Dtum
Login with Facebookk
1944 | December

Aknaháború

Aknakutató-hajó a tengeren

A második világháború kitörése óta a napilapok hasábjain mind gyakrabban olvashatunk a tengeri akna sikeres alkalmazásáról, amely a hadviselő felek egyik leghatékonyabb fegyvere. A tengeri akna, amely a most folyó háborúban olyan fontos szerephez jutott, nem új fegyver. Már az 1914-1918-as világháborúban is méltó versenytársa volt a szárazföldön dúló háború félelmetes fegyvereinek. A háború utáni szakirodalom hivatalos statisztikaiból kitűnt, hogy a négy esztendeig tartó ellenségeskedés alatt a hadviselő államok nem kevesebb, mint háromszázezer aknát helyeztek el a hajózás fontosabb utvonalain. Ugyanezen források szerint ebből a hatalmas mennyiségből az ellenség másfél százezer aknát rakott le azzal a céllal, hogy hajóit az ellenséges támadásoktól megvédje és a döntő győzelmet a maga számára biztosítsa.

A most folyó háboruban még fogalmuk sem lehet arról, hogy a hadviselő felek milyen mennyiségű aknát helyeztek el a hajózás útvonalain. Annyi azonban bizonyos, hogy az első világháború folyamán lerakott aknák számát már a háború harmadik évében elérték és talán túl is haladták. Az is bizonyos, hogy a mostani aknaháború már az első két esztendőben jóval hatékonyabbnak bizonyult, mint az első világháború aknaküzdelme, elejétől a végéig. Az ok nyilvánvalóan az, hogy a technika ezen a téren is roppant nagy fejlődésen ment keresztül és a haditechnikusok az elmult háborúban szerzett tapasztalatokat kitűnően felhasználták.

A szigorúan értelmezett nemzetközi jog szerint a háború folyamán csak lehorgonyzott vagy lerögzített aknákat szabad alkalmazni, mivel az uszó vagy merülő aknák a semleges államok területein is veszélyeztetik a hadszint. Az elmult háborúban azonban gyakran tapasztalhattuk, hogy ezt a szabályt nem tulságosan tartották be a hadviselő államok, vagy ha ez a gondoskodás meg is történt, mégis előfordulhat, hogy a szabályszerűen lerögzített aknákat a tenger hullámverése több ízben elszabadította. Ugyhogy a háború utáni években egyes hajókat ilyen bolygóaknák süllyesztették el.

Az ilyen szerencsétlenségek lehető legkisebb mértékben való csökkentésére a nemzetközi jog rendelkezése arra is kiterjed, hogy minden hadviselő fél tartozik a semleges államokat értesíteni arról, ha saját vizein aknákat helyez el és gondoskodni tartozik arról, hogy a semleges lobogó alatt közlekedő hajók, amennyiben azok a háborúban álló nemzetek kikötőibe bejuthatnak veszélytelenül közlekedhessenek.

Az első világháborúban alkalmazott legnagyobb tengeri akna, a szakirodalom szerint nem haladta túl a tíz- tizenkét mázsát és igen kezdetleges fegyver volt. Arra a véletlenre számítottak, hogy ha valamelyik hajó pontosan az akna fölött halad el, az akna az ütődés következtében felrobban. A detonáció természetesen megtette a kívánt hatást és a hajó ha nem is süllyed el, olyan komoly sérülést szenvedett, hogy kikötőbe kellett vontatni.

A mai háborúban alkalmazott aknák nemcsak hogy nagyobbak, de technikai szerkezetük is sokkal tökéletesebb. Magától értetődő, hogy a hadviselő államok az új aknák szerkezetét titokban tartják és amit erről megtudhatunk, vajmi kevés. Bizonyos azonban az, hogy a most folyó háborúban alkalmazott aknák sokkal rombolóbb hatásúak, mint a régiek. Nagyobbak, tehát sokkal több bennük a robbanóanyag. Bizonyos az is, hogy a mai aknák miért olyan hatékonyak, mert gyujtószerkezetük igen érzékeny.

A régi aknák csak akkor robbantak fel, ha a hajó nekiütközött; tehát ugyanúgy működött, mint a gránát. Lehetséges volt tehát, hogy a hajó az akna közvetlen közelében haladjon el, esetleg súrolja azt, anélkül, hogy az akna felrobbant volna. A most alkalmazott aknák azonban elektromos gyujtószerkezetűek és elegendő a legkisebb érintés is, hogy a gyujtószerkezet működésbe lépjen és az aknát felrobbant. A német haditengerészetnél ezeken az aknákon kívül természetesen még másfajta aknákat is alkalmaz.

Az elmúlt esztendőben a német haditechnika aztán egy olyan nagyjelentőségű találmánnyal lepte meg a világot, amely méltán kelteit feltűnést és ijedelmet az angolszász birodalom vezetőinek körében. Az ellenséges hajók szinte óráról-órára süllyedtek el a könyörtelen hullámsírban, anélkül, hogy az új német találmány titkát még csak sejthették is volna. A tengeri hajózás valósággal megbénult és a hajósok között pánikszerű hangulat tört ki. Voltak, akik nem adtak hitelt ennek a pusztító fegyvernek és hajóikkal kimerészkedtek a nyílt vizekre. Ám alig, hogy elérték a határzónát, máris meggyőződhettek a hír valóságáról: hajójuk irtózatos detonáció közepette süllyedni kezdett és mire a személyzet csónakokba szállt, a tenger félelmetes kolosszusa már el is merült a habokban.

A semleges államok kormánya a hajó forgalmat nyomban beszüntette, míg az angolszász tengerészet technikusai nyomban hozzáláttak a titokzatos és félelmetes fegyver felderítéséhez. Csak hosszú idő múlva elkerült megállapítaniuk, hogy hajóikat mágneses-akna testi harcképtelenné, mire elegendőnyomban ellenintézkedéseket tettek a hajók védelmére. A hajók egész víz alatti részét faborítással látták el, mert a fém természetesen magához vonzotta a mágneses aknákat.

Mire azonban az ellenintézkedések megtörténtek, rengeteg hajó merült el a hullámsírban. Mindazonáltal az aknaveszedelem nem mult el. Búvárhajók és repülőgépek szünet nélkül engedik. Illetve dobjuk le aknáikat és az aknák, mint a hajózás legfélelmetesebb fegyverét, a víz színe alatt lebegnek, láthatatlanul és félelmetesen, ezer és ezer halált rejtegetve páncélgyomruk mélyén, arra a pillanatra várva, amikor a víz színén úszó hajó büszkeségének önteltségében a közelében elhalad...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98