Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

Tombor Jenő honvédelmi miniszter sajtótájékoztatója

Budapest, december 11.
Tombor Jenő honvédelmi miniszter hétfőn délután fogadta a sajtó képviselőit és tájékoztatót adott számunkra arról a munkáról, amelyet az új honvédelmi minisztérium végez.


- Az ország mai helyzetben – mondotta a honvédelmi miniszter – minden honvédelmi miniszternek legelsőrendű kötelessége csak az lehet, hogy betartsa a fegyverszüneti szerződést és teljesítse a szövetségesek követeléseit. Ezt a feladatát úgy a magyar kormány, mint a honvédelmi minisztérium nagyon komolyan veszi és a legnagyobb őszinteséggel és jóakarattal kívánja teljesíteni. Ezért mondottam már minisztériumi munkatársaim előtt tartott beköszönőmben is: Magyarországon megszűnt a katonai titok. A magyar kormány nem hajlandó kicsinyes dolgokkal foglalkozni és ebben a minisztériumban bárkinek bármi felvilágosítást lehet kapnia, minden aktát, minden iratot meg lehet tekintenie, mert nem vagyunk gyerekek és nincsenek mellékgondolatink.


- Ami közvetlen szándékaimat illeti – folytatta Tombor Jenő –, a megszabott kereten belül becsületes, demokratikus hadsereget kívánok teremteni. Tudom, hogy vannak bajok a honvédségen belül, olyan bajok, amelyek közismertek és amelynek okai a visszamaradt reakciós tisztekben, a gyenge ruházatban, élelmezésben és elhelyezésben rejlenek. Ezeken a bajokon minden erőnkkel segíteni próbálunk.


- A békekötést tekintve: szeretném, ha a nagyhatalmak előlegeznék azt a bizalmat, hogy katonailag nem helyeznének bennünket hátrányosabb helyzetbe, mint a körülöttünk levő kis szomszédainkat. Magyarországot nem lehet Németországgal egy sorba állítani, mert amíg a magyar nép egyértelműen ellene volt a háborúnak, a német nép szívvel-lélekkel és lelkesedéssel vett benne részt. Olyan nagy különbség ez, amit a békeszerződések megkötésénél is, reméljük, méltányolni fognak. Ebből a reményből kiindulva, a jövendő magyar hadseregét olyannak képzelem el, mint a svájci millehadsereg, mert nincsenek nyomban megindíthat egységei, de védekezni hatásosan tud.


Az egyes részletproblémákkal foglalkozva a miniszter őszintén közölte a sajtó képviselőivel, hogy a honvédségben meglazult a fegyelem. A Dunántúlon két hadosztály állomásozik, amelynek tagjai jórészt hadifoglyokból jelentkeztek a németek elleni harcra. Ezek a nagyobbrészt idősebb korosztályból kikerülő katonák szeretnének már hazajutni és éppen ezért megszaporodott közöttük a szökés. Örömmel jelenthete, hogy ezeket az idősebb korosztályokat, még pedig minden családfenntartót, napokon belül leszerelnek.


Foglalkozott a behívásokkal is:
- Behívások – mondotta – történtek, még pedig műszaki munkára, vasúthelyreállításra és vasútbiztosításra. Ezek a behívások a közlekedési minisztériummal teljes egyetértésben történtek és a választások alatt pártközi megegyezés értelmében szüneteltek.


A tisztikarnak a reakciós tisztektől való megtisztításáról is nyilatkozott a miniszter. Közölte, hogy azok, akik október 15-ike után nyugatra távoztak el, azokat a honvédség keretében csak akkor fogják megtartani, ha pótolhatatlan speciális munkát teljesítenek és nincsenek veszélyes helyen, valamint ha a fasizmus elleni pozitív magatartásukat igazolni tudják. 

 

A tiszti kiképző létszáma előreláthatólag 2000-2500 fő lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A Tiszába ugrott egy orosz hadifogoly A Tiszába ugrott egy orosz hadifogoly
A Tiszába ugrott egy orosz hadifogoly, mert szerelmes epedezését nem...
Ignotus: Angolok, franciák, németek Ignotus: Angolok, franciák, németek
Lengyel Menyhért, az ő múlt számunkbeli Egyszerű Gondolataiban,...
A kereskedelem és a magyar érdekek védelme a delegációban A kereskedelem és a magyar érdekek védelme a delegációban
A hadügyminiszter expozéjában rámutatott arra, hogy a háboru után a...
Tudjuk… Tudjuk…
… hogy beláthatatlan tömegű tennivaló vár a kormányzatra a...
Uszonyos tengeralatti naszád Uszonyos tengeralatti naszád
A tenger alatt járó naszádok egyik veszedelme abból áll, hogy az...
Tojásgránátokkal és horogkeresztes rakétákkal megrakott teherautó Tojásgránátokkal és horogkeresztes rakétákkal megrakott...
A rendőrség feltartóztatott egy teherautót, amelyen 26 hatalmas ládát...
Gyümölcsök műérlelése etiléngázzal és az egészségügyi szempontok Gyümölcsök műérlelése etiléngázzal és az egészségügyi...
Tapasztalati tény, hogy a korai piacokon megjelenő és az újság...
Óriási hőség Amerikában Óriási hőség Amerikában
Az Egyesült Államokban türhetetlenné fokozódott a hőség. Valamennyi...
Erdélyi ősbemutatók Erdélyi ősbemutatók
Az Erdélyi Szépmíves Céh s a vele összeköttetésben álló Thália R. T....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98