Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Magyar diadal a spanyol-magyar ökölvívó mérkőzésen

Magyarország – Spanyolország 10:6


Szombaton, este közel 15.000 néző előtt került sorra a Millenáris pályán első magyar-spanyol ökölvívó mérkőzés. Már hat órakor sűrű sorokban tolongott a közönség a pálya felé. Bent az öltözőkben mindkét csapat lázasan készült a nagy találkozóra.

Hét óra előtt néhány perccel vonult ki a pálya közepére felállított ringbe, a kék mezbe, és fekete nadrágba öltözött spanyol, a meggypiros ingbe és fehér nadrágba öltözött magyar csapat.

A két nemzet himnuszának elhangzása után Kolozsy Sándor mérkőzésvezető jelére a spanyol Diaz és a magyar Hudák lép szorítóba. A spanyol öklöző állandóan támad, az első két menetben Hudák jól tartja magát, harmadik menetben megroggyan és Diaz pontozással győz 2:0-ra vezet Spanyolország.

Harmatsúlyban a szolnoki Miriszlai képviseli a magyar színeket, aki már az első menetben Diaz II-őt ki is készítette. A spanyol nem tud ellenállni Miriszlai hatalmas rohamának és az első menet végén feladja a további küzdelmet. 2:2.

A debreceni Darai nagy csatában biztosan győzött a legjobb spanyol, Saragosa ellen. Már 4:2-re vezettünk. Ekkor lép Marton a szorítóba, aki bizony az első menetben nem sok jót mutat, a másodikban már egyenrangú ellenfele a spanyolnak, a harmadik menetben pedig hatalmas hajrá-t diktálva, a közönség buzdítására készíti ki spanyol ellenfelét és pontozással győz. Már 6:2-re vezet a magyar csapat.

A legjobb magyar ökölvívó. Torma II. csak kemény harcban tudja pontozással megverni a jól védekező és nagytechnikájú Calpet. 8:2-re vezet ekkor a magyar csapat, amikor Tamást nagy küzdelemben, érdemtelenül szenved vereséget Folgadótól. 8:4. A sérült Jászait Ibarondo pontozással győzi le. A spanyol csapat 8:2-ről 8:6-ra szépített.

Ekkor került sor az utolsó mérkőzésre, amely egyben a legfontosabb is lett. A magyar Ősze a nálánál jó egy fejjel magasabb és legalább 12 kilóval súlyosabb Melcurio ellen hősiesen harcolt végig két menetet. Mindkét öklöző nagyon ideges volt, aminek eredménye, hogy a spanyolt a mérkőzésvezető háromszori figyelmeztetés után leléptette. Így tehát a magyar csapat megérdemelten 10:6 arányban győzött.

Ha a spanyolt nem leléptették volna le a harmadik menet közepén, pontozással akkor is Ősze győzött volna, mert sokkal tisztábban és technikásabban mozgott. A spanyol válogatottban igen rokonszenvet, jó bokszoló és sportszerető embereket ismert meg a közönség, akiket mérkőzés után a magyar csapattal együtt nagy ünneplésben részesített.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az magyar csapat - Ősze, Jászai, Tamási, Torma II., Marton, Darai, Miriszlai, Hudák és Dobránszky szövetségi szakfelügyelő A spanyol csapat - Diaz I., Portilló, Zaragoza, Sasot, Calpe, Folgando, Ibarondo, Mercurio A kis Torec kikészíti Calpét Diaz I. könnyen nyert Hudák ellen A kis Miriszlai nagy győzelme után
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98