Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

Kettős halálos ítélet és kivégzés a Markóban

Grábits Kornél ipariskolai tanár, egy munkásszázad parancsnoka állott a népbíróság Késmárky-tanácsa előtti vádlottként. A vád szerint a legdurvábban, legembertelenebbül bánt a munkásszolgálatosokkal. Kiköttette, gúzsba köttette őket, megvonta élelmezésüket a forró nyári napokban elvonta tőlük a vizet. A lovakat megitatta, a maradék vizet kiönttette, hogy ne jusson a szerencsétleneknek. A fedett szállást nem engedélyezte. A kiéhezett, a veréstől és bántalmazástól meggyötört emberek sorra elpusztultak, úgy hogy 284 munkaszolgálatosból csupán 22 maradt életben.

A vádlott beismerő vallomást tett, azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett. A népbíróság az ipariskolai tanárt kötéláltali halálra ítélte. A következő ügy vádlottja Zima István keretlegény volt, aki a tanuk vallomása szerint szórakozásból gyilkolta le a munkásszolgálatosokat. A tanuk elmondták, hogy egy napon Zima sorakozót rendelt el, azzal a fenyegetéssel: „Ha nem sietnek, beléjük lő”. Egy másik keretlegény megjegyezte: „Nem mered te ezt megtenni!” Zima arra lekapta puskáját és belelőtt a munkaszolgálatosok csoportjába. Ketten nyomban meghaltak.
- Véletlenül sült el a puskám! – védekezett Zima a tárgyaláson.

A Népbíróság Zimát halálra ítélte. Mindkét vádlott kegyelemért folyamodott, de a Népbíróság azt elutasította. Az esti órákban a halálos ítéletet végrehajtották a kegyetlen tömeggyilkosokon a Markó-utcai fogház udvarán.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A makói kiállítás A makói kiállítás
A nagy kiállítások helyét nálunk is a kisebb vidéki kiállítások...
Vízipóló: FTC – III. kerületi TVE 3:2 (0:2) Vízipóló: FTC – III. kerületi TVE 3:2 (0:2)
A III. kerületiek csapata az első félidőben döntő fölényben volt, azt...
Charles Baudelaire él Charles Baudelaire él
Kell írnom Charles Baudelaire-ről, kinek a feje talán olyan, mintha...
Az amerikai szőlőméz
Mióta Közlönyünk a szőlőmézet ismertette (I. az 1922. évi 795-798....
Átalakították a budapesti állatkertet Átalakították a budapesti állatkertet
A budapesti állatkertet, mint ismeretes, teljesen újjáalakítottak,...
Aknavetők, mesterséges köd Aknavetők, mesterséges köd
Az aknavető meredek röppályán lőtte ki robbanó lövedékét közeli...
A rossz termés ellen is köthet biztosítást a gazda – Amerikában A rossz termés ellen is köthet biztosítást a gazda –...
Sokszor felvetődött Magyarországon a kérdés, vajjon köthetnének-e a...
Írók a háborúról Írók a háborúról
Anatole France, a francia hadsereg legöregebb önkéntese - akit...
Az orosz czár Potsdamban Az orosz czár Potsdamban
A német és orosz sajtó egyértelműen hangozatja a potsdami találkozás...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98