Dtum
Login with Facebookk
1943 | Május

Derbymérkőzés volt, tehát… biztosan győzött a Fradi

Ferencváros - Csepeli SC 3:1 (1:0)

 

30.000 ember! Új bizonysága ez annak, hogy a magyar közönség jó sportra mindig kapható. A megszokott kedves kép: megérkeznek a sebesült katonák és elfoglalják az állóhely alatti korzón ülőhelyeiket. A közönség szeretettel tapsolja meg őket.

Mindjárt az első percben veszélyes helyzet alakul ki a Ferencváros kapuja előtt, mert Tátrai hibájából Fuszek megszökik, és ha nem hamarkodja el a lövést, - amely jó helyzetben messze elkerüli a kaput – már vezethetne is a Csepel.

Váltakozó támadások indulnak most meg és ügyes szöktetések révén mind a két kapu sűrűn kerül veszélybe. Különösen Csikós hálóját fenyegetik a csepeli csatárok, mert a Ferencváros közvetlen védelme (elsősorban Tátrai) elég gyengén áll még a lábán. Egy-egy lesgól esik is mind a két oldalon, persze érvénytelenek.

A félidő közepén Sárosi dr., - akire Olajkár „túlságosan” vigyázott - helyet cserél a kis Ónodyval és most jobban is megy nekik a játék. Érvényes gól csak öt perccel a befejezés előtt esik: Gyetvay labdája szerencsésen átcsúszik a lábak között, Fintához kerül, aki átcsúsztatja; a kistermetű csatár jól megcélozza a háló felső szögletét, ahová védhetetlenül száll a labda.

Közvetlenül a szünet előtt botrányos jelenetek játszódnak le a B. tribün előtt. Sárosi dr. elesik, a rázuhanó Rákosi megrúgja, mire Sárosi Béla segítségére siet a bátyjának, nagy a „rakás” és csak annyit látni, hogy még a sebesült katonák is berohannak rendet csinálni. Szerencsére az ügyeletes rendőrtiszt is ott terem néhány emberével és így hamarosan helyreáll a rend. A bíró is odasiet, de csak szabadrúgást ítél Sárosi dr. megrúgása miatt.

Szünetben nagy az izgalom, de amikor kijönnek a játékosok, már feledve minden. Hangzik a „Gyurka!... Gyurka!...” és a Fradi erre nagy elánnal kezd. Pompásan futnak – hátszéllel – a ferencvárosi csatárakciók és a csepeliek kapkodva védekeznek, viszont az ő csatárláncuk, (amely az előbb még kitűnően működött) szinte megkövülten áll a pályán.

Valóságos kornerzuhatag veszélyezteti a csepeli kaput, amelynek őre, a fiatal Szekeres ugyancsak kimutathatja képességeit. Az egyik sarokrúgást Sipos hátra játssza Nagy II-nek, ez átjátssza a tisztán álló Sárosi Bélának, aki hatalmas erővel küldi a hálóba; védésről szó sem lehetett. A harmadik gól Sipos egyéni érdeme és a WMFC csak az utolsó percben tud szépíteni (3:1) az eredményen.

A Ferencváros végre egyszer ismét jó napot fogott ki. Különösen a Nagy Andris - Sárosi Béla - Farkas fedezetsor tüntette ki magát és újra meg újra tűzbe küldte a csatárokat. A kis Sárosi legjobb napjaira emlékeztetően játszott, de megérdemelt tapsokat kapott sima, sallangmentes, hasznos játékáért Nagy II. is.

A csatársor sokat nyert Ónodyval. Tipikus lesipuskás középcsatár s így csak dicsérni lehet Sárosi dr.-t, hogy a helycsere szükségességét. Kár, hogy Ónody nem magasabb egy fejjel, bár így is értékes teljesítményt nyújtott; a szünet előtti utolsó percekben rúgott góljával valósággal bebiztosította a győzelmet.

Sárosi György szépen, okosan, irányított, de a góllövéssel nem volt szerencséje. Sípos igazolta, hogy ma feltétlenül ő a legjobb magyar jobbszélső csatár; rohamai szinte feltartóztathatatlanok.

A balszárny valamivel gyengébb volt, de Gyetvay már kezdi visszanyerni gyorsaságát, amivel arányban nő játékának a veszélyessége. A közvetlen védelemből a fiatal Rudas emelkedett ki.

A csepeli WMFC két teljesen ellentétes félidőt játszott. Szünet előtt egyre-másra alakította ki a veszélyes helyzeteket és szemfülesebb középcsatárral egy-két gólt megérdemelten szerezhetett volna, a második félidőben azonban túl hamar eldőlt a mérkőzés sorsa és akkor megadta magát.

A közvetlen védelem, - amíg bírta erővel - jól dolgozott, bár ezúttal sok hiba is csúszott a játékukba, a fedezetek gyengélkedtek, Szekeres kapuvéd ellenben a mezőny legjobb emberei sorába emelkedett.

Mágori nem vezette oly rosszul a mérkőzést, mint ahogy azt a közönség hangulata után gondolná az ember, de néhány ítéletével nem értettünk egyet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Olajkár támadja Fintát, Szekeres lábbal véd Az első ferencvárosi gól. Ónody felsősarkos lövése után hiába vetődött Szekeres Sárosi Béla 20 méteres bombagólja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98