Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

Két bajnokság cserélt gazdát a vasárnapi teremkézilabda bajnoki fordulón

Kikapott a Kistext! – A Csepel az I. osztályú, a Dózsa a III. osztályú női teremlabda bajnok a Budai Barátságot törölték a bajnokságból

A szabadban maró hideg, a teremben talán még alacsonyabb a hőmérséklet és még a telt ház szurkolója végig a teremkézilabda bajnokság fordulóit a csepeli Sportcsarnokban. A vasárnapi fordulóban a női rangadó elé néztek nagy várakozással a szurkolók. A nagy mérkőzés meg is érdemelte a hatalmas érdeklődést, mert évek óta nem látott magas színvonalú küzdelemben dőlt el a bajnokság a Csepel javára.

A Dózsa győzelmi esélyei védelmének lazasága miatt nem váltak be. Érdemes megemlíteni, hogy a két éve megrendezett, utolsó terembajnokságban a Csepel volt a harmadosztályú és a Dózsa előde, a WSC az első osztályú női bajnok. Most a szerepek felcserélődtek: a Csepelnek jutott az első- és a Dózsának a harmadosztályú bajnokság.

A forduló legnagyobb meglepetése a férfi első osztályban következett be. Alig hisszük, hogy a teremben akadt volna valaki, aki az Elektromosnak bármily csekély esélyt is adott volna a Kistext ellenében. Azonban a vereség az Elektromos bármily meglepően kiváló játéka esetén sem következett volna be, ha Németh, a Kistext gólzsákja nem ragadtatja el magát a játékvezetővel szemben.

A tanulság a régi: bármily csekély fegyelmezetlenség is megsemmisítheti hosszú hónapok küzdelmeinek eredményét. Az egyenként fegyelmezett játékos hírében álló Német „Frankl” egyetlen tiszteletlen mozdulata a bajnoki remények megsemmisülését jelentheti a Kistext számára. Részletes bajnoki eredmények:

Csepel a női teremkézilabda-bajnok!

Csepel – Dózsa 9:7 (3:2)

I. o. női. Vezette: Tószegi
Csepel: Simon – Révayné, Solymosi – Végvári, Váradyné, Kiss M.
Dózsa: Mándoky – Fekete, Pirik – Kövér, Sziklay, Géczy.
Változatos, női viszonylatban magas nívójú küzdelem. Egyenlő ellenfelek, a gólképesebb Csepel megérdemelten győzött. Az eredmény így alakult: 0:2, 4:2, 4:3, 7:3, 8:4, 8:7, 9:7. Mándoky egy büntetőt kivédett.

A mérkőzés a második félidő utolsó három percében dőlt el, amikor Kisst a játékvezető reklamálásért kiállította. Az eredmény ekkor 8:7 volt a Csepel javára. A Dózsa nem tudta emberfölényét kihasználni, sőt a szabadon hagyott Váradyné szép sarkos góljával a mérkőzést és ezzel a bajnokságot a Csepel javára döntötte el.

A csepeli csapat minden részében kiválót nyújtott Simon ragyogóan védett. A Dózsa legjobbja Sziklay volt, a védelem szünet után erősen kihagyott. Góldobó: Kiss M. (5), Váradyné (3), Végvári, illetve Sziklay (3), Fekete (3), Kövér.


Kikapott a bajnokjelölt Kistext!!!

Elektromos – Kistext 14:13 (6:4)
I. o. férfi. Vezette: Pusztay
Elektromos: Turi – Kardos, Szücs – Hennig, Bajári dr. Illés (Németh).
Kistext: Lehoczky – Volley, Szeder – Kuti, Mogyorósi, Németh (Csányi)

A nap legnagyobb meglepetése! Végig az Elektromos vezetett. A játékvezető a 8. percben Némethet tiszteletlenségért két percre kiállította, majd újabb tiszteletlenségért végleg kizárta a játékból. A csorba csapattal játszó Kistext a végküzdelembe erősen feljött, egyenlítenie nem sikerült.

Az újjászervezett Elektromos meglepően jól játszott. A mezőny legjobbja Hennig. Turi egy büntetőt kivédett. Góldobó: Illés (7), Hennig (4), Szücs (3), illetve Mogyorósi (6), Csányi (3) Németh (2), Szeder, Kuti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98