Dtum
Login with Facebookk
1946 | Február

Szálasi és bűntársai a vádlottak padján

A Népbíróság ma reggel megkezdte Szálasi, Vajna, Szöllősi, Csia, Gera, Kemény Gábor
és Beregffy bűnperének tárgyalását

Óriási tömeg a Zeneakadémia előtt és a tárgyalóteremben

Országos érdeklődés előzte meg Szálasi Ferenc és hat bűntársának főtárgyalását.
Reggel 8 óra. A körutak még kihaltak, de a Király-utca környékén már feketéllik a tömeg. A Zeneakadémia Hegedűs Sándor-utcai és Liszt Ferenc-téri bejáróinál ember ember hátán.
A rendőrök példásan tartják fenn a rendet. Mindenkitől jegyet követelnek. A zsúfolt nagyterem közönsége feszülten várja a tárgyalás megnyitását.

Félkilencet mutatnak az óramutatók. Egyszerre izgalom lesz úrrá a folyosókon. Elterjedt a hír, hogy meghozták a vádlottakat. Géppisztolyos rendőrök kísérik Szálasit, aki hosszú sötétszürke lódenkabátban, sápadtan halad a menet élén. Szálasi után Vajna Gábor lépked, őt is géppisztolyos rendőrök fogják körül. Azután következik Szőllősi-Naszluhácz Jenő, akinek arca sárga, az átvirrasztott éjszakáktól. Utána dr. Csia Sándor, majd dr. Gera József alakja tűnik fel, végül a sort báró Kemény Gábor, a zöld tébolyodottak egykori külügyére és Beregffy-Berger Károly zárja be.
A közönség zajosan tüntet. Kiáltozások hangzanak el:
- Hazaárulók, bitangok, gyilkosok, akasztófára valók!

Alföldy László rendőralezredes utasítására a rendőrök az egyik szobába vezetik a vádlottakat. A tárgyalóteremben már mozogni sem lehet: táblás ház van.
Úgy látszik, ezúttal nem fukarkodtak a jegyekkel. Két széken hárman is ülnek. Az elsőemeleti páholysorok még üresek, ezeket a helyeket fenntartották a külföldi diplomatáknak és katonai missziók tagjainak, akik bejelentették, hogy részt kívánnak venni a Szálasi-per tárgyalásán.

A sajtóhelyek is tömöttek. A Basler Nachrichten, a Chicago Tribune, a Tass-Iroda munkatársai, az Osztrák Távirati Iroda szerkesztői, a Reuter budapesti levelezője, a Paris Soir és a Ce Sair, a Dagens Nyheter munkatársai a zenekari helyeket foglalták el.


A hallgatóság padsoraiban túlnyomó többségben nők ülnek. Sok ismert politikus is eljött a Szálasi-bűnper „megnyitójára”.

Megérkezett dr. Nagy Vince nemzetgyűlési képviselő, aki a politikai ügyészi tisztet tölti be Szálasi és társai bűnperének tárgyalásán. Mellette Óhidy Dezső népügyész foglal helyet, aki abban az esetben, amennyiben Sulyok Dezső dr. másirányú elfoglaltsága következtében nem vehetne részt a tárgyaláson, a vádhatóságot fogja képviselni.

Kilenc óra után néhány perccel vonult be a bíróság Jankó Péter dr tanácselnök vezetésével. A zsibongást egyszerre dermedt csend váltja fel.
A megafonok már működnek. A filmesek dolgoznak. A jupiterlámpák kigyulladnak. Szorgalmasan kurbliznak a fotóriporterek, kattognak a fényképezőgépek. Néhány pillanat múlva halljuk Jankó Péter tanácselnök hangját a felerősített megafonokon keresztül:
- Vezessék elő a vádlottakat!

Gyilkos, gyilkos!

A következő pillanatban az oldalfolyosó egyik bejáratánál feltűnnek a géppisztolyos rendőrök, utánuk Szálasi Ferenc.
Mint egy ember hördül fel a tömeg. Kiáltozásuk betölti a hatalmas termet.
- Gyilkos! Gyilkos!
A jelenet megismétlődik, amikor hozzák a többi vádlottat.
- Szálasi Ferenc és társainak bűnügyében a tárgyalást megnyitom – enunciálja Jankó elnök – majd figyelmezteti a közönséget a rend és fegyelem fenntartására, utána Szálasit szólítja maga elé, hogy személyi adatait felvegye.

A vádirat

Az alakiságok befejezése után az elnök hatalmas iratcsomót vesz kezébe és megkezdi a vádirat ismertetését. A népügyészség sorozatos háborús és népellenes bűntettel vádolja Szálasi Ferencet, Vajna Gábort, Szőllősi-Naszluhácz Jenőt, dr. Csia Sándort, dr. Gera Józsefet, dr. báró Kemény Gábort és Beregffy-Berger Károlyt, de megvádolja őket hűtlenség bűntettével is. A vádirat felöleli Szálasi és bűntársainak egész múltját, a nyilaspárt megszervezésétől kezdve egészen a Németországba való menekülésükig. Megállapítja, hogy a nyilaspárt a németekkel a legszorosabb kapcsolatban állott. Igazi aktivitásuk azonban csak 1944. március 19-ike, a németek bevonulása után kezdődött. Október 15-ét megelőző napokban Szálasi nemcsak politikai, de rendőri intézkedéseket is követelt a németektől. Kifejtette, hogy nem akar Codreanu és a Vasgárda sorsára jutni. Veesenmayer honorálta Szálasi kívánságát és őt és vezető embereit az SS-főparancsnokságon biztonságba helyezte.
A vádirat a továbbiakban részletesen kifejti Szálasinak egyéb mesterkedéseit más német vonalakon is és érdekes leleplezéssel is szolgál. Horthy már készült németországi útjára, ekkor azt az ígéretet kapta Szálasitól és a németektől, hogyha hozzájárul Szálasi kinevezéséhez, abban az esetben elfogott fiát, ifjabb Horthy Miklóst szabadon bocsátják.

és társai....

A bűnper másodrendű vádlottja és Szálasi leghívebb fullajtára: Vajna Gábor, aki éveken át folytatott tárgyalásokat a németekkel a nyilaspárt érdekében. A harmadrendű vádlott, Szőllősi-Naszluhácz Jenő lelkét ugyanezek a bűnök terhelik, ő volt a nyilaspárt belpolitika vezére.

Dr. Csia Sándor, Szálasi bel- és külpolitikai tanácsadója a negyedrendű vádlott. Ő volt az összekötő a tisztikar és a nyilaspárt között. Dr. Gera József, a „Pártépítés” vezetője volt. Kovarczcal a Hűvösvölgyben, az SS-alakulat főhadiszállásán folytatta a szervezkedést a hatalom átvételére. Ő gyűjtötte a fegyvereket a pártszolgálatosok felfegyverkezésére.

Báró Kemény Gábor, mint a németek besúgója kezdte politikai karrierjét a nyilaspártban, később Szálasi külügyére lelt. Különösen terhére rója a népügyészség azokat a memorandumokat, amelyeket Mussolinihez és Hitlerhez juttatott el. Végül Beregffy-Berger bűnsorozatával foglalkozik a vádirat. Ő volt a lázadás katonai előkészítője. Az ő feladata volt a tisztikar „átpatkolása” a nyilas eszmevilág irányába.


A vádirat felolvasása alatt a közönség többször tüntetett a vádlottak ellen.
A tárgyalás tart.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98