Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

83 hajó futott be a célba a BSE kenesei vitorlás versenyén

Szikrázó napfényben, kitűnő szélviszonyok mellett tartották meg a Budapest Sportegyesület háromnapos vitorlázó versenyét a Balatonon. A versenyzők Kenese, Almádi. Siófok háromszögben versenyeztek.

A verseny három napján előkelő közönség nézte végig vitorlázóink vetélkedését. Soraikban ott láttuk Szendi Károly dr. polgármestert és feleségét, Karafiáth Jenő dr. titkos tanácsost, Ugron Gábor dr. nyug. minisztert. Bódy László dr. alpolgármestert és feleségét, vitéz Becske Kálmán tanácsnokot, a BSE elnökét. Orbán Dénest, Kapuvári Horváth Bélát, Szitaveczky ny. főkapitány helyettest, Cselényi Pál országgyűlési képviselőt és még sokan másokat.

Az ünnepi díszbe öltözött Kenésének fénypontja volt a Budapest Sportegyesület hajóavatási szertartása. Büszke vitorlásjachttal gazdagodott ez alkalommal a balatoni hajóraj. A főváros sportbarát polgár mesterének Szendy Károly dr.-nak a felesége, mint keresztanya, pezsgővel beiktatta a balatoni vitorlások közé Kenese névvel az új nagy hajót, amely a legnemesebb anyagból készült.

Előzően Meszlényi Antal dr. prelátus áldotta meg a járművet, amely szertartás után nyomban megtartották a hajó premierjét. A nagy áldozattal épült gyönyörű jacht első útjára elvitte Szendy Károly dr. polgármestert, családját, valamint a megjelent előkelőségeket. Immár 10 év óta eseményszámba mennek a BSE által rendezett versenyek.

Magyar és balatoni viszonylatban nagy dolog 85 vitorlást egy viadal keretében elindítani. A BSE-e az érdem és a dicsőség, hogy ezt megcselekedte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jelenet a versenyről Szendy Károly dr. polgármester Jankovich Istvánnal
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98