Dtum
Login with Facebookk
1945 | Szeptember

A Népbíróság elnökének nyilatkozata- Miért késik Szálasiék kiadatása?

A közvélemény csodálkozással figyeli azt a huzavonát, amely Szálasi és a többi háborús főbűnös kiadatását kíséri. Napról- napra jelennek meg cikkek, hogy Szálasiék a közeljövőben a Népbíróság elé kerülnek. Ezzel szemben tény az, hogy még ma sem tudjuk bizonyosan, mikor kerülnek hatóságaink kezébe a dicstelen korszak e sötét alakjai.

A Kis Újság munkatársa kérdéssel fordult Major Ákoshoz, a Népbíróság elnökéhez, aki a következőkben világította meg a helyzetet:
-A háborús főbűnösök kiadatásának ügye két részre oszlik,- mondotta- igazságügyire és diplomáciaira. Az előkészítés munkája befejezés előtt áll. A miniszter úr által kijelölt ügyészekkel most dolgozzuk fel a tárgyalásra kerülő anyagot. A főbűnösöket négy csoportra osztottuk: Bárdossy- csoport, Imrédy- csoport, Antal István –csoport, végül Szálasi és bitorló kormánya. A kiadatás a megvalósulás stádiumában van. Mihelyt az úti okmányokat megkapjuk, nyomban indulunk Ausztriába. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem a terheltekért, illetve azok átvételéért megyünk, hanem azért, hogy a népbírósági tárgyalásokra minden anyagot biztosítsunk.
- Milyen lesz a vádképviselet a tárgyalásokon?
- Már történtek kijelölések, de még nincs végleges döntés arról, kik, milyen perekben képviselik a vádat a háborús főbűnösök ellen. A kijelölt ügyészek egymás között azonban megállapodtak. Elvileg ezekben a bűnügyekben- függetlenül a vádlottak számától- mindenkor két ügyész működik közre, akik közül az egyik a jogi szempontokat, a másik a történelmi, politikai, szociális szempontokat érvényesíti.
- Hol tartják meg a tárgyalásokat?
- Valószínűleg a Városi Színházban.
- A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárgyalásra való bejutást szabályosan fogják?
- Igen. A jegyek öthatod részét az öt párt és a szakszervezeti tanács rendelkezésére bocsátják. A többi jegy elosztásáról a népbíróság titkársága gondoskodik. Fel kell hívnom a közönség figyelmét arra, hogy a tárgyalásokon csak felnőttek lehetnek jelen, 16 éven aluliakat nem bocsájtanak be a tárgyalóterembe.

Major Ákos, dr. nyilatkozatából kitűnik, hogy a hatóságiak minden tőlük tehetőt elkövetnek Szálasi és a többi háborús főbűnös kiadatása érdekében. Ha ez késik, az nem rajtuk múlik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98