Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

A főváros garanciát vállalt az ötmilliós fatartalékolási kölcsönért

A kormányhatóságok – mint ismeretes – rendelettel szabályozták Budapest lakosságának tűzifa ellátását.
A rendelet szerint Szendy Károly polgármester a kétszobás és ennél kisebb lakások fűtése céljából a bérlők részére tüzelőanyag beszerzési utalványt ad ki. A tűzifakészlet biztosítása érdekében a polgármester egyben elrendelte, hogy a telepes tűzifakereskedők a telepükre beérkező tűzifának 50 százalékát tartalékolni kötelesek.

Ezzel kapcsolatban munkatársunk kérdést intézett dr. Felkay Ferenc tanácsnokhoz, a kereskedelmi és ipari osztály vezetőjéhez, aki a következőket mondta:

– A földművelésügyi miniszter úr Budapestre havonként 6000 vagón tűzifa felhozatalát helyezte kilátásba. Ezek szerint a kormányhatóságok által november 1-ig tervezett három havi tartalékolás alatt 9000 vagón tartalék-készletnek kell összegyűlnie. Igy a kincstárnak és a fővárosnak mintegy 9000 vagón tűzifakészlet tartalékolásával kapcsolatos kiadások megtérítéséről kell gondoskodnia.

A többletköltségek fedezet céljából az érdekeltek kéréssel fordultak a polgármester úrhoz,
hogy megfelelő kölcsönt kaphassanak a 9000 vagón tűzifa tartalékolásával kapcsolatban. A főváros intenciójára a Községi Takarékpénztár az érdekelt kereskedőknek öt millió pengő erejéig hitelt ad a tűzifa kereskedők által tartalékolt fára. A hitel fedezetéül a kereskedőknél tároló tartalékolt tűzifa szolgál.

Minthogy a tűzifakészlet felett a főváros rendelkezik,
Budapest Székesfőváros az öt millió pengő erejéig erőhatalomból eredő károkra és veszteségekre készfizetői kezességet vállal. A főváros vezetősége a maga részéről is a kormányhatóságokkal egyetemben mindent elkövet, hogy Budapest a tél folyamán megfelelő mennyiségű tűzifa felett rendelkezzen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98