Dtum
Login with Facebookk
1942 | Március

167.539...

... pengő ebben az évben a Budapesti Automobil Közlekedési Rt., röviden Autótaxi nyeresége.
Hatalmas számokkal találkozunk ebben a mérlegben. A kocsiparkjuk 10.6 millió pengőt ér, az ingatlanaik közel 4 millió pengőt, az adósaik több mint 3 millió pengőt reprezentálnak.

Megnyugvással állapíthatjuk meg,
hogy nem kell aggódni az Autótaxiért, sőt a pesti polgárok azzal a csöndes elégtétellel olvashatják a nagy nyereséget és az imponáló számokat, hogy ez az ő filléreikből gyűlt össze, ezzel őket adóztatta meg a kiváló anyagi érzékkel rendelkező társaság.

Más lapra tartozik, hogy az Autótaxi miképen járt el az alkalmazottaival szemben a multban és a közelmultban.
A nyilvánosság hálás lenne, ha tájékoztatást kapna arról, hogy milyen magasabb elvi megfontolásból folyik az a sajátos, de felette ügyes alkalmaztatási politika, amely százalékos juttatásra alapozta egyes soffőrjeinek az illetményét a kevésbé konjunkturális időkben és a fixfizetéses rendszert tartotta követendőnek akkor, mikor már a százalék kiadósabb jövedelmet jelentett volna.

Érdekelné a közvéleményt az is,
hogy mennyi jövedelmet hozott az elmult üzletévben a taxifuvarozás, erre azonban az elismerésreméltó mérlegtechnikával összeállított nyilvános számadások nem adnak precíz feleletet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98