Dtum
Login with Facebookk
1946 | Április

Déri-Deutsch szerkesztő úr a nyilasok kedvence....

Déri-Deutsch László „újságíró” még hónapokkal ezelőtt útlevelet szerzett, beült egy rejtélyes Lancia-meseautóba és a nyugati irányok felé távozott. Felkereste az ausztriai és bajorországi magyar fogolytáborokat, tanulmányozta a „nyugatosok” életét, megtekintette a passaui Oberhausban azt a 200 magyar lányt és asszonyt, akik „gondűzésre” rendezték be életüket, amíg a „helyzet változik”. Amerikai egyenruhát viselt, holott az amerikai hadsereghez sem mi köze sem volt. Ha kalandról volt szó, szívesen ígérte a nőknek, hogy feketén hazaszállítja őket híres meseautóján.


Újságírónak mondotta magát, akit „lapja” küldött ki a nürnbergi tárgyalásokra. Fényképezőgépét „odahaza felejtette” s ezért Straubing mellett „kölcsön” is kért egyet, visszaadni természetesen megfeledkezett.
- Ha hazajönnek majd – mondogatta a „szerkesztő úr” - , csak keressenek fel. A Független Magyar Ujságírók Szabad Szakszervezetének vagyok a főtitkára.


A „főtitkár úr” azóta lebukott. A rendőrség bűnügyi osztályára került, onnan az ügyészség fogházába, majd újból vissza a rendőrségre. Hosszú szakálla nőtt már „a szerkesztő úrnak”, mialatt kínos kérdésekre kellett feleleteket adnia. Nyugaton járva megszédült s a gengsztereket igyekezett utánozni. Szélhámosságot szélhámosságra halmozott, legutóbb pedig harmadmagával szabályos rablótámadást szervezett meg a X. kerületben.


Déri-Deutsch Lászlót az amerikai misszió nyomozói is kikérték, hogy üzelmeiről, de főként a „meseautóról” számot adjon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
 Azon fontos körülmények, melyek lehetővé tesznek egy Olympiád megtartását Azon fontos körülmények, melyek lehetővé tesznek egy Olympiád...
A londoni olimpiász torna- és atletikai versenyeinek ismertetésére...
Ötven autóbuszt rendel az Autóbuszüzem az Állami Gépgyárnál Ötven autóbuszt rendel az Autóbuszüzem az Állami Gépgyárnál
12,600.000 pengő összegü beruházásra adott felhatalmazást a főváros...
A BEAC nemzetközi jubiláris versenye A BEAC nemzetközi jubiláris versenye
Június 22-án vasárnap a Hungária-úton rendezte agilis egyetemi...
Magyarország – Svájc 2:1 (1:0) Magyarország – Svájc 2:1 (1:0)
A magyar válogatott csapat vasárnap Zürichben a svájci...
Segélyt kapnak a pápától a budapesti vaggonlakók Segélyt kapnak a pápától a budapesti vaggonlakók
A pápa őszentsége Csernoch János hercegprimás utján a közelmult...
2200 sápadt gyermekarcra varázsolt boldog mosolyt vasárnap a Tébe felruházási akciója 2200 sápadt gyermekarcra varázsolt boldog mosolyt vasárnap a Tébe...
A Tőzsde márványoszlopos kupolacsarnokának szokatlan vendégei voltak...
MacDonald kormányt alakit MacDonald kormányt alakit
Vasárnap Anglia egész közvéleményét az a kérdés foglalkoztatta, hogy...
Sabaria – Kispest 4:1 (2:0) Sabaria – Kispest 4:1 (2:0)
Nagy érdeklődés előzte meg a mindenkor legjobbnak tartott vidéki...
Képek az orosz irodalomról Képek az orosz irodalomról
Gogol V. Miklós (1808-1852.) tehát nem az első újító. Ilyenre ő maga...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98