Dtum
Login with Facebookk
1944 | Július

Döntés a budapesti lakásfront kérdéseiben

Az elmult héten tovább fokozódott a közönség ostroma a főváros lakásügyosztálya ellen.
Jellemző a helyzet elmérgesedésére, hogy voltak olyan napok, amikor a rendőrség legerélyesebb támogatását kellett igénybevenni. Több alkalommal riadóautón nagyszámú rendőrlegénység érkezett a városháza udvarán összegyülekezett tömeg szétoszlatására, ami minden alkalommal sikerült is. A főváros elhatározta, hogy ha a lakásigénylők inváziója tovább erősödik, a városháza udvarát lezárja, mert a mostani állandó légiveszély idején nem engedhető meg a nagyobb tömegek gyülekezése. A belügyminisztérium és a főváros ismételten felhívta a közönséget arra, hogy lakásigénylésével ne árassza el a lakásügyosztályt, amely jelenleg gyors ütemben a zsidók összeköltöztetésével megürült lakások összeírásával van elfoglalva.

A megürült, mintegy harmincezer lakás összeírása óriási munkát jelent,
mint ahogy rendkívül nagy és felelősségteljes munkát hárít a kerületi elöljáróságokra a legutóbbi angolszász légitámadások kibombázottainak elhelyezése is. Az elmult héten a főváros ellen intézett légitámadás során a pesti oldalon alig akadt kerület, amelyre ne hullottak volna bombák. A terrorgépek főleg lakónegyedeket bombáztak, sok bérház omlott össze, vagy sérült meg. A kibombázottak lakáskiutalásának decentralizálása a kerületekben helyes intézkedés volt, mert a károsultak lakáshoz juttatása is gyorsabb ütemű. Az elöljáróságok rendkívül körültekintő munkát végeznek.

Pénteken a városházán a lakáskérdés megoldása céljából értekezlet volt,
amelyen résztvettek dorogi Farkas Ákos polgármester, Bódy László és Morvay Endre alpolgármesterek, továbbá Szentmiklósi József dr., a főváros társadalompolitikai osztályának vezetője. A főváros elgondolása szerint a felszabadult zsidólakások egy tekintélyes részét, megfelelő kontingenst tartalékolnának a legutóbbi kibombázottak részére és az esetleges újabb terrortámadás károsultjai számára. Az üresen álló, többi lakást az igényjogosultság sorrendjében, utalványok alapján osztanák szét és ezt a munkát a főváros és a belügyminisztérium közösen végeznék el. Felmerült az az elgondolás is, hogy külön kormánybiztost kellene a lakásügyek lebonyolítására kinevezni, az adminisztráció hatalmas munkáját külön szervre szeretnék az érdekeltek bízni. Pénteken délután a belügyminisztériumban újabb értekezlet volt, amelyen a főváros vezetőségén kívül résztvettek a belügyminisztérium, a rendőrség és az egyéb érdekelt hatóságok vezetői.

Mint értesülünk, ezen az értekezleten még nem történt végleges döntés a lakáskérdésben és ezért szombaton tovább folytatták a megbeszéléseket.
A belügyminisztérium értekezlete után hétfőn vagy kedden – minden valószínűség szerint – fontos rendelkezések látnak napvilágot. A főváros vezetősége ismételten felhívja a közönséget, hogy ne árassza el kérvényeivel a lakásügyosztályt, annál inkább, mert a belügyi kormányzat és a főváros napokon belül módot talál ennek a súlyos problémának a megoldására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98