Dtum
Login with Facebookk
1946 | Június

Itt a férfi-tartóshullám! – remélhetőleg senkinek sem kell

A felszabadulás után most rendezték meg először a hagyományos fodrászversenyt. A nagy zenekart idén egy árva zenész helyettesítette, aki önfeláldozóan játszotta egész délután a divatos slágereket.

A verseny alkalmára a szenvedő alanyokat, a modelleket, szalmasárgára, paprikapirosra és más ehhez hasonló színekre festették. Jutalmul a modellek ingyen jutottak tartós hullámhoz. Viszont ezt meg is érdemelték, mivel félig elkészült frizurájukat legalább húszan vizsgálták át, fésülték és ellenőrizték. Új, eredeti ötletet a nőknél nem láttunk: a megszámlálhatatlanul sok lokni éppúgy előfordult, mint a teljesen laza frizura.

Annál nagyobb meglepetést okozott a fodrászverseny másik száma: a férfi-tartóshullám! Mint itt értesülünk, külföldön ez már régen divat, de Magyarországon ez volt az első férfi-hullámosító verseny. A legelképesztőbb ötleteket láttuk: az egyik férfimodell csigákkal és loknikkal a feje búbján távozott.

Reméljük, hogy a versenyen résztvevő nyolc férfi kivételével, akik hathónapi műgöndör hullámokkal a fejükön fognak járni, más követői nem lesznek e új divatnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98