Dtum
Login with Facebookk
1945 | Szeptember

Pótnyomozás a háborús főbűnösök ügyében

A háborús főbűnösök ügyében a Népügyészség nap, mint nap folytatja a kihallgatásokat.


Fontány Ferenc népügyész újabban most politikusok, írók, újságírók kihallgatását kezdte meg, akik között szerepelnek Magasházy László, a kormányzó volt szárnysegéde. Láng Lajos volt felsőházi tag, dr. Kövesligethy Miklós, Kreska Frigyes lapszerkesztő, Illyés Gyula író, Lázár Miklós főszerkesztő, Kornis Gyula egyetemi tanár, Rács Kálmán volt országgyűlési képviselő, őrgróf Pallavicini György, Sigray Antal, Rónay György báró, Ágh János, Moldoványi Sándor, Feilitsch Berchtold báró, Lévai Jenő szerkesztő. Ugyancsak tanúként hallgatják ki Kozmovszky Tibort és más szélsőjobboldali politikust.

Fontány Ferenc népügyész idézőlevelet bocsátott ki több szökésben lévő nyilasvezető ellen, akik Szálasi algárdájához tartoztak és jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen. Ezek között szerepel Málnási Ödön tanár, a nyilasok hírhedt „történelemírója”, Bosnyák Zoltán, Csávossy Leó, Fiala Ferenc, Méhely Lajos és egy sereg más hazaáruló. Végül tanúvallomást tesznek a letartóztatásban lévők közül Dövényi Nagy Lajos és Luzsénszky Alfonz. A kihallgatásoktól újabb adatokat vár a Népügyészség.

A tanúkat soronkívül hallgatják ki és a jegyzőkönyveket nyomban átküldik Major Ákos tanácsának, amely a háborús főbűnösök ügyében fog ítélkezni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98