellett szilárdan azon az uton, amely a szebb magyar jövő felé vezet. Isten veletek!


Nagy Vilmos bucsuja a honvédségtől
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
A Honvédségi Közlöny közli vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredesnek a honvédséghez intézet alábbi bucsuját:
Bajtársak!
A kormányzó Ur Ő Főméltósága saját kérelmemre állásom alól felmentett. A honvédelmi miniszter sulyos felelősségteljes munkáját nemes csatai Csatay Lajos vezérezredes Urnak adom át.


A bucsu percében még Hozzátok fordulok!
Működésem alatt kizárólag a törvények és a Szolgálati Szabályzat alapján állottam. Az örök Magyar Hazát és annak érdekeit szolgáltam egyenesen, becsületesen és törhetetlenül. Megingathatatlan hűség a Legfelsőbb Hadurhoz, teljes együttműködés a szövetségesekkel, igazság a honvédség minden tagjával szemben, segitőkészség bajtársaim és minden honfitársam felé, irányitották cselekedeteim.

 

Idestova kilenc hónap sulyos és megfeszitett munkája van mögöttünk. Köszönöm Nektek azt az önzetlen magyar szivből és magyar akaratból jövő támogatást, amelyben részem volt és adja Isten, hogy utódom vezetése alatt szebb és boldogabb napok virradjanak a magyar kir. honvédségre és általa a mi drága magyar Hazánkra.


Isten veletek!


Budapest, 1943. évi junius 11- én.
vitéz Nagy s. k.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagy Vilmos Csatay Lajos
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ágyumodell üvegből Ágyumodell üvegből
Az ipar terén általában véve az ugynevezett müremekek szorosan véve...
Két, Magyarország német megszállásával kapcsolatos közlemény Két, Magyarország német megszállásával kapcsolatos közlemény
A magyar királyi belügyminiszter rendelkezésére további intézkedésig...
Díszelőadás a Nemzeti Színházban Díszelőadás a Nemzeti Színházban
Vasárnap este a Nemzeti Színház rendezett díszelőadást a Budapestre...
Korongművészek a pesti műjégen Korongművészek a pesti műjégen
Az LTC „Praha” kétnapos vendégjátéka ismét alkalmat adott...
Kristóffy tetemrehivása
A munkapárt örömrivalgva szolgáltatta ki Kristóffy Józsefet a...
Az ácsorgás szélhámosai Az ácsorgás szélhámosai
A szoptatós, az apró gyermekes anyák, hála a hatóságok humánus...
Tátos és Végházy volt az FTC úszóversenyének hőse Tátos és Végházy volt az FTC úszóversenyének hőse
A szokásos őszi pihenő után az FTC versenyen lehettünk szemtanúi...
Az én Itáliám Az én Itáliám
Papini "rövid és átfűtött lapokon" akarja e könyvecskében, - mely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98