Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1944 | Április

A szójabab hazája

„Ha szélsebes a paripád, akkor sem érsz el vele egy nap alatt egyik lakóhelytől a másikig” - írta erről a természeti kincsekben gazdag földről Luigi Barzini, az olaszok világotjáró riportere. Valóban, vannak részei, amelyek teljesen néptelenek voltak és még ma is - a japán invázió tetőfokán - alig lakottak. Mandzsuria különös összetételű; hatalmas folyók váltakoznak végtelen szteppékkel, komor erdőségekkel, szürke lávamezőkkel és sós területekkel.

Északi része kietlen síkság, amelyen még napjainkban is nomád lovasok kóborolnak nyájaikkal. Déli részén a kínaiak meghonosították a földművelést, az erdőgazdálkodást és a bányászatot. Ide lassan be is szüremlettek és a gazdasági életből teljesen kiszorították a bennszülötteket.

Kína jelentkezik


Ezt a darab földet valamikor a turáni fajhoz tartozó, tunguz eredetű nép lakta; a krónika feljegyzi róluk, hogy Kínába ők vitték be a kontyviselés divatját. Velük együtt éltek a birárok, burjátok, durok, giljakok, manegirek, olotok, orocsok, szamagirok és szolonok maradványtörzsei. Legfeljebb kilencmillió lélek, több mint egymillió négyzetkilométernyi területen. Sátrakban tanyáztak, állatot tenyésztettek és kóboroltak legelőről-legelőre. Sámánok szavára hallgató vad törzsek voltak, a világ semmit sem tudott róluk. Annál jobban féltek tőlük a kínaiak, akik ellenük és a mongol hordák ellen emelték kétezer év előtt a hatalmas falat, amely még ma is csodálatba ejti a világot. A Ming-dinasztia alatt a kínaiak ki-kicsaptak Mandzsuriába, de csak a fal mellől űzték el a túlközel merészkedő hordákat.


A történelmi fejlődésben is akadnak derűs fordulatok, ilyen Kína későbbi térfoglalása Mandzsúriában. Előbb ugyanis a mandzsuk vetették meg lábukat Kínában, amikor is 1644-ben a Ming-dinasztiát a mandzsu-dinasztia váltotta fel Kína sárkányos trónján. Kína később - sőt ma is - ennek a kapcsolatnak jogán tartott jogot Mandzsuriára, holott a két ország között nem volt más összekötő, mint az uralkodó személye. Ilyenformán bizonyos perszonálunióról lehetett szó, de nem örök összetartozásról. A kínai trónon ülő mandzsu-eredetű császárok Mandzsuriát mindig szigorúan „privát” tulajdonként kezelték és a kínaiaknak keményen megtiltották, hogy lábukat oda betegyék.

Mandzsu területen pompás vadászlakokat építettek, kéjlakokat emeltek, azokban háremeket tartottak, ide tértek meg, valahányszor megunták a finomkodó civilizációt és őseik módjára akartak élni. A végtelen síkságokon halálra hajszolták pompás paripáikat, vadat kergettek, tábortűznél ettek és lakoma után a törzs varázslóival jósoltattak maguknak. A mandzsuk, ha uralkodtak is Kínában, gyűlölték az „elpuhult” sárgákat; amazok pedig megvetették a „véres” barbárokat. Egy híres angol utazó, Mandzsuria legalaposabb ismerője, ezt írta könyvében: „A kínaiak ellenszenvénél a nyugati civilizációval szemben csak egy érzés erősebb: a mongolok és mandzsuk gyűlölete, amellyel a kínai civilizációt elutasítják maguktól.”

Ennek ellenére a mongolok és a mandzsuk sokat tanultak a kínaiaktól és különösen hadászati módszereiket használták fel a szomszédos hordák ellen; de ösztönösen féltették tőlük törzsi hagyományaikat. A gyűlölet olyan mély volt, hogy az ellenfelek mindegyike másként nevezte a Nagy Falon túl fekvő országot. A mandzsuk Manchukuónak mondták, a kínaiak a „Kelet három tartományá”-nak hívták. A Manchukuóból alakult az európaiak által használt Mandzsuria, most az újabban életre hívott független, valójában japán befolyás alatt álló állam ismét hivatalosan Manchukuónak nevezi magát.

A „Man-shu-shi-lu” krónika szerint ezt a nevet 1636-ban egy mandzsu-vezér adta az országnak, tulajdonképpen három kínai szó összefoglalása. ,.Man” bőséget, „chu” tartományt és „kuo” országot jelent. Ilyenformán a név ezt fejezi ki: „a bőség földje az országban.” A kínaiak gyakran „Kuo-vai” néven is emlegették, vagyis „Nagy Falon túl”.

