Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1945 | Október

Új sajtópolitika

Új sajtópolitika

Az újjáéledő demokratikus. Magyarországon természetesen új sajtópolitikára van szükség. Ezzel a kormány az első perctől kezdve tisztában volt és a sajtóval szemben követett magatartása feltétlen szakítást jelent a multtal szemben: a kormány a teljes sajtószabadság álláspontjára helyezkedett. Nincs többé úgynevezett sajtófőnök és a miniszterelnökség sajtóosztálya nyilvántartási szervvé zsugorodott.

 

A sajtónak a kormány, vagy bármilyen más hatóság által való irányításáról tehát többé szó sem lehet. Előfordul néha, hogy a miniszterelnökség, a miniszterelnök vagy a kormány valamelyik tagja nyilatkozatának közlésére kéri fel a lapokat – itt is csak kérésről, nem pedig utasításról van szó - , ez azonban csak olyankor történik, amikor a nyilatkozat nyilvánosságra hozatala fontos külpolitikai érdekeket szolgál. A Szovjetunió sajtója, az amerikai, angol, francia lapok is rendelkezésre állnak ilyen ügyekben kormányuknak, anélkül, hogy ezt sajtóirányításnak tekintenék.

 


Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy teljesjogúságunk bekövetkeztéig bizonyos szempontokat feltétlenül figyelembe kell venni. Igy teljes erővel szolgálnunk kell a reakció elleni legerélyesebb küzdelmet nemcsak azért, mert ezt vállaltuk a fegyverszüneti szerződésben, de mert az új Magyarország alapjait enélkül le sem lehet rakni. Ennek a küzdelemnek az érdekében kell, hogy legyen egy bizonyos előzetes cenzura, amely természetesen elveti a régi cenzura szempontjait és egész más jelleggel bír. Erre vonatkozólag hónapokkal ezelőtt rendelet jelent meg, amelyből megállapítható, hogy a kormány ezt a cenzúrát nem a demokratikus pártok ellen használja, legkevésbé sem akarja vele megcsorbítani a sajtószabadságot, de minthogy felelős az ellenőrző bizottsággal szemben, az esetlegesen jelentkező reakciós kísérletet már csírájában el akarja fojtani.

 

Éppen azért, hogy mindenki lássa, hogy nem a sajtószabadság, hanem a reakciós kísérletek ellen irányul, a kormány a cenzurát nem is az ügyészségre, hanem a polgármesterekre bízta. Budapesten ez természetesen csak addig állott fenn, amíg a kormány nem érkezett meg a fővárosba, mert most már a miniszterelnökségen végzik ezt a munkát. Ebben az ügyben megkérdeztük Balogh István miniszterelnökségi államtitkárt, aki a következőket mondotta:


- Nincs egyéb mondanivalóm, mint idézem a fegyverszüneti egyezmény 16 §-át, amely így szól: „Időszaki és más sajtótermékek kiadása, behozatala és terjesztése Magyarországon, színház vagy mozgóképelő adások tartása, rádióállomások, posta, távíró, távbeszélő működése a Szövetséges (Szovjet) Főparancsnoksággal való megegyezés alapján történik. ( L. d. Függelék 16. pont.)”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Amerika mérsékeltebb békefeltételeit elfogadták a hatalmak Amerika mérsékeltebb békefeltételeit elfogadták a hatalmak
Annyi idő mulva a hatalmak pekingi követei megegyeztek, hogy milyen...
Tüntetés a burzsoázia ellen Tüntetés a burzsoázia ellen
Budapest proletáriátus a hatalmas tüntetést rendezett vasárnap a...
Pénz vagy vas, vaj vagy ágyu Pénz vagy vas, vaj vagy ágyu
A newyorki Times harsogóan harci kiáltással szólitja sorompóba a...
A folyambajnokság A folyambajnokság
Csütörtökön délután négy óra előtt pár perccel már türelmetlenül...
Az emberi fül érzékenysége Az emberi fül érzékenysége
Régebben hangjelenséget puszta füllel figyelték meg. A fellépő...
Poincaré Raymondné Poincaré Raymondné
Poincaré, az uj francia köztársasági elnök, mint hírlik, rendkívül...
Megint játszottak a Sárosi-fivérek, az eredmény: 5:0 Megint játszottak a Sárosi-fivérek, az eredmény: 5:0
Ferencváros – Nagyváradi AC 5:0 Remek tavaszi sportdélután....
A nagy nap: A svájci válogatottak 9:0-ás veresége A nagy nap: A svájci válogatottak 9:0-ás veresége
Sokszor láttam már tüzesen játszani magyar csapatokat, de igy még...
A kezdődő football szezón A kezdődő football szezón
Furcsán kezdődik az öszi szezón. Az a nagy úr, ami a három kisebb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98