Dtum
Login with Facebookk
1945 | Október

Erős ellenfél volt az MTK

Ferencváros – MTK 1:0 (0:0)

Góllövő: Sárosi III

Üllői út, 10.000 néző – Vezette: Polgári
Az MTK vezetői szomorúan nézik az előmérkőzést.
– Vinnyei és Turbéki nem játszhat. Október 27-ig fel van függesztve a két játékos és az MLSz vezetősége nem hatálytalanította a felfüggesztést. Sajnos, ma nem győzhetünk, ha csak valami rendkívüli formát nem futnak ki a játékosaink – mondják a kék-fehér vezetők.

Sárosi III. a tribünön ül. Arcán a fáradtság nyomai látszanak.
– Egész éjjel a hivatalban dolgoztam. Semmit sem aludtam. Nem tudom, hogy megy majd a játék – majd a „kis” Sárosi.

Azért meglátszik a nézőtéren, hogy nem vasárnap rendezik a mérkőzést. Nehezen telnek meg a tribünök és az előmérkőzés második félidejében az állóhelyi kanyar még üresen ásítozik. A Springer-szobor mögül eltűnt az óra. Át van festve vörösre a hatalmas tábla és rajta ezt a felírást olvashatjuk:
„Szavazz a dolgozók egységlistájára.”

A Ferencváros öltözőjében már kevesebb az izgalom. Nyugodtan készülődnek a játékosok. Nem érezni a derbyhangulat lázát.
– Komplett csapattal állunk ki – mondja Honi János, a Ferencváros intézője.

Jóval fél 4 után a Ferencváros csapata fut ki először. Sárosi dr. a pálya közepén áll, a játékosok körülveszik. Sárosi dr. magyaráz, láthatólag taktikai megbeszélés folyik. Kifut az MTK is, udvarias tapsot kap, majd a játékvezető sípjelére Mike indítja el a labdát.

A két csapat így áll ki:
Ferencváros: Csikós – Rudas, Onódy – Sárosi III. Kéri, Lakat – Sipos, Kubala, Mike, Sárosi dr., Gyetvai.
MTK: Hevizi – Kovács II. Bíró – Kovács I. Polgár, Urhegyi – Fűzér, Bosánszky, Palatinus, Ádám, Hárai.

I. félidő
Az első komoly akciót Lakat indítja el a 2. percben. Gyetvayhoz játszik a labda Mikéhez kerül, akit azonban a 16-oson szabálytalanul szerelnek. Sárosi III szabadrúgása Bíróban akad meg. Újra Gyetvay húz a kapura, mintaszerű beadását azonban Kubala kapásból mellélövi. Levegőhöz jut az MTK.

Ádám szöktetni akarja Hárait, a partjelző azonban hibásan lest int. Az MTK tovább támad. Füzér a tisztán álló Bosánszky elé tárul, akinek éles lövését Csikós kitűnő reflexszel üti szögletre.

Hullámzó a játék. Most a kék-fehérek kapuja forog veszélyben. Gyetvay szögletét Mike laposan lövi kapura, de Hevesi vetődve megszerzi a labdát. A 15. percben a középre húzódott. Gyetvay Kubalához játszik, akinek húszméteres lövése kap tapsot.

A támadások legnagyobb része a Fradi szélsőitől indul ki, akik az MTK hátvédjeitől nem fedezve, teljesen szabadon mozognak. Sipos és Gyetvay kényekedvükre zavartalanul adhatják le a labdát.

A 17. percben nagy gólhelyzetet hagy ki az MTK. Palatinus kiugratja Bosánszkyt, aki teljesen tisztán áll a 16-oson. A Fradi védői dermedten figyelik a jelenetet. Bosánszky pár lépést tesz, Csikós kifut, Bosánszky cselezni akar és az alapvonalon túl viszi a labdát. Ordító gólhelyzet volt!