A kínai beszivárgás a déli termékeny részeken a földművelő meghonosításával járt. A jövevények szójababot, kölest, kukoricát, rozsot és rizst vetettek, alkalmas vidékeken gyapotot és dohányt termesztettek. Különösen a szójabab termesztését forszírozták, mert megállapították, hogy ez a nagy fehérjetartalmú hüvelyes kedveli az ottani talajt és éghajlatot. Voltak esztendők, amikor ötmillió métermázsa szójababot termesztettek. Talán nem utolsó sorban a szójabab az, amiért a húsban szűkölködő és a satnyulás útján elindult Japán olyan nagy érdeklődést tanusít Mandzsuria iránt.

Letűnt bandavilág

Mielőtt a japánok szabad kezet kapuk Mandzsuriában, valóságos rablóuralom tombolt az országban. Szegénylegények és úton állók más államokban is garázdálkodtak, de Mandzsuriában mammutbandák veszélyeztették a közbiztonságot. Nemcsak a hegyekben és erdőségekben rejtőztek, hanem a síkságokon is és nem tizes-huszas csoportokban, hanem hadseregnyi létszámban.

A végtelen rónákat a nyári hónapokban teljesen elborítja a kauliang, a nálunk is ismert seprőcirok, amely ott három méter magasra megnő. A meleg hónapokban áthatolhatatlan dzsangalként sorakoznak egymás mellett ezek az ültetvények és biztos rejteket nyújtanak a banditáknak.

A japánok, mint mindenről, a bandákról is statisztikát készítettek és abban négy csoportra osztották a veszedelmes elemet. Megkülönböztettek kínai-nacionalista, továbbá orosz-kommunista, kínai-titkostársaságbeli és végül hivatásos rablóbandákat.

A kínai-nacionalista csapatok létszáma 1932-ben meghaladta a 200,000-et és sok akadályt gördített az óvatosan előnyomuló japán seregek elé. Kipróbált kínai tábornokok vezették őket s zárt egységekben harcoltak. Megszálltak egész vidékeket, ki is rabolták az utolsó szem gabonáig, az utolsó darab szarvasmarháig. A japán katonai megszállók végre megtörték hatalmukat és szétszórták őket.

A nemzeti ellenállást a kínai titkos egyesületek folytatták. A „Sárga fejkendők”, a „Fehér lótusz” és a „Vörös gárda” néven ismert parasztszövetségek véd- és dacszövetséget kötöttek egymással; a japánok csak úgy tudták erejüket megtörni, hogy elpusztították falvaikat. 1934-ben kommunista bandák léptek, különösen keletkínai vasútvonal mentén. Amikor azután a szovjet eladta a vasutat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A mandzsu és japán hölgyek épúgy bridzselnek, mint bárhol a világon, legfeljebb szék helyett párnákon csücsülnek Mandzsu cserkészek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ötszáz napos háború Ötszáz napos háború
Az elmúlt héten volt ötszázadik napja, hogy megkezdődött a...
A balkezesség, a született balkezesek A balkezesség, a született balkezesek
Az elmondottakban kereshetjük a kulcsot a balkezesség, vagy...
Válság a francia hadseregben Válság a francia hadseregben
Nivelle meglepetésre alapozott támadásainak kudarca után a francia...
Meskó Zoltán és Heinrich Antal afférje Becker Baby miatt Meskó Zoltán és Heinrich Antal afférje Becker Baby miatt
A nemzetgyülés egyik legutóbbi ülésén Viczián István beszéde közben...
Vakmerő csónakázás Vakmerő csónakázás
Amerika ismeretes arról, hogy a demokratikus gondolkozás és ezerféle...
Az orosz külügyminiszter a Balkánról Az orosz külügyminiszter a Balkánról
Hetek óta foglalkoztatja Európa közvéleményét gróf Lambsdorff orosz...
A budapesti folyamregatta A budapesti folyamregatta
Utoljára találkoztak idén a nagy ellenfelek, s az eredmény: a...
Lauber Dezső elnyerte Csehszlovákia golfbajnokságát Lauber Dezső elnyerte Csehszlovákia golfbajnokságát
Pöstyénben szombaton és vasárnap játszották le a csehszlovák...
A horvát-osztrák összeesküvés A horvát-osztrák összeesküvés
Hírt adtunk már arról, hogy valóságos összeesküvés készült a horvát...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98