A települést - legyen bár emberi vagy állati - ősidők óta az ivóvíz határozta meg, ámbár a mult nem egy esettel szolgál, amikor éppen vízben szűkölködő helyen jöttek létre fontos települések. Kétségtelen, hogy ezeket stratégiai okok hozták létre, olyan hadászati előnyök, amelyek előtt minden másnak meg kellett hajolnia. Az is valószínű, hogy az ókori vízvezetékek tökéletessége abból a szükségességből terebélyesedett ki: a stratégiailag fontos helyeket el kellett ivóvízzel látni.

A jó ivóvíz fontosságát már a biblia is hangsúlyozza, és Mózes, amikor botjával vizet fakaszt a sziklából, nagy jóval ajándékozza meg népét. Hyppokrates dícséretét zengi a jó ivóvíznek és óva inti kortársait a mocsaras vizek élvezésétől. Plinius feljegyezte a jó ivóvíz kellékeit, követelményei teljesen megegyeznek mai elgondolásainkkal az egészséges italról, Galenus, Aristoteles szintén foglalkozott a fontos kérdéssel és mint az egészség kútforrását jelölte meg a friss vizet.

A víz sokfélesége

Az úgynevezett „felszíni” vizek, mint a patakok, folyók, tavak vize, ivásra nem alkalmasok, mert - ki lévén téve a szennyeződésnek - sok bennük a káros anyag. Még az erdők rejtekében felbuggyanó forrásból, vagy az eldugott völgyben kanyargó patakból valahogy nyugodtan kortyolhatunk; de már a folyók, kivált városok közelében, gyanusak. A városokban dolgozó gyárakból ugyanis temérdek íz- és színrontó anyag kerül bele a folyóba, nem szólva a szennycsatornákról, amelyek szintén odatorkolnak.

Ivásra, ha csak lehet, az úgynevezett „talajvizet” használják fel. Ez a víz a csapadék kis töredékéből tárolódik a földben. Ismeretes, hogy a csapadék nagyrészét a tengerek, tavak, folyók fogjaák fel; egy része a földre hull, de hamarosan elpárolog; csak kis töredéke szivárog le a mélybe, ahol összegyűlik. A lefelé szivárgó víz útja meglehetősen bonyolult. A föld szerkezetében különböző mélységű és anyagú rétegeződések feküsznek egymáson: ezek szabják meg a víz vándorútját és későbbi összetételét.

A földrétegek között vannak, amelyek egyáltalán nem eresztik át a vizet, ilyenek az eruptív kőzetek, a palák. Vannak, amelyek a vizet felszívják, mint például a barnaszén-rétegek; és vannak, amelyek a nedvességet áteresztik. A csapadék leginkább a homokos, kavicsos rétegekben áramlik össze és várja, hogy akár természetes módon (forrás), akár mesterséges beavatkozással (kút) kerüljön vissza a földre és ezzel az örök körforgásba.

Hogy a víz, földalatti áramlásában, valamit magába vesz mindenből, amivel érintkezik, ezt még a legfogyatékosabb műveltségű ember is tudja, de azért még ma is állandóan mérgezi saját ivóvizét azzal, hogy az illemhelyet és a trágyadombot a kút közelében helyezi el. Nem hiszi el, hogy a szennylé a talaj hajszálcsövein eljut az ivóvízrétegig és annyira beszennyezi azt, hogy halálos méreg lesz belőle. A falu népét még ma is csak szigorú rendszabályokkal lehet rákényszeríteni arra, hogy önön ivóvizét megvédje.

(folyt. köv.)