Dtum
Login with Facebookk
1943 | Március

Okmányokat hamisított egy grafikus és egy kereskedősegéd

A főkapitányságon letartóztatták Müller Lajos grafikust, akiről megállapították, hogy üzletszerűen foglalkozott okmányok hamisításával és a maga készítette hamisítványokat eladta. Müller Lajos először egy barátja rábeszélésére német anyakönyvi kivonatokat készített és ezekből tízet el is adott, darabonként 200 pengőért.

Később Lefkovits Lajos kereskedősegéddel társult, egy ismerős nyomdásztól különböző betűtípusokat lopott és kéziprésen polgári személyi lapokat készített s ezeket 150 pengőért árulta darabonként. A személyi lapokra ráütötte az V. kerületi Népzmozgalmi Nyilvántartó kör bélyegzőjét, amit ugyancsak ő maga készített. A két barát ekkor szállodában lakott, s hogy élelmiszerjegyekhez jussanak, Müller bejelentőlapokat hamisított s ezek segítségével előbb a Dohány utca 58. majd a Nádor Utca 17. számú házban meg is kapták élelmiszerjegyeiket.

Ezeket a bejelentő-hamisítványok olyan jól sikerültek, hogy másoknak is eladtak belőlük egyet-egyet tíz pengőért. De készített Müller a felsővisói közélelmezési hivatal hamis körbélyegzőjével élelmezési kijelentőket is, amiknek alapjában ügyfelei Budapesten élelmiszerjegyekhez jutottak. Ezeket ötven pengőért árusította.

Rákapott később Müller Lajos a keresztlevél hamisításra is, a budapesti várplébánia hivatal és a szentesi református lelkészi hivatal bélyegzőjét készítette el és ezek segítségével több keresztlevelet hamisított, amiket azután jó pénzen vásároltak meg tőle.

Lefkovits Lajos átadta Müllernek édesapja állampolgársági bizonyítványát, arról Müller kivakarta a nevet és beírta helyette Szentiványi Miklós nevét és a hamis állampolgársági bizonyítványról másolatot készített, amire ráhamisította a közjegyzőt hitelesítő záradékot.

Annyira belejött már ebbe a munkába, hogy saját maga és Lefkovits részére katonai igazolványi lapot hamisított, a kis könyvre ráfestette kívül a nagy Zs betűt, belül pedig bélyegzőt nyomott rá, amely igazolta, hogy ők az 1. közérdekű munkaszolgálat zászlóalj pótkerethez tartoznak és katonai kötelezettségüknek eleget tettek. Másoknak is adtak el igazolványi lapot, darabonként 100 pengőért.

Egy rosszul sikerült keresztlevél juttatta őket rendőrkézre és kihallgatásuk alkalmával bevallották, hogy mindezeken kívül élelmiszerváltó jegyeket is akartak hamisítani, de Müller nem tudott időben megfelelő betűtípusokat szerezni kézinyomdájához.

Egyébként Müller készítette a hamisítványokat, Lefkovits pedig értékesítette azokat. A két okmányhamisítót letartóztatták, de eljárás indult azok ellen is, akik tőlük hamis okmányokat vásároltak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98