Dtum
Login with Facebookk
1945 | Március

A fasiszta terror újságíróvértanúi

Kiket gyilkoltak meg a németek és nyilas bérenceik?

A fasiszta terror hatalmas rendet vágott az újságírók sorában. Túl vagyunk azon a megállapításon, hogy a németek és bérenceiknek terrorja az újságíró- rend soraiból rengeteg halálos áldozatot követelt. A veszteséglista tekintélyes része az április 2- án elrendelt tömeges újságíró – deportálással áll kapcsolatban.

Kolosváry- Borcsa Mihály és bűntársai a Sajtókamarában tartott egyik titkos ülésükön 120 névből álló listát állítottak össze, amelyet a Gestaponak átadtak. Ezeket az újságírókat másnap a Gestapo parancsára felszólították, hogy kis csomaggal jelentkezzenek a kisegítő toloncházban berendezett rabbiszemináriumban.

A Gestapo emberei azonban nem is vártak minden esetben a Sajtókamara denunciálására, mert a magukkal hozott lista lapján már március 19- én, a német megszállás első napján, több újságírót elhurcoltak. Az első áldozatok között voltak Parraghy György, Mónus Illés, Szakasits Antal, Bálint Imre és a németek elleni önvédelmi harc legendás alakja, Bajcsy –Zsilinszky Endre.

Első halott.
Az április 25- én behívóparanccsal a toloncházba rendelt újságírók közül a behívottak közül Elek Arthur, az Ujság műkritikusa, a Nyugat egyik volt szerkesztője, a behívó kikézbesítésekor lakásán agyonlőtte magát.

Az elhurcoltak közül valószínűleg a következők pusztultak el részben még Csepelen, Horthyligeten és a németországi internálótáborokban: dr. Ágai Béla, az Ujság volt felelős szerkesztője, a 73 éves Szomory Emil, az Ujság „Sórry” néven ismert szinkritikusa, Radvány Ernő, Ligeti Ernő, dr Kemény Ferenc, dr Simonyi Sándor, dr. Barabás Béla, Barabás Ernő, Bisinger József, Sugár Péter, Keller István, Graetzer József, Kardos István, Győri Imre, dr. Gál László, Fodor Tibor, Ligeti Jenő (Szeged), Rácz Géza, dr. Kecskeméthy György, Farkas István, Vecsey Miklós, Benedek Aladár, György Endre, Farkas Lajos, Réthy Lajos, Gesringer Ernő, Morgenstern Gyula, Mohácsi Jenő (az Ember tragédiája fordítója) és Tábori Kornél. Érdekes, hogy a toloncházi nyolcas szoba mindkét „szobaparancsnoka” is elpusztult.

Nincs menekvés.
A demokratikus újságírók számára nincs menekvés. Akik meg is úszták az áprilisi „sajtókamarai akciót”, később kerültek a Gestapo bérencei hálójába. Ezek között az egyik legnagyobb érték Szerb Antal az ismert irodalomtörténész. Kemény Simont, Az Est szerkesztőjét, az ostrom utolsó napjaiban gyilkolták meg az SS – katonák. Megdöbbentő tragédia bontakozik ki Aranyi Lipót, az Ujság több évtizedes munkatársának alakja körül. A 82 éves Aranyi bácsit a Szálasi- uralom idején az utcán lőtte agyon egy nyilas suhanc. A népszerű Aranyi bácsi feleségének szemeláttára vágódott végig a körút aszfaltján.


A politikai riporterek közül Kiss Dezsőt Németországba deportálták, sorsáról semmit sem tudunk. Fodor Pált, a Kis Ujság politikai rovatvezetőjét a pestvidéki ügyészség fogházának ötödik emeletéről dobtak le az SS- vérebek. Nyilas suhancok elhurcolták és agyonlőtték dr. Kósa Miklós közgazdasági szerkesztőt, Boross Mihályt, Vághidi Ferencet, Székely Józsefet, Bálint Arturt. Nyomtalanul eltűnt a Gestapo nagy süllyesztőjében Siró György, Ormos Ede, Kiss József, dr. Lengyel Ernő, dr. Csergő Hugó, Lukács Gyula, Komlós Jenő, Gellért Andor, Hajós Zoltán, Gosztonyi Lajos, dr. Pártos Szilárd, dr. Fodor Miklós, Potmai Jenő.

A bori rézbányába deportálták Lippai Imre, Somogyi Vilmos, dr. Szalai Sándor újságírókat, valamint dr. Mária Béla és Jusztusz Pál szocialista írókat. A budapesti ellenállási mozgalomban való részvétele miatt a nyilasok meggyilkolták Kóródy Bélát, az Esti Kurir politikai rovatvezetőjét, nyomtalanul eltüntették dr. Stollár Bélát, a kitűnő fiatal újságírót és Ábrahám Ferencet, a Kis Ujság munkatársát.

Az ostrom idején életét vesztette Harasztos Albert, a Kis Ujság, Z. Szabó Béla a Friss Ujság és dr. Gáspár Zoltán az Esti Kurir volt munkatársa.

A sportszakírók közül az ukrajnai halálszázadokból megmenekült Kabos Endre olimpiai bajnok, aki később a Margithíd felrobbantásakor életét vesztette.

Az újságírók közül időrendben Gergely Győző, a Népszava veterán munkatársa az országos hírű Zola fordító tűnt el utoljára a nagy süllyesztőben. A Szálasi- terror alatt a Szent István körúton január 4 - én látták utoljára.

A sopronkőhidai fegyházban hurcolták a Szálasi- banditák Bajcsi –Zsilinszky Endrével együtt Zimmer Ferencet, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztőjét is, akinek sorsa teljesen bizonytalan.

A Magyar újságíró- rend vértanúiról adtunk a fentiekben száraz, de valószínűleg nem teljes felsorolást. Mindegyik névhez, egy- egy külön izgalmas sorstragédia tapad.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98