Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

Rövidek

Jugoszlávia köztársaság
London, november 29.
A jugoszláv nemzetgyűlés Péter királyt és a Karagyorgyevics királyi házat detronizálta, minden örökölt előjogaitól megfosztotta és ugyanakkor kikiáltotta a köztársaságot. Londoni közlés szerint a Péter király személye körüli attasé közölte a Reuter Iroda tudósítójával, hogy erről a belgrádi határozatról értesíti Péter királyt. Londoni tájékozott körökben a jugoszláv nemzetgyűlés döntése nem okozott meglepetést. Tekintve, hogy Tito tábornagy kormányának a monarchia eltörlését célzó politikája ismert volt, most a választások után általánosságban ezt a fejleményt várták. Brit hivatalos körökben egyelőre tartózkodnak a trónfosztásról szóló közlés kommentálásától, de úgy tudják, hogy Nagybritannia nem emel kifogást a nemzetgyűlés határozata ellen.

Rövidesen helyreáll a diplomáciai kapcsolat Románia és Magyarország között

Bukarest, december 1.
Bukarestből jelenti az Európa Riport: Bukaresti politikai körök véleménye szerint már a közeljövőben helyreáll a nemzetközi jogi értelembe vett diplomáciai kapcsolat Románia és Magyarország között. Erre mutat, hogy a régi magyar követségen, amely a svéd követség védelme alatt áll, megkezdték a hivatalok és lakások rendbehozatalát. A svéd követség magyar osztálya egyébként naponta hivatalos órákat tart a volt magyar követségen, amelynek hivatali szobákra most felkerült a magyar címer.

Anglia védekezik az atombomba ellen

London, december 7.
Londonból jelentik: Attlee miniszterelnökhöz az alsóház szerdai ülésén kérdést intéztek az atombombával kapcsolatosan. Mivel a Szigetországot atombombával könnyen meg lehetne sebezni, azt kérdezték tőle utasítja-e a védelmi tanácsot, hogy a hadfelszerelési gyűrűket a különböző domíniumokba telepítsék át és ezzel egyidőben a lakosság aránylag nagy részét elszállítsák. Attlee miniszterelnök azt válaszolta, hogy ő pozitív módon kíván hozzányúlni a kérdéshez.

A Vörös Hadsereg nem vállal közösséget azokkal, akik bűntetteket követnek el

Budapest, december 13.
Az orosz részről kijelentették, hogy a Vörös Hadsereg semmiféle közösséget nem vállal azokkal, akik annak egyenruhájában bűntetteket követnek el. Aki vétket követ el, bűnhődnie kell. Nem azért jöttünk - mondja a nyilatkozat -, hogy kárt okozzunk, hanem hogy felszabadítsuk a népet.

Kővágó polgármester beszédének külföldi visszhangja

Washington, december 18.
A newyorki rádió vasárnap este közölte, hogy a New York Times ismertette Kővágó József budapesti polgármester beszédét, amelyet a magyar rádió közvetített. A newyorki rádió Kővágó polgármester segélykérő felhívásából kiemelte azt a részt, hogy ha nem nyújtanak segítséget, Budapest a világ legnagyobb temetőjévé válik. Könyörgünk a világ népeihez, segítsen rajtunk. A világ nem állhat ölbetett kezekkel, amikor egy milliós város gyermekei és asszonyai éhen halnak.

Bukarest, december 18.
A román rádió közölte, hogy Kővágó József, Budapest polgármestere segélykérő felhívással fordult a világ népeihez. A rádió közölte a felhívás kiemelkedő részeit. (MTI)

Szlovák hang
Pozsony, december 20.
A pozsonyi rádió ismertette egy szlovák lap cikkét, amely Gyöngyösi János magyar külügyminiszter francia újságírónak adott nyilatkozatához fűz megjegyzéseket. A szlovák lap szerint a magyar külügyminiszternek a prágai megbeszéléseken történelmi jelentőségű alkalma volt arra, hogy tisztességes megegyezés útján, baráti kapcsolatok jöhessenek létre a két ország között. A magyarok azonban még mindig nincsenek tudatában annak, hogy elvesztették a háborút és a Horthy-féle fegyvertárból a revizionizmust húzogatják elő – írja a szlovák lap. – A magyar kormány annak a gyanúnak teheti ki magát - folytatja a lap -, hogy a demokrácia, amelyet elvként vall, csupán leplezése igazi arculatának.

Egy másik lap szerint a csehek és a szlovákok közötti viszony kiéleződésének oka az, hogy a csehek úgy vélik: az igazi demokrácia elveinek a cseh politikai rendszer felel meg, amely tudvalevően a többpártrendszer elvét helyezi előtérbe. A csehek eltúlozzák a szlovákok hibáját az első köztársaság szétdúlásán.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jugoszlávia címer Attlee Az új polgármester átveszi hivatalát
Cikk-ajánló
Hősök temetője Debreczenben
Tudvalevő, hogy Debreczen város temetőjében alusszák örök álmukat...
Magyar ping-pong szövetség alakulása Magyar ping-pong szövetség alakulása
Kedden este jöttek össze a BBTE Széna-téri klubházában a fővárosi...
Lakoma newyorki milliomoséknál Lakoma newyorki milliomoséknál
A szép pesti Kálnay Klári, aki Mrs. Howard Ross néven maga is...
Ötezer főnyi tömeg hallgatta végig Pakots József beszámolóját Monoron Ötezer főnyi tömeg hallgatta végig Pakots József beszámolóját...
Pakots József képviselő vasárnap délután tartotta meg beszámolóját...
Állami kölcsön a városoknak Állami kölcsön a városoknak
Az a sulyos pénzügyi helyzet, a mely az ország gazdasági életére...
Rongyszedő lett a kölyökből Rongyszedő lett a kölyökből
A City legforgalmasabb pontján, 1540. Broadway alatt vannak a...
Individuum Individuum
Vérző ököllel, sírva döngetjük, víjjuk, verjük Örök-hiába e rémes...
Iparos védegyesület Iparos védegyesület
Az országos iparegyesület több izben és behatóan foglalkozott az...
Egy orosz csendőrezredes letartóztatása Egy orosz csendőrezredes letartóztatása
Pétervárott óriás föltünést kelt Messojedov orosz csendőrezredes...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98