Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

Magyarország vitorlázó bajnoksága

„Meotis” idegfeszítő küzdelemben legyőzte az elemeket és „Rabonbánt” a Balaton vitorlázó bajnokságában

Balatonfüred, szeptember 4.
A Magyar Vitorlázó Yacht Szövetség a Balatoni Sporthét keretében Balatonfüreden rendezte Magyarország vitorlázóbajnokságát. A viadal négy futamból állott. Az első három futamot az elmúlt napokban tartották meg, míg a döntő futamokat vasárnap délelőtt és délután bonyolították le.

Ez a küzdelem próbára tette a vitorlázók ügyességét, tudását, itt nemcsak egymás között folyt a versengés, hanem harcolni kellett az elemekkel: széllel, viharral, esővel és nem utolsó sorban a Balaton szeszélyes hullámaival.

A legnagyobb csata a 30-as versenycirkáló kategóriában volt, ahol a vitorlázó sport két régi kiválósága. Ugron Gábor és Tuss Miklós dr. álltak egymással szemben. Ugron hajója a Robonbán, Tuss Miklósé a Meotis.

Az első három futam után nem tisztázódott a helyzet: az első futamban a Robonbán, a másodikban a Meotis s a harmadikban Wenckhelm József gróf hajója, a Boho került az első helyre.

A verseny tehát a negyedik futamban dőlt el és az összpontosítás alapján Magyarország bajnokságát a Meotis nyerte meg. A hajót ketten vezették: Tuss Miklós dr., a Pajor-szanatórium főorvosa és Antal Miklós dr. fővárosi ügyvéd. Tuss dr. a Hungária Yacht Club társelnöke, Antal dr. pedig a klub főtitkára.

Második helyre került a Bohó (MAC) Vezette Iszer István és Róczán Gyula. Harmadik Rubonbán (KMYC), vezette Ugron Gábor dr. és Ugron Imre. Negyedik Kabala (Hungária Yacht Club) vezette Deér Ödön és Reincz József. A Kabala egyéként megóvta a versenyt azon a címen, hogy a Robonbán állítólag érintette a hajót.

A 22-es cirkáló kategóriában 1. Lucifer (Hungária Yacht Club) Krayer-Krausz Arnold és Zetti László. 2. Karl (Hungária Yacht Club) Káldy Ferenc és Nagy Sándor, 3. Naplopó (Hungária Yacht Club) Zábrák Viktor és Tervey Kalina.

A 22-es versenyyolléban Heinrich Tibor és Kovács Béla csatázott. Az első futamban Heinrich Tibor a nagy viharban felborult.
Bajnok: Kincsem III. (BYC) vezette Kovács Béla és Fekete Béla. Kovács nyerte egyébként az idei Kék szalag-versenyt is. Második Lehetetlen (KMYC) Schimmert Gusztáv és Schimmert Pál, Harmadik: Kisangyalom II. (KMYC) Heinrich Tibor.

A legtöbb résztvevő az olimpiai yolle bajnokságban volt. Heinrich Tibor itt is balszerencsével küzdött és a második helyen végzett, míg az első helyre Kardos Béla került. Harmadik Izsák Olivér (BYC).

A 25-öt túra yolle kategóriában Deér Józsefné volt a favorit, de hajója felborult. Eredmény: 1. Mackó (KMYC), Dabasi Halász Ervin és Szilágyi Keler, 2. Novara (BSE) Uhl Gyula dr., Szentesi György, 3. Viking (Hungária Yacht Club) Deér Józsefné és Deér József.

A Dinghi bajnokságban Jankovich István (BYC) volt az első.


A viadalt kifogástalanul rendezték meg és a résztvevők valóban nagy sporttudásról tettek tanúságot. Aki bajnokságot nyert, az azt meg is érdemelte.

Megosztás:

A cikkhez 1 hozzászólás kapcsolódik!
A hozzászólások megtekintéhez kattintson ide!


Mini galéria
Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter yachtja a Balatonfüredi versenyen Kovács József győztes yachtja verseny közben A vitorlások startja Balatonfüreden
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98