Dtum
Login with Facebookk
1944 | Június

Elítélt zsidórejtegetők

A kassai rendőrfőnökség most fejezte be a nyomozást egy zsidószöktető bűnszövetkezet ügyében. Asztalos Jolán 24 éves magántisztviselőnő rákospalotai, Nyitrai Istvánné, született Stroub Aranka budapesti, Szilágyi Ilonka 24 éves kalaposnő budapesti keresztény származásúak és Werben Erzsébet 32 éves zsidó budapesti lakos arra szövetkeztek, hogy Mezei Ilona budapesti lakos megbízásából ennek sógorát, Freymann Sándor 47 éves mészkereskedőt és feleségét hamisított okmányok segítségével kiszöktetik a kassai téglagyári zsidó táborból.

A hamis okmányokat Freymann Andor 22 éves zsidó kassai lakos szállította, aki a munkaszolgálat elől már régebben Budapesten bujkált. Az ügyben szereplő nők egyenként 1500 pengő előleget kaptak.

A három keresztény nő Kassán feltűnően mulatozott, egyikük 100 pengőt adott a cigányprímásnak. Ez vonta rájuk a figyelmet és előállították őket a rendőrségre, ahol kiderült a zsidószöktetés ügye. A három nőt és Freymann Sándort átadták a kassai ügyészségnek. (MTI)

A soproni rendőrkapitányság, mint rendőri büntetőbiróság Fodor Miklós volt evangélikus lelkészt, aki lakásában 500.000 pengő értékű zsidóvagyont rejtett el, harmincnapi elzárásra és 2000 pengő pénzbüntetésre, bűntársait, Boross Ignác és Polák Miksa, Rozenberg Gyula és Adolf valamint Roth Izidorné zsidókat egyenként tíznapi elzárásra és kétezer pengő pénzbüntetésre ítélte, a vagyontárgyakat pedig elkobozta. Az ítélet jogerős.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98