Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1945 | November

Chelsea – Dynamo 3:3 (2:0)

London, Stamford Bridge stadion, 85.000 néző. Bíró: Jimmy Clark (English Army)
A híres Meisl-féle osztrák „Wundermanschaft” londoni 4:3-as találkozás óta nem ünnepeltek úgy külföldi csapatot, mint most a világhírű moszkvai Dynamót, a többszörös orosz bajnokcsapatot.

A tribünön számos előkelőség jelent meg, köztük az angol kormány képviseletében Alexander haditengerészeti miniszter is, akinek a pálya közepén az orosz csapat kapitánya remek virágcsokrot nyújtott át, majd a miniszter a 22 játékossal kezet fogva, felment a miniszteri díszpáholyba.

A már kezdésre felállott orosz tizenegy egy-egy gyönyörű virágcsokorral átfutott ellenfele térfelére és ugyanazon poszton álló angol játékosnak átnyújtotta a csokrot. Az aréna fülsiketítő hangorkánnal jutalmazta az orosz csapat ritka figyelmességét.

A játék folyamán I. félidő Greenwichi időszámítás szerint délután 2.30 órára tűzték ki a kezdés idejét, azonban szokatlan látvány volt, hogy az orosz fiúk kb. 25 perccel előbb jelentek meg a játéktéren négy vadonatúj labdával és tizenhat játékossal, hogy közvetlenül a nagy mérkőzés előtt még egy utolsó erős tréninget tartsanak.

Az orosz futballisták hatalmas fizikummal rendelkeztek. A Chelsea vörös dresszben és fehér nadrágban, a Dynamo kék dresszben és fehér nadrágban játszik. Mindjárt a kezdésnél észrevehető, hogy a Chelsea mindent bele akar adni, az első percekben állandó angol támadás után sarokrúgás a Dynamo ellen, amelyből Lawton középcsatár megszerzi a Chelseának a vezetést. 1:0.

Az orosz elfogódottság nem sokáig tart, mert a következő 10 percen keresztül olyan veszedelmes támadásokat indítanak az angol kapu ellen, hogy a közönség csak bámul. Ennek ellenére is újabb angol támadások következnek és a 28. percben Goulden balösszekötő révén a Chelsea már 2:0-ra vezet.

További szépen felépített orosz támadások következnek és Woodleynak ugyancsak a helyén kell lenni az egymásután kapujára veszélyes orosz lövések kivédésére. A félidő hátralévő részében mindkét csapat másodpercenként támad, de az eredmény már nem változik.
A szünetben az angol haditengerészet több száz tagú zenekara játszik orosz és angol indulókat.

II. félidő

A II. félidő kezdetén a Chelsea az angol profi futball minden rafinációját bemutatja, hogy biztosítsa a győzelmet, azonban ez nem sikerül, mert a Dynamo átveszi a játék irányítását és a futballjáték minden szépségét a legravaszabb trükkökkel felváltva láthatja a nézősereg. A nagy orosz nyomás eredményeként Robrow jobbösszekötő bombalövéssel megszerzi a Dynamo első, de már régen megérdemelt gólját. 2:1. (24-ik perc).

További orosz támadásokat az angolok ragyogó védelme nem képes feltartóztatni és a 29. percben Solowiew jobbfedezet átjátssza az angolok fedezetsorát és 30 méterről óriási gólt lő a bal felső sarokba. 2:2.

A lelkes oroszok behozták a Chelsea előnyét, amely most egy percnyi előnyt sem tud kiharcolni a vendégcsapat ellen. Hullámzó játék következik, a Dynamo védelme pillanatokra meginog és az angolok Lawton-Williams-Goulden akcióból a 31. percben Lawton révén megszerzik a vezető gólt. 3:2.

Az oroszok fokozzák az iramot, Solowiew kiugratja a rendkívül gyors és veszélyesen lövő Bekariwot, aki a közönség hatalmas ovációja kíséretében védhetetlen góllal kiegyenlít (34. perc) 3:3. A még hátralévő 11 percben kölcsönösen váltakozó eredménynélküli támadások után a játékvezető a mérkőzés végét jelzi. Az ujjongó közönség a kitűnő játékot mutatott orosz csapatot valósággal megakadályozza abban, hogy az öltözőjébe jusson.

Az angol rádióbemondó nem tudott betelni az oroszok dicséretével, azt sem tudja, melyiket emelje ki közülük, de végül is megemlítette, hogy az oroszok legjobb embere a jobbösszekötő Robrow, aki ördöngös technikájával óriási sikert aratott.

Az angol csapatból messze kiemelkedett Woodley kapus, aki a három gól közül egyet sem védhetett, ragyogó volt továbbá Jonny Haris középfedezet, Lawton, Goulden és Williams csatárok.

Az angol rádió mindkét félidőt teljes egészében közvetítette, míg a 25-ös hullámhosszon a Szovjetuniónak közvetítették a játékot, végig orosz nyelven.

A Dynamo legközelebbi mérkőzése november 17-én Cardiffben lesz a Cardiff Cityvel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A moszkvai Dynamo csapata.jpg A Chelsea csapata.jpg
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Hungária-nyolcas remek győzelme a bécsi regattán A Hungária-nyolcas remek győzelme a bécsi regattán
A bécsi negyvenhatodik nemzetközi regatta második napján ismét...
Mátyás király kolozsvári szobra Mátyás király kolozsvári szobra
Fadrusz János műtermében most darabolják föl Mátyás király nagy lovas...
Eperjessy hajthatatlan – nem akar többi versenyezni Eperjessy hajthatatlan – nem akar többi versenyezni
Eperjessy Bélát a MUSz tudvalevően büntetéssel sújtotta, mert...
A  rádió, a rezgésidő és a rezgőkör A rádió, a rezgésidő és a rezgőkör
A rezgés alkalmával az elektromos töltés ide-oda vándorol a lemezek...
Hogyan születik a harang az Ecclesia Harangműveknél? Hogyan születik a harang az Ecclesia Harangműveknél?
A kath. és protestáns hitközségek szerte az országban új harangokat...
Az orosz bolsevikiek reakcionáriusok Az orosz bolsevikiek reakcionáriusok
A hallei független szocialisták gyülésén Martow, az orosz mensevisták...
Jóslatok Magyarországról Jóslatok Magyarországról
A cím nem túlságosan szerencsés; arra hívja fel a figyelmet, ami...
Tisza István: egy lépés előre, kettő hátra
Tisza az első világháború előtt és alatt is sikertelen kísérleteket...
Művészeink műtermei Művészeink műtermei
Évekkel ezelőtt az olaszok kincses márványtermő földjén, Carrarában...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98