A 25. percben Füzér szögletrúgását Palatinus fejeli kapura, Csikós kiejti a labdát. Lakat résen van, de mentőrúgása Bosánszkyn akad meg és kapu mellé perdül a labda. Eddig egyenrangú ellenfélnek látszik az MTK. Ha nem is izgalmasnak, de színvonalasnak és főleg durvaságmentesnek nevezhető a játék. Most inkább a Fradi támad és Bíró kétszer is tapsot kap remek szereléséért.


A 30. percben Gyetvay a saját 16-osától startolt, Sárosi dr.-ral adogatva a labdát, nagyszerű rutinnal hozza fel a kapuig. Az akciónak azonban nincs befejezése. Egy perc múlva Bosánszky elfut a Fradi-védők mellett, akik lestaktikára építve leállnak, ám lesről szó sincs.

Bosánszky egészen az alapvonalig fut a labdával, onnan lágyan beível a teljesen szabadon álló Palatinus elé, de a középcsatár lövését újabb nagy bravúrral védi Csikós. (Sokszor zavarja a mérkőzést Bihari partjelző téves lest jelző integetése.)

A 40. percben Palatinus nagy gólhelyzetet hagy ki. Egyedül áll Csikóssal szemben, de túlkomplikálja a helyzetet. Lövését a kifutó Csikós fogja. Kiejti a labdát. Füzér újra Palatinushoz játszik, aki most mellé lő. Ferencvárosi támadásokkal ér véget a félidő.

Szünetben a Ferencváros öltözőjében nyugodtan pihennek a játékosok. Urbancsik edző arról panaszkodik, hogy a válogatott mérkőzések kifárasztották a fiukat. Később keményebb játékra inti fiait.
Az MTK öltözőjében a kihagyott két gólhelyzet miatt keseregnek.
- Az a gól, amit belőnek – mondja Csapkay edző, majd további nyugodt játékot kér.

II. félidő
A 4. percben Sárosi III. Lakathoz játszik, aki Sárosi dr.-t próbálja kiugrasztani, a leadás túl hosszúra sikerül, Sárosi dr-ról kapu mellé perdül a labda. Rákapcsol a Fradi, Mike 25 méteres bombalövését vetődéssel védi szögletre Hevesi. A játékvezető kapufát látott és nem ítél szögletet. Felzúg a Hajrá Fradi!

Gyetvay a szélen egymásután vezeti a támadásokat, de Bíró, az „örökmozgó” nagyszerű fölénnyel szerel mindent, ha kell a bal, ha kell a jobb oldalon. Élvezetes játék folyik a mezőnyben. Mindkét csapat csillogtatja a futball minden szépséget.

A 22. percben Sárosi Béla partdobása centiméterekkel a túlsó kapufa mellett száll el. A következő percben Sárosi III. 30 méterről lövi váratlanul a Ferencváros gólját. Élesen süvít a labda a léc alá, Hevesi nem számított a lövésre, későn helyezkedett. 1:0 a Ferencváros javára.

A gól felvillanyozza a zöld-fehéreket, tovább folytatják formán támadásaikat. Az MTK nem csügged. Nagyobb a játék irama, mint az első félidőben. A Ferencváros csatárok rájöttek arra, hogy messziről is lehet gólt lőni. Most Sárosi dr. lő 20 méterről, de lövése mellészáll.

A 30. percben Bosánszky kígyózik át a védőkön, lövésre készen áll, Onódy a 16-oson belül hátulról szereli. A szerelés szabálytalan. A játékvezető azonban továbbot int. A 40. percben egyenlíthetne az MTK, de Fűzér beadását az üres kapuból Kéri szögletre fejeli.

Az utolsó percekben ostrom alá kerül a Ferencváros kapuja, a kiegyenlítő gól a levegőben lóg, amikor a játékvezető sípja jelzi a mérkőzés végét.
Szögletarány 6:3 (4:2) az MTK javára.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98