Dtum
Login with Facebookk
1943 | Március

A taxi a kisember üzlete

Az Autotaxi nevű intézmény, pontosabban a Budapesti Automobilközlekedési rt. részvényeseinek most, a 20. évi közgyűlés előtt nincs okuk aggodalomra. A vállalat a szó szoros értelmében enormis összegeket keresett az elmúlt évben. A társaság dolga, hogy az ügyesen összeszerkesztett mérlegben a nyereség alig emelkedik a mult évihez képest – ezúttal is a negyedmillió pengő körül jár –, de a többi mérlegtételek már nem mutatkoznak ilyen merevnek. Az értékcsökkenési tartalék már 11 millió pengőt is meghalad, a hitelezőknek is visszafizettek több mint egymillió pengőt. A költségek 600.000 pengővel ugrottak a multéviek fölé.

A mérleg más vonatkozásban érdemel figyelmet.

Az Autotaxi rt. kocsijai páratlan mértékű igénybevételt bonyolítottak le, a mérlegben azonban hiába keressük a sofőrszemélyzet fizetésére vonatkozó tételt. Ismerve az Autotaxi rt. gesztióit, amellyel a gyengébb konjunktúra idején százalékos jövedelmet, a jó konjunktúra idején fixfizetést ad sofőrjeinek, nagyon érdekes lenne annak tisztázása, hogy ha kétszer annyit tudtak értékcsökkenésre leírni, mint a mult évben, ha a hitelezők követeléséből le tudtak írni egy testes milliót, akkor a sofőrök fizetésére szolgáló összeg hol s miképpen jelentkezik, mennyivel jutott több azoknak, akiknek az Autótaxi nagy jövedelmeit köszönheti.

Végeredményben azonban a kérdésnek csak átmeneti jelentősége van.

A háború után így is, úgy is szőnyegre kerül a kérdés, hogy a milliós főváros autótaxiszolgálata továbbra is egy sokmilliós nagyvállalatnak legyen-e a monopolisztikus üzlete, vagy pedig annak a jónéhány ezer, arra érdemes, derék magyar kisembernek, akiknek a számára keresve sem lehetne alkalmasabb egzisztenciát találni, mint a taxiipar gyakorlását. A taxifuvarozás nem állítható egy síkba az ipari, kereskedelmi tevékenység egyéb ágazataival, ahol helyes és szükséges minél nagyobb tőkeerőnek a bevetése.

A taxi a kisember üzlete.

Budapest taxiforgalmát ragyogóan le lehet bonyolítani akkor is, ha nem ágyazzák be egy részvénytársaság jól jövedelmező monopóliumába.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98