Dtum
Login with Facebookk
1945 | Augusztus

Szeptember 3- án kezdi tárgyalni a Népbíróság Szálasi és társai bűnügyét

A Kis Ujság közölte elsőnek, hogy az igazságügyminisztérium utasítására a Népügyészség soron kívül elkészítette Szálasi Ferenc és társainak vádiratát.


A kötetekre menő vádirat Szálasi Ferencen kívül Beregffyt,, Rajniss Ferencet, Szöllőssy Jenőt, Kemény Gábort, Vajna Gábort, Reményi Schneller Lajost, gróf Pálffy Fidélt, Szász Lajost, Rudinszky Lászlót, Jurcsek Bélát, Kovarcz Emilt, Hellebronth Vilmost és Kassai- Schalmayer Ferencet, mint a lázadó nyilaskormány minisztereit, illetve kormányzótanácsa tagjait, folytatólagosan elkövetett háború és népellenes bűntettel, továbbá az állam és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló izgatás bűntettével vádolja.

A terjedelmes vádiratot napokon keresztül tanulmányozta dr. Major Ákos, a Népbíróság elnöke önmagára szignálta a minden idők legnagyobb magyar történelmi bűnperét.
Ma a korareggeli órákban megtörtént a döntés: a Népbíróság szeptember 3- án kezdi tárgyalni Szálasi és pribékjeinek bűnügyét. Az eddigi adatok szerint a tárgyalás két hetet vesz igénybe, tekintettel a beidézett tanuk nagy számára.

Az idézéseket ma délelőtt kikézbesítik Dálnoki- Miklós Béla, Vörös János, Faraghó Gábor, dr. Zánkay Péterné, Ambrózy Gyula, Bárczyházi Bárczy István, Kuty László őrnagy és Kéry Kálmán vezérkari ezredes részére…

Ugyancsak kihallgatja a Népbíróság Lázár Miklós főszerkesztőt, Peyer Károly szociáldemokratapárti képviselőt és Györky Imre dr. ismert szocialista politikust.
Idézést kapnak továbbá Somogyi Béla, volt közjegyző, dr. Gáspár Lili, Bakay Szilárd altábornagy, Törs Tibor, a képviselőház volt alelnöke, Borbély Andor újságíró, Zsellengér József volt képviselője, Fekete Bertalan, volt árkormánybiztos és még sokan mások.

Ries István igazságügyminiszter rendelete alapján a Szálasi- perben a vádhatóság képviselője mellett helyet foglal az úgynevezett laikus ügyész, aki az elmúlt negyedszázad politikai eseményeiről, azoknak következményeiről, a fasiszta – rendszer szörnyű hatásáról szociológiai, morális, nemzetközi jogi vonatkozásokban fejti ki majd a népbírák előtt álláspontját.

A Kis Ujság munkatársának értesülése szerint a legközelebbi napokban történik döntés, ki látja el ezt a feladatkört. Az igazságügyminisztériumtól nyert értesülés alapján megtudtuk, hogy több személy van kombinációba véve, egy kiváló politikus, két ismert újságíró- publicista és egy kiváló történelemtudósunk. Természetesen mindannyian a demokrácia régi harcosai.
A tárgyalás helyéről rövidesen intézkedés történik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98