Dtum
Login with Facebookk
1945 | Július

Nagy küzdelem után Zsellér (Barátság) nyerte az 1000 méteres kerékpáros versenyt

2. Nótás, 3. Nagy Béla, 4. Tóbiás

Nagy közönség előtt rendezte vasárnap délután a Millenárison pályaversenyét a CsMTK. A verseny a repülő főverseny előfutamaival kezdődött. Az első előfutamból Zsellér és Knób küzdelem nélkül jut tovább. Idő: 13 mp. A második előfutamból Csikós (MTE) és Nótás (MaDISz) kerül a középfutamba. A harmadik előfutamot Nagy Béla nyeri klubtársa. Papp előtt. A negyedik előfutamban győz Tóbiás (MTE), második Eckert (MaDISz).

A vaskerekesek 5 körös térelőny versenyét az előnyt adó Jahoda (SKE) nyeri. 2. Ujfalussy (CsMTK), 3. Svébics (KSzKK), 4. Hubert (BRSE).

A III. osztálynak selejtező versenyében a 15 induló közül, az első kör után, a tömörülő mezőnyben négy versenyző bukik. A hajszát Schulz (BRSE) élről könnyen nyeri. 2. Jehi (CsMTK), 3. Lehorecz (MaDISz), 4. Nagy I. (FTC).

A főversenyzők első középfutama, Papp, Csikós, Zsellér, Nótás sorrendben érkeznek a csöngetésig. Itt Csikós erősít, de Nótás és Zsellér a fordulóban elmennek mellette és könnyen győznek. Idő: 13.1 mp.

A második középfutamban csöngetés után Knób az uszodafordulónál hosszú hajszába kezd, iramát Nagy és Tóbiás átveszi, és az egyenesbe már lelassítva érkeznek. Győz nagy Béla (MTE), 2. Tóbiás (MTE), 3. Knób (BRSE) Idő: 13.2.

Az ötkörös kismotorverseny négy indulója közül az elsőséget izgalmas küzdelem után Szabó Andor (FTC) nyeri Závodny (FTC) előtt. Idő: 1:54 mp.

A másodosztályúak 12 körös pontversenyében az első hajrát Hirsch nyeri Gulyka, Rajcsányi és Irházy előtt. A másodikban Gazell, Tóbiás II., Gulyka, Rajcsányi a sorrend. Rajcsányi nyeri a harmadik hajrát Gulyka, Hirsch és Kovács előtt. Az utolsó hajrát pedig Irházy nyeri Hirsch, Rajcsányi és Kovács előtt.

Végeredmény: 1. Hirsch (KKK) 10 p., 2. Rajcsányi (Barátság) 10 p. 3. Gulyka (Barátság) 8 p., 4. Irházy (Ko) 6 pont.

A főversenyzők 1000 m döntőfutama: Az első körben taktikai kísérletek. Csöngetés után a túlsó egyenesben Nótás erősít, belülről Zsellér, kívülről Nagy Béla támadja. Zsellér előz és nagy küzdelem után elsőként fut át a célvonalon. 3. Zsellér (Barátság) 12.9 mp. 2. Nótás (MaDISz), 2. Nagy Béla (MTE) 4. Tóbiás (MTE), Zsellér teljesen reális körülmények között vett revánsot utóbbi időben elszenvedett vereségeiért.

Szünet után a kismotorversenyzők második futamára kerül sor. Szabó Andor győz a kismotorok 12 körös versenyében. Szép küzdelem után a 12 körös versenyt Szabó Andor (FTC) nyeri Závodny (FTC) és Sipos (FTC) előtt. Idő: 3.41 mp.

A gyorsan pergő számok sorában most a kétüléses-gépek öt körös versenyére kerül sor, melyben a három együttes közül Nagy Béla-Csikós (MTE) megugrik és élről győznek. 2. Rajczy-Jónás (CsMTK-Föv. Ke). 3. Gazell-Rajcsányi (PSC-Barátság) Idő: 12.1 mp.

Vaskerekesek versenye

Lengyel módszerű verseny: a pálya különböző részeiről induló versenyzők egymást hajszolják, amelyik versenyző utoléri az előtte indulót, az kiáll, 1. Jahoda (Sólyom), 2. Ujfalusi (CsMTK), 3. Svébics (Kispest).

120 körös párosverseny

Egymásután ajánlják fel az értékesebbnél értékesebb tiszteletdíjakat. Főleg azoknak, akiknek sikerül egy körelőnyt szerezniük. A versenyben 13 pár indul. Szökési kísérletek tarkítják a versenyt, de az első 10 körben még együtt a mezőny.

Az első hajrá: Király, Faludi, Knób, Tóbiás II.
II. hajrá: Zsellér, Gugra, Nótás, Gszel. Ritkán látott iram.
III. hajrá: Tóbiás, Rajczy, Faludi, Gszel. A 40. körben Nótás szökést kísérel, de a mezőny éber.
IV. hajrá: Zsellér, Nótás az élen, 3. Lovas, 4. Gulyka.
V. hajrá: Tóbiás, Geisz, Király. A hajrát egyébként Nagy Béla nyerte, de hibás váltás miatt diszkvalifikálták.
VI. hajrá: 1. Knób, 2. Tóbiás, 3. Rajczy, 4. Nagy Béla.

A verseny állása a 60. kör után: 1. Tóbiás Zoltán-Gulyka (MTE-Barátság) 18 pont, 2. Nótás-Knób (MaDISz-BRSE) 13 pont, 3. Nagy Béla-Zsellér (MTE-Barátság) 12 pont, 4. Tóbiás II.-Király (Barátság-CsMTK) 7 pont.


(A verseny lapzártunkkor még folyik.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